A Geely öt perc alá vitte az elektromos autók villámtöltését, és ezzel közvetlenül nekiment a világ két legerősebb kínai akkumulátoros szereplőjének, a CATL-nek és a BYD-nek. A vállalat új rendszere 10-ről 70 százalékra 4 perc 30 másodperc alatt töltötte fel az akkumulátort, 97 százalékig pedig 8 perc 40 másodperc kellett.
Ősszel az ember már inkább a szoba felé tendál, ha lemegy a Nap, és hát ilyenkor a legjobb játszani. A PlayStation Store is kínál pár őszkezdő játékot akciós áron.
Bár a Volkswagen nemrég bejelentett profit warningja egyelőre nem rontja a német autógyártó adósminősítését, a cég pénzügyi mozgástere jelentősen beszűkült.
Nyilvánosan reagált Varga Mihály jegybankelnök a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztérium-épület rekonstrukciójával és berendezésével kapcsolatos újságírói kérdésekre. A beruházásért korábban felelős vezetőként tisztázta: a költségvetési keret betartását ugyan folyamatosan nyomon követte, a napi szintű kivitelezési és beszerzési feladatokat egy erre a célra létrehozott projektcég végezte. Így elmondása szerint…
Nemcsak újabb 4,2 milliárd eurónyi forrás felszabadításáról érkezett hír, hanem arról is, hogy 2 milliárd euró már végleg elveszett Magyarország számára.
A nyugati ostorfa nemcsak szívós, gyorsan növő árnyékadó fa, ősszel apró, édes gyümölcsöket is hoz, amelyek ízét a datolyához és a sütőtökhöz hasonlítják. Kóstoltad már?
„Az állam a Mol extraprofitadóján túl a lakossági és vállalati energiaszámlákba épített egyéb adókon, valamint a rekordmagas áfabevételeken keresztül is hatalmas összegeket von el a gazdaságból a központi költségvetésbe.
Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Eur…
A vártnál jóval gyorsabban nőtt a német üzleti aktivitás. A német gazdaság élénkülése Magyarországnak is kedvezhet, mivel szorosak a két ország kereskedelmi és ipari kapcsolatai.
Arra várni, hogy Orbán leváltásával visszaleng az inga, visszatérünk nyugatra, a liberális világrendbe – vágyvezérelt gondolkodás. Nincs mihez visszatérni. The post Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását first appeared on 24.hu.