Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Így látta a reggeli orosz sajtó a választásokat
Megnéztük, mit írtak a reggeli lapok a hétvégi voksolásról.
„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere
Hat mérkőzésen hét gól – az FC Barcelonából igazolt spanyol vb-hős máris sokat segített a PSG-n.
Már el is dőlt, ki lesz a Médiatanács új elnöke, a tiszások felülírták a szakmai szervezetek véleményét
A szakmai szervezetek által támogatott Tóth Csaba helyett a baloldalt több választáson is támogató Polyák Gábort jelölték.
A gázszámlát fizessétek ki! – molinón üzent a Mezőkövesd a Kazincbarcikának a szombati mérkőzésen
A KBSC tavaly ősszel még Mezőkövesden volt albérletben.
Október elején kipróbálhatjuk a Castlevania: Belmont’s Curse-t
A Konami és a Motion Twin csapata egy játszható ízelítővel készül az új Castlevaniából, ráadásul a demóban megszerzett mentésünket a teljes verzióba is továbbvihetjük.
A rendőrség nyomoz az M6-os autópálya működtetése miatt
Vitézy Dávid korábban közzétett számításai szerint százmilliárd forintos többletköltségett okozott Lázár Jánosnak a sztráda üzemeltetéséről szóló korábbi döntése.
„Csak közepes volt” – mondta a 13 éves úszó, miután rekordidővel nyert a felnőttek közt
Ismét kiváló időeredményt produkált a kínaiak fiatal úszója, a mindössze 13 esztendős Jü Ce-ti, aki a Tokióban zajló Ázsia-játékokon női 200 méter pillangón győzött versenyrekordidővel. The post „Csak közepes volt” – mondta a 13 éves úszó, miután rekordidővel nyert a felnőttek közt first appeared on 24.hu.
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
Trump újabb médiaellenes támadásai gyengeségét jelzik. A német tartományi választások eredményei megadhatják a kegyelemdöfést Merznek. Németország ma épp annyira megosztott, mint amikor még a vasfüggöny vágta ketté. Elképzelhető, hogy az AfD már nem lesz erősebb. Témák és vélemények a világsajtóból.
Kodzsima szerint egy Zoom-hívás során közölte vele a Sony, hogy dobják a Physintet, elmondta, miért az Xboxhoz vitte át a játékot
A népszerű fejlesztő először adott interjút azóta, hogy kiderült, a PlayStationnek mégsem kell a formabontónak nevezett kémjátéka.
Ötödére esett a hajóforgalom a Hormuzi-szoroson
Szaúd-Arábia mégis egyre több olajat visz ki.
Megcsappan a kereslet, ha tényleg 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája Magyarországon
Ha jövőre ismét 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája, akkor a lassuló és egyre árérzékenyebb ingatlanpiacon a fejlesztők várhatóan nem tudják majd a teljes többletköltséget a vevőkre hárítani - írja elemzésében a Duna House. Bár az idén év végéig engedélyt szerző projektek 2030-ig megtarthatják az 5 százalékos kedvezményes kulcsot, 2027-től egy kettészakadt piac jön létre, ahol a drágulásnak a visszaeső keres…
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Észak-Korea üzent: semmilyen szankció nem állíthatja meg
Tízezrek bére mehet Kim Dzsongun rakétáira.
Polyák Gábort javasolta a Médiatanács elnökének az Országgyűlés szakbizottsága
Négy jelölt volt versenyben, döntött az Országgyűlés eseti bizottsága.
Nagy zuhanással indíthat a Novo Nordisk részvénye
A Novo Nordisk részvényei 7 százalékos zuhanással indíthatják a napot az amerikai tőzsdén, miután a dán gyógyszergyártó a londoni befektetői napján felvázolta növekedési stratégiáját az elhízás elleni gyógyszerek piacán kibontakozó, egyre élesebb versennyel szemben - jelentette a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési es…
Visszatért a régi Mourinho, és ez nem dicséret
A 63 éves szakvezető egy A4-es lapra nyomtatott két fotóval jelent meg a sajtótájékoztatón, s úgy fogalmazott, akár meg sem kellene tartani az eseményt, a meccs története ugyanis ezeken a lapokon van.
Komoly szigorítás jöhet a magyar dohányboltokban
Több fővárosi polgármester kezdeményezésére a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitvatartását és alkoholforgalmazását a közbiztonság javítása érdekében. Míg a helyi vezetők a trafikok körüli éjszakai randalírozást szorítanák vissza, a dohány-kiskereskedők érdekképviselete az egységes ellátórendszer felbomlásától és a feketepiac erősödésétől tart - írj…
Hipót ivott egy 2 éves borsodi kisfiú, lépett az ügyészség
A kisfiú azt gondolta, víz van a pohárban.
Robbanás történt Dél-Korea és Észak-Korea között, a demilitarizált zónában
Legkevesebb hárman megsérültek. The post Robbanás történt Dél-Korea és Észak-Korea között, a demilitarizált zónában first appeared on 24.hu.
Letartóztattak két látogatót a Louvre-ban, akik a Mona Lisa közelében állították ki a saját műveiket
Ezúttal nem elvittek műtárgyakat Párizs legnagyobb múzeumából, hanem hoztak két újat. Persze az intézmény biztonsági rendszerére ez sem vet jó fényt.
A régészek munkáját is segítik a spanyol keselyűk
Egy spanyol régióban 700 évesnél idősebb tárgyak is előkerültek már fészkekből.
Döbbenetes csúcsdöntés: történelmi rekordot úszott a 13 éves tini, de szerinte ez csak "közepes" teljesítmény volt
Az úszó saját teljesítményét csupán "közepesnek" értékelte még a rekorddöntés ellenére is.
Dolgozik az Nvidia támogatásán a Valve, de még évekig tarthat, mire igazán jól működik SteamOS alatt
A jelenlegi SteamOS továbbra is elsősorban AMD-s gépekhez ajánlott.
Dolgozik az Nvidia támogatásán a Valve, de még évekig tarthat, mire igazán jól működik SteamOS alatt
A jelenlegi SteamOS továbbra is elsősorban AMD-s gépekhez ajánlott.
Bútorlábbal támadtak három szlovák férfira egy Pest megyei munkásszállón
Két ukrán férfi ellen, akik szintén a munkásszállón éltek, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat.
Három hónappal meghosszabbították a halálos M3-as buszbaleset sofőrjének letartóztatását
A bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés veszélye.
Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán
Az ATP-nél Jannik Sinner, a WTA-nál Jelen Ribakina áll az élen.
Hol a határ, avagy mit tudunk és mit nem a dohányzásról?
Az elmúlt 10-15 évben világszerte átalakultak a dohányzási, vagy pontosabban megfogalmazva a nikotinfogyasztási szokások és eszközök. Korábban a dohányzás egyet jelentett a dohánynövény elégetésével és a nikotint (is) tartalmazó füst beszívásával, de mára ez már teljesen megváltozott. Égető kérdésekből azonban továbbra sincs hiány. Vajon tudjuk, mit jelent a hevítés, a vape-ezés, a nikotinpárna vagy a snüssz? Hol hú…
Ezt érdemes mindenkinek megcsinálni otthon a következő hetekben: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Fontos dologra hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Drágul, tovább kell fizetni, és véglegessé válik a belépődíj a világ egyik legnépszerűbb turistamágnesénél
Velence jövőre véglegesítené, egyúttal akár harminc euróra is emelné az egynapos látogatók belépési díját. Az intézkedés célja nem a város bevételeinek növelése, hanem a tömegturizmus visszaszorítása és a helyi lakosság életminőségének védelme.
Elon Musk újabb őrült tervet dobott be: Teslák száguldanának a nagyvárosok között – Las Vegasban már bizonyított a technika, most jöhet a nagyobb projekt
Elon Musk cége Las Vegasban már működő hálózatot üzemeltet, Nashville-ben építkezik, Dubajban pedig újabb nagy beruházásra készül.
Ungváry Krisztián: Akár a hazai szőlők 70 százaléka is elpusztulhat, ez a legszegényebbeket sújthatja a legerősebben
Az aranyszínű sárgaság okozta problémáról és a megoldáshoz szükséges lépésekről is beszélgettünk a történész-borásszal hegyaljai birtokán. The post Ungváry Krisztián: Akár a hazai szőlők 70 százaléka is elpusztulhat, ez a legszegényebbeket sújthatja a legerősebben first appeared on 24.hu.
Nem a csodaszer, hanem a mindennapi szokásaink védik a szívünket
Az egészség védelme egy életen át tart.
Meghalt Krecz Tibor
A magyar média fontos szereplője 63 éves volt.
Havasi Bertalan: Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni
A Fidesz sajtófőnöke szerint a pénzügyminiszter mostani feladata messze meghaladja az erejét, de még ez sem lehet indok arra, hogy félrevezesse a közvéleményt. The post Havasi Bertalan: Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni first appeared on 24.hu.