Nagy-Britanniában betiltották, a foci-vb-n mégis tízezrével jött szembe – itt a FIFA reakciója
A világszövetség saját fő üzenetével ment szembe, a nemzetközi közvetítés pedig kiskaput jelentett ehhez.
Személyre szabható hírfolyam
A világszövetség saját fő üzenetével ment szembe, a nemzetközi közvetítés pedig kiskaput jelentett ehhez.
A volt román államfőjelöltet a vádhatóság közlése szerint bűntársával együtt bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű csalással gyanúsítják.
Két munkavállalót bírságoltak meg a helyszínen a védőeszközökkel kapcsolatos hiányosságok miatt.
Megállapodást kötött az Egyesült Államok és Dánia Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen, cserébe pedig garantálja, hogy ellenfelei nem vethetik meg a lábukat a szigeten. A hír hatására az amerikai tőzsdéken kilőttek a Grönlandhoz köthető részvények - jelentette a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánk…
A párt szerint Magyarország gazdasága a teljes leblokkolás felé tart.
Öt nap van hátra a Spartathlon rajtjáig – a Csupasporton interjúkkal vezetjük fel az Athén–Spárta közötti 246 kilométeres versenyt, ezúttal a tavalyi győztes Radek Brunnerrel beszélgettünk.
A rendőrség elrendelte a nyomozást az M6-os autópálya üzemeltetésének állítólagos túlárazása miatt tett feljelentés nyomán.
Forsthoffer Ágnesnek kellett közbeavatkoznia a miniszterelnök beszéde után.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A miniszter szerint ez is cáfolja a Fidesz állításait az ügyről.
Új sorozatunkban eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha a legrangosabb egyéni elismerést egy játékos csak egyszer nyerhetné el.
A munkavégzés közben két ott dolgozó nem viselt zárt ruházatot, illetve nem vagy nem megfelelően használták a légzésvédő eszközt.
Szerintük az öt hónapja hivatalban lévő kabinet gazdaságpolitikája kudarcot vallott.
A Honor 600S 5G egyes piacokon 600 Elite 5G, máshol X7e Plus 5G. Valószínűleg utóbbi néven érkezik majd Európába is.
A bérbeadásra épülő modellben élő bérlők egyre hosszabb távra terveznek. Egy közel nyolcezer fős felmérés szerint a lakók csaknem háromnegyede legalább három évig szándékozik maradni jelenlegi otthonában, miközben két markánsan eltérő bérlői profil rajzolódik ki - írja a John Burns Research felmérése. A bérlakások, mint lehetőség Magyarországon kiemelt téma lesz a Portfolio Property Investment Forum konferencián, ér…
A FIFA érvelése szerint bevételeinek túlnyomó részét visszafordítja a labdarúgásba, ennek részeként az egészséget és a jólétet elősegítő projektekben vállal szerepet..
Marco Rossi szövetségi kapitány Nagy Zsoltot, valamint az újonc Tóth Milánt hívta be a hiányzók pótlására.
Eddig 720 Vas megyei helyszínről érkezett bejelentés, az azbeszttel szennyezett kőzúzalék becsült mennyisége 216 451 tonna.
Állatkínzással vádolják a fiatalt.
A hónap végén érdemes lesz egy kicsit jobban figyelni arra, mikor intézed az online pénzügyeidet.
Ramzan Kadirov csecsen vezetőt 99,85%-os szavazati aránnyal megnyerte a régiós vezetői posztért kiírt választást – számol be az orosz Interfax.
Állandósulhat az M1-es autópálya jelenlegi áldatlan állapota, ha tényleg felmondja a koncessziós szerződést a magyar állam.
Három új cím is bekerült a tíz legnézettebb közé.
A magyar színészpár Gadó Anita és Cseh Dávid augusztusban házasodtak össze.
Új képviselőt is választott a parlament.
A zenésznek bottal és járást segítő rollátorral kell közlekednie, de így is eljutott Londonba.
A The Savantban az Oscar-díjas színésznő egy olyan veteránt alakít, aki online fórumokba beépülve nyomoz fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőségesek ellen.
A gazdasági okokból meghozott döntés mintegy hatvan dolgozót érint közvetlenül, de a lépés a szlovákiai szőlőtermesztőket is rendkívül nehéz helyzetbe hozza.
Már Magyarországon készül a pénteki Nemzetek Ligája-találkozóra az első ellenfelünk.
A kincs megszerzése korántsem ígérkezik egyszerűnek.
Úgy vetült a fény a vállalat egyik hirdetésében szereplő cipőre, hogy az egyesek szerint hasonlított a rasszista gyűlöletcsoport tagjai által viselt fehér csuklyákra.
A kerületvezető szerint a visszaváltásból származó könnyű jövedelemszerzés közvetlenül hozzájárul a dizájnerdrogok terjedéséhez és a nyílt utcai szerhasználathoz.