Részegen a nemi szervét mutogatta egy nő a repülőn, ezt kaphatja érte
Több mint 8 millió forintnak megfelelő összegbe (20 ezer font) került a TUI légitársaságnak egy botrányos incidens, amit egy brit utas okozott az egyik járatuk fedélzetén.
Több mint 8 millió forintnak megfelelő összegbe (20 ezer font) került a TUI légitársaságnak egy botrányos incidens, amit egy brit utas okozott az egyik járatuk fedélzetén.
A Lengyelországban történt támadásban többen meghaltak és sokan megsérültek.
Bútor Róbert hatból hat szakaszt megnyert és vezet az összetettben, az országos értékelésben az egy év után visszatérő Turán Frigyes áll az élen.
Az amerikai középső parancsnokság új egységet állított fel, hogy megakadályozza a szankcionált áruk és fegyverek Iránba jutását.
A népi gyógymódok mindig beválnak.
Nem mindennapi esethez kellett kivonulniuk nemrég a tűzoltóknak. Egy idős, látássérült kutya került olyan bajba, amiből nem tudott volna kijönni egyedül.
Otthagyja a Metát Dave Wehner stratégiai igazgató, hogy pénzügyi igazgatóként folytassa pályafutását a Fireworks nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupnál. A tizennégy év után távozó szakember egy gyorsan növekvő, nyílt modellekre építő vállalathoz csatlakozik, ahol a pénzügyekért és az üzleti működés bővítéséért felel majd - számolt be a CNBC.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gali László. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagjának halálhírét a teátrum jelentette be.
Szakértők és iparági szereplők szigorúbb szabályozást sürgetnek.
Aggódnak a vízszennyezés és a zajterhelés miatt.
A több áldozatot követelő krakkói lövöldözés után több politikus is közösségi oldalán fejezte ki együttérzését az áldozatok családjaival.
Puha autokráciát alakított ki, azt hitte, az idők végéig kézben tudja tartani a fejleményeket, de melléfogott. Európának van oka az aggodalomra amiatt, milyen politikát választ a megsebzett Trump, úgyhogy az örömünnep korai lenne. Kialakulóban a populizmus új iránya az amerikai elnök mostani buktája után. Erről ír a világsajtó.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Na, vajon elvitte valaki az ötösön a 320 millió forintos főnyereményt a 45. héten? Kattints a nyerőszámokért és a nyereményekért!
A török bajnokság parádézó újonca a Galatasaray otthonában sem vallott szégyent.
Hogyan lehetne csökkenteni a rezsiszámlát? Mutatjuk.
Voltak, akik már a bokszutcában visszamentek új gumiért, de mindhiába.
Ha egy férfi már viszonylag tisztába került önmagával, akkor jöhetnek a további kérdések, melyek komolyan befolyásolják a családalapítást. A probléma csak ott van, hogy tökéletesen készen úgysem leszünk sosem - mutat rá Szél Dávid gyakorló pszichológus Apapara című könyvében. Szerkesztett részlet.
A legjobb képek a 2–2-re végződött mérkőzésből.
Piros zászlóval félbe kellett szakítani az időmérőt.
Újabb hírek érkeztek az áldozatokról.
A hazai sajtó egy része feltűnően másképp viszonyul a magyar és a külföldi milliárdosok életmódjához és költekezéséhez.
„Egyre többen vagyunk, nagy a jövés-menés, talán hazamegyek, gondolom, bár nem tudom, hogyan, a legapróbb mozdulat is fáj, mikor végre meghallom a nevem.” E heti novellánk egy portugál kórházban játszódik.
Az ollós a biciklis fahíd mellett, közvetlenül a mederbe vezető beton lépcső alatt kandikált ki a vízből.
A Videoton hazai pályán szenvedett sima vereséget; a Tiszakécske sokáig vezetett, végül csak ikszelt.
A hámlasztás segíthet eltávolítani az elhalt hámsejteket, simábbá és ragyogóbbá teheti a bőrt. A kozmetikus szerint azonban nem mindegy, milyen típusú hámlasztást választunk, milyen gyakran alkalmazzuk, és hogyan ápoljuk utána a bőrünket.
A hiba az érkező és az induló vonatokat is érinti.
Részvétét fejezte ki a magyar köztársasági elnök és a miniszterelnök is.
Egy egyszerű radír segítségével bukkantak a kutatók egy több mint 3700 éves vírus genetikai nyomaira, méghozzá középkori könyvek pergamenlapjain.
Közel ötmilliárd forintnyi többletforrást kap a Magyar Közút a gépparkja megújítására, jövőre pedig több tízmilliárd forinttal emelkedik az útfelújításokra és karbantartásra szánt állami keret is – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Egy ártatlannak tűnő utazás okozott feltűnést.
Kevés dalszerző van, akinek a hangja annyira összeforrt az emberi magánnyal, a veszteséggel és a szerelemmel, mint Leonard Cohené. Halálának tizedik évfordulóján rendkívüli életművét idézzük fel.
Bár egy bennfentes szerint még legalább két év választ el minket a 2018-ban leleplezett RPG megjelenésétől, a stúdió már most igyekszik megfejni a rajongótábort.
November 23-tól a játékosok állíthatják össze a jelöltek listáját.
Vasárnap délnyugat felől lassú felhőzet-növekedésre számíthatunk, a legmagasabb hőmérséklet vasárnap 8 és 13 fok között várható - közölte a HungaroMet.
A szakértő szerint az elkövető komoly fegyverhasználati tapasztalattal rendelkezhetett.
📅 Programajánló
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Andrássy út