Holttestek közösülnek ezen a bizarr kiállításon – gyerekek is láthatják
Súlyos etikai kérdéseket feszeget a helyzet.
Személyre szabható hírfolyam
Súlyos etikai kérdéseket feszeget a helyzet.
Nagy Feró és a Beatrice dalai generációk számára jelentettek sokat – most 5 kérdésben tesztelheti, mennyire emlékszik a zenekar történetére.
Emlékszel Krizbai Tecára? 2011-ben a Csillag Születikben a döntőig menetelt, most a Megasztárban tért vissza a képernyőre.
Pártunk és kormányunk egy füst alatt átnyomta a látszatparlamenten (szintén kivételes eljárásban) az úgynevezett dízeltámogatást. Ötezer forint havonta.
A magyar válogatott kapus közel állt ahhoz, hogy top csapatba igazoljon.
Szathmáry Zoltánt szerette volna legfőbb ügyésznek Baka András köztársasági elnök, a Tisza azonban, úgy fest, nem kér belőle. Magyar Péter a Kossuth térre vár mindenkit október 23-án. Elkapták az Akácfa utcai gyilkosság két gyanúsítottját. Oroszországban Putyin pártja, Németországban Putyin szövetségese tarolt. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A koncesszor szerint nem az automaták száma a probléma, hanem az, hogy a jelenlegi feltételek mellett hosszabb távon fenntarthatatlan a cég működése.
A természet egyik csodája, ahogy az állatok maradványait visszaszerzi a természet. De mi történik akkor, ha az ember megpróbál besegíteni? Oregonban kiderült.
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG. A 2051-ig érvényben lévő megállapodás azért is szokatlan, mert az ország természeti kincsei Magyarországon alapvetően állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak, a tokodaltárói vízbázis mégis a T…
Írország szövetségi kapitánya beszólt az ellenfelének, válaszul alaposan kiosztotta őt az izraeli szövetség. The post Népirtás, álszentség és tudatlanság – forrósodik a hangulat a debreceni NL-meccsre first appeared on 24.hu.
Oroszországban regionális választásokat is tartottak, Ramzan Kadirov például 99,85 százalékkal ismét nyert a csecsenföldi elnökválasztáson.
330 ezer autó és egy aszfaltszaggató ünnep – japán tálalásban.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A belgák négy szettben múlták felül a cseheket, a szlovénok háromban nyertek a szerbek ellen.
Az e-mail még 2022 decemberében íródott, kommunista kiáltványnak nevezi a MOK körlevelét. „Sztem egy kicsit oda kéne nekik b*szni” – írta a levél szerzője.
ALAPVONAL. A menetrend kialakításánál fontos szempont volt, hogy az első perctől az utolsóig, három órán át fenntartsák az érdeklődést.
Korabeli feljegyzések is igazolják, hogy a megfejtés pontos lehet.
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk: A Groupama Arénában búcsúztatták a szeptember 3-án 76 évesen elhunyt Martos Győzőt, a Ferencváros bajnok és kupagyőztes, KEK-döntős, 34-szeres válogatott labdarúgóját. Vági Márton, az MLSZ főtitkára kiemelte, noha a védő már 27 évesen került a legjobbak közé, két világbajnokságon is segítette a válogatottat. Hozzátette, a Ferencváros bajnoki címének évében, 1976-ban megkapta…
NS-VÉLEMÉNY. A magyar futballban igenis van (vész)tartalék.
Az As szerint már nyílt titok, hogy Javier Aguirre veszi át a „denevérek” irányítását.
Folytatódik az országúti kerékpárosok világbajnoksága Kanadában.
Ukrajna meglepetésének adott hangot a magyar miniszterelnök szükségtelenül konfrontatív nyilatkozatai miatt, és Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter élesen bírálta a budapesti politika irányvonalát, amelyet Kijev hivatalos reagálása szerint továbbra is az "orbanizmus" jegyében zajló obstrukció jellemez.
Felülvizsgálja a közlekedési és beruházási miniszter az M6 autópálya Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszával, valamint az M8 autópálya Dunaújváros melletti, a Pentele hidat is magában foglaló szakaszával összefüggő korábbi kormányzati döntéseket, és amennyiben indokolt, előterjesztést készít a kormány részére a felülvizsgálat eredményéről - az erről szóló kormányhatározat hétfőn este jelent meg a Magyar Közlöny…
A Bournemouth középpályása úgy érzi, a jól sikerült felkészülés után sokra lehet képes a csapata.
A Nemzetközi Automobil Szövetség tájékoztatása szerint egy nappal előbbre csúszik a teljes versenyhétvége. The post Miért szombaton lesz az Azeri Nagydíj? first appeared on 24.hu.
Május 1. és augusztus 31. között csak három szerződést kötött a tárca.
London gyöngyös királyai és királynői összegyűltek az éves betakarási fesztiválon, hogy bemutassák a 150 éves cockney hagyományt: zenét, díszes jelmezeket és jótékonyságot.
Andrij Szibiha azután posztolt, hogy Magyar Péter a parlamentben azt mondta, Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak, és nem épül itthon ukrán kőolajtározó. Magyar kommentben reagált.
Olajtároló, főügyész, Terror Háza: három fronton kérdez vissza a kormányzati gyakorlat.
Sorozatban ötödik mérkőzését bukta el a román élvonalban a Csíkszereda.
Szabó István csapata hétfő este a Petrolul Ploiesti otthonában kapott ki 2–0-ra.
A társasház-felújítás támogatására létrehozandó alap éves kerete legalább ötmilliárd forint lenne, amelyre minden társasház és lakóközösség pályázhatna.
Túl nagyra nőtt a leander, és nem fér be a téli helyére? Ismerd meg a hatékony őszi metszés és átültetés trükkjeit, hogy a növényed épségben vészelje át a hideget.
A széfjében pénz, fű, kokain és Pokémon-kártyák voltak.
Roxforti meghívó és vonatjegy is jár hozzá, ha esetleg az utcán egy tesónak kellene.
Megrázó gyilkosság történt Ausztráliában.