Takács Péter egy olyan poszt miatt indított kártérítési pert a tiszás EP-képviselő ellen, amiben Kulja azzal vádolta őt, hogy családja „milliárdokat szakíthatott a lélegeztetőgép-mutyiban”.
Jürgen Klopp és Xavi Hernández ma este a Nemzetek Ligájában találkozik először szövetségi kapitányként, amikor a német válogatott Amszterdamban lép pályára a hollandok ellen.
A macskák nem feltétlenül fejezik ki olyan egyértelműen az érzelmeiket, mint a kutyák, ezért nem mindig könnyű megállapítani, hogy kedvencünk elégedett-e. Mutatjuk, honnan tudhatod mégis, hogy a cicád boldog.
A Meta két új szemüveget, egy okosszemüveget és egy virtuálisvalóság-eszközt mutatott be. A kettő közül utóbbi érdekesebb, előbbit pedig jobban várták a felhasználók.
A nyugati politikai vitákban Kínát gyakran egységes, felülről vezérelt AI-hatalomként írják le, ahol Peking egyszerre diktálja a technológiai fejlesztést és a szabályozást. Egy friss tanulmány szerint ez a kép fontos pontokon félrevezető: a kínai mesterségesintelligencia-kormányzásban a központi állam, a helyi önkormányzatok és a nagy technológiai cégek között folyamatos alkufolyamat zajlik. Ez különösen fontos most…
Bár Kanada társult tagsága újra kinyithat kapukat az EU szövetségi rendszerének kiterjesztésére, az izlandi választók nemet mondtak az unió felé vezető egyenes útra, ezzel pedig nemcsak saját uniós csatlakozásukat tették hosszú időre zárójelbe. A döntés az északi térségben kialakult sajátos integrációs modellt is megerősíti, amelyben a gazdasági és biztonsági együttműködés egyre szorosabb, ebből pedig jól látszik, h…
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Jelentős a szórás a magyarországi lombikintézetek eredményessége között, ennek a páciensek korától és számától egészen az eszközparkig számtalan oka van. Ez derült ki a Humánreprodukciós Igazgatóság összehasonlításából, melyet most először hoztak nyilvánosságra. Az adatokból az is látszik, hogy országosan egyre jobbak az eredmények, a petesejt-donáció viszont még mindig fájó hiány.
A saját poklunk is A körberajongott Drive – Gázt! rendezője, Nicolas Winding Refn új filmmel rukkolt elő, és bizony a Neonpokol címéhez híven maga a pokol a néző számára. Lássuk, mi a gond!