Polyák Gábor elfogadta, hogy a Fidesz szemében már sohasem lesz független szereplő, és leállítja a privát Facebook-oldalát is az új szerepköre miatt. Visszamenőleg nem tud szankciókat kivetni, de azt ígéri, fellépnek a rémhírterjesztés és a karaktergyilkosságok ellen.
Ryan Gravenberch mellett Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is megszólalt a Liverpool új idényéről, az új vezetőedző, Andoni Iraola érkezéséről, valamint a csapaton belüli változásokról. A magyar válogatott csapatkapitánya azt is elárulta, hogy a büntetések behajtásában „rendőri” szerepet tölt be a csapatnál, és Kerkezről is kiderült, hogy a késések miatt többször is fizetnie kellett.
Török Gábor a legfrissebb Medián-eredményekről, a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjéről és a miniszterelnök mentelmi jogának kiadásáról is beszélt Schultz Nórával az aktuális Törökülésben. The post Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá first appeared on 24.hu.
A csapat élmezőnybe került az UEFA rangsorában és főtáblára az Európa-ligában, de a Fradiváros 25 milliárdjáról több szó esik, mint a sikerekről. Vajon eljut ez az ügy az öltözőbe? Erről is kérdeztük Hajnal Tamás sportigazgatót, de szóba került az egykori Bundesliga-csapattársból vezetőedzővé lett Borbély Balázs, a majdnem Kecskemétre igazolt Tóth Alex és a csapat legfontosabb célja is.
Egy óriási gorillának öltözött előadó a táncparketten bulizó egyetemistákhoz csatlakozik egy lahori rendezvényen, miközben hódít Pakisztán új, virális bulitrendje.
Az európai AI-gigagyáraknak több százmillió eurós bevételre lenne szükségük még a nullszaldóhoz is, azonban az állami megrendelések ennek csak töredékét fedeznék – figyelmeztetett az OVHcloud vezérigazgatója. Octave Klaba szerint a nemzeti piacok túl kicsik ekkora beruházások megtérüléséhez, ezért európai szintű keresletre lenne szükség.
Csillag István a „12 rejtett aknát örökölt meg a Magyar-kormány – Avagy a lábon vett szavazók esete” című, a Portfolio-n közölt írásában fontos és időszerű ügyeket tesz szóvá. Az általa felsorolt 12 ügy többsége persze nem rejtett taposóakna: létezésükről már régóta tudunk, megszüntetésük indokát is látjuk, ám eddig mégsem történt meg a megszüntetésük. Az persze nyilvánvaló, hogy mindegyik intézkedésnek van haszonél…
Az Apple a várakozások szerint elhalasztja két fejlett kijelzőtechnológia, a COE (Color Filter on Encapsulation) és az LTPO+ (Low-Temperature Polycrystalline Oxide Plus) bevezetését a jövőre érkező, az iPhone huszadik évfordulójára tervezett készülékében. A döntés hátterében a technológiák lassabb érése és az emelkedő gyártási költségek állnak - írta az Electronic Times.
Peszeskján szerint Irán soha nem volt agresszor, soha nem indított háborút, azt pedig nem fogadják el, hogy csak néhány ország alkalmazhasson nukleáris technológiát.
Az Orbitals nem is próbálja titkolni, hogy az It Takes Two és a Split Fiction által kitaposott ösvényen halad, ám a retro animék világával és sajátos feladványaival igyekszik saját arcot találni.
A lényeg, hogy heti 150 percet mozogjunk valamivel, amit szívesen csinálunk. The post „Kezdd el a mozgást, a motiváció majd utolér” – az Európai Sporthét 40 országban pörgetné fel az embereket first appeared on 24.hu.