Spórol vagy ráfizet a főváros az állammal közösen működtetett BKK-ra? – hevesen vitáztak a fővárosi képviselők
A fővárosi közgyűlés másodjára sem támogatta a Fidesz javaslatát, amivel Karácsony Gergelyt korlátoznák a kormánnyal folytatott tárgyalások során, de az egykori szövetséges, Baranyi Krisztina is sérelmezte: a kerületek feje felett jönnek egymás után az elvonások.
Már működnek a BKK csodakijelzői
Mind a 61 darab, valós idejű adatot mutató, felolvasásra is képes digitális menetrendi tábla ott van a budapesti megállókban. Indul a tesztüzem.
Hirtelen száguldani kezdett a világ legnagyobb zeneipari vállalatának árfolyama
Jelentősen emelkedett pénteken a Universal Music Group (UMG) részvényeinek árfolyama, miután a világ legnagyobb zeneipari vállalata a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A kedvező tőzsdei reakció hátterében az áll, hogy az előfizetésekből származó bevételek az elemzői becsléseknél gyorsabban bővültek, miközben az év első felében a piaci részesedésre nehezedő nyomás is enyhült.
Lesújtó hírt kapott Angliából Marco Rossi és a magyar labdarúgó-válogatott stábja
Jóval hosszabb kihagyás vár a Nagyszombatban is remeklő középpályásra, mint elsőre hitték.
USA: virágokat helyeztek el Patrick Stewart hollywoodi csillagán halála után
Virágokat helyeztek el Patrick Stewart csillagán a Hollywoodi hírességek sétányán, miután hírek érkeztek a 86 éves brit színész haláláról. Látogatók gyűlnek Los Angelesben, hogy felidézzék ünnepelt filmszerepeit.
Már csak november 8-ig látható a World Press Photo a Biodómban (x)
November 8-án, vasárnap zár a World Press Photo idei budapesti kiállítása a Biodómban. Aki eddig nem jutott el a tárlatra, annak alig több mint egy hete maradt rá.
Donald Trump nem megy el a hétvégi kampánygyűléseire
Előbb azt mondta, hogy kikészültek a hangszálai, majd közölte, hogy kutya baja. Telefonon azért becsatlakozik.
Olyan súlyos a helyzet a magyar folyón, hogy már hajóval sem tudják bejárni
Alacsony a vízszint.
Lélelgeztetőgép-ügy: néhány napos vállalkozás, de rögtön kétmilliárdos állami megrendelés
Alig néhány nappal a cégalapítás után már közel kétmilliárd forint értékben kapott állami megbízást lélegeztetőgépek beszerzésére egy olyan vállalkozás, amelynek tulajdonosai korábban autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkoztak – hívta fel a figyelmet a 24.hu által nyilvánosságra hozott dokumentumokra Facebook-bejegyzésében Radnai Márk.
OTP: negatív részvénypiaci várakozásunk továbbra is fennáll
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írása olvasható.
Tizenegy magyar európai ügyészt keresnek, akiket a kormány sem utasíthat
Tavasztól a korábbi korrupciós ügyeket is vizsgálhatják.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A brazil gólgép, aki magyar válogatott lehetett volna, most a gólkirályi címért harcol
Egy súlyos sérülés miatt nem valósult meg az álma.
Évente több millió eurót ad majd kutatási és innovációs projektekre egy Tanács Zoltán által bejelentett cseh-magyar együttműködés
A tudományos és technológiai miniszter szerint Csehország és Magyarország támogatja majd egymást, hogy mindkét ország kutatói sikeresebben szerepeljenek az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain.
Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg
A mezőnyben egyetlen győzelem vagy vereség is jelentős helyváltozással járhat. Összegeztük a futballidény első 11 fordulóját.
Az MNB leszögezte: "a támadások ellenére" folytatja a nyomozást a székházfelújítás kapcsán
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását - közölte az MNB.
Hungarian FM and Marco Rubio sign agreement about joining forces to fight far-left organizations such as Antifa
According to the U.S. Secretary of State, there have been instances of politically motivated violence in both Europe and the United States recently, and this agreement will improve the situation by enhancing cooperation and information sharing.
„Megmutatta, mekkora potenciál rejlik benne” – gólpasszal debütált az Újpest 18 éves játékosa
Edzője szerint lubickolt a mély vízben. The post „Megmutatta, mekkora potenciál rejlik benne” – gólpasszal debütált az Újpest 18 éves játékosa first appeared on 24.hu.
A Bournemouth vezetőedzője megerősítette, súlyos Tóth Alex sérülése
Marco Rose szerint hónapokat is kihagyhat a magyar válogatott középpályása, akire így Marco Rossi biztosan nem számíthat novemberben.
Meglepő döntés született a tömegbunyóba keveredő Sallai Roland ügyében
Egész héten téma volt a török médiában, hogy milyen döntés született. Most kiderült.
Rossz hír a kormánynak: lefékezett a harmadik negyedévben a magyar gazdaság
A GDP alakulása alulmúlta az elemzői várakozásokat.
Hold: egy kis kockázatemelés talán indokolt
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írása olvasható.
„A Novaja Gazetát megölték” – Megszűnik a független orosz lap
„Az orosz hatóságok – az orosz titkosszolgálatok – arra kényszerítették a szerkesztőséget, hogy befejezze a munkáját” – mondta Szergej Szokolov főszerkesztő. The post „A Novaja Gazetát megölték” – Megszűnik a független orosz lap first appeared on 24.hu.
Nyomoz az ügyészség a keszthelyi kutyás strand szerződése ügyében
Tóth Gergely polgármester bejelentése szerint az ügyészség felülbírálta a rendőrséget. Az önkormányzat tízmilliós kárt gyanít az előző városvezetés által kötött szerződés miatt. The post Nyomoz az ügyészség a keszthelyi kutyás strand szerződése ügyében first appeared on 24.hu.
Elszálltak az üzemanyagárak a védett ár eltörlése óta: már 721 forint a gázolaj, kiszámoltuk mennyivel fizetnek többet az autósok
Ismét drágult a tankolás Magyarországon.
Brutális ára volt a Magyar Kupa-bravúrnak: 10 hónapra lesérült a csapatkapitány
Súlyos sérülést szenvedett a PMFC csapatkapitánya, Hegedűs Márk, aki a Kisvárda elleni kupameccsen dőlt ki és az egész idényben hiányzik majd.
„Soha nem rejtette véka alá az érzéseit” - Így búcsúzott Ian McKellen Patrick Stewarttól, régi alkotótársától és barátjától
A legendás színész 86 évesen halt meg.
A Vissza a jövőbe gyógyíthatatlan beteg sztárja friss fotókon: így néz ki a Parkinson-kórban szenvedő Michael J. Fox 65 évesen
Michael J. Fox ma már csak kerekesszékben tud közlekedni, egyértelműen látszódnak rajta a gyógyíthatatlan betegségének nyomai.
Fontos változást jelentett be a MÁV a halottak napja miatt: sok utazót érinthet
Így készül a MÁV a mindenszentekre és a halottak napjára.
Beton.Hofi Tarr Bélája lett a jubileumi Klipszemle legjobb videója
A 10. alkalommal megrendezett Klipszemléről Beton.Hofi több díjat is hazavihetett, de nem állt meg egy győzelemnél Gyuris, Indigo és Co Lee sem. The post Beton.Hofi Tarr Bélája lett a jubileumi Klipszemle legjobb videója first appeared on 24.hu.
Újabb csúcsot döntött az európai gázár, és a java még hátravan: sokba kerülhet az idei fűtési szezon
Jelentősebb árcsökkenés egyelőre csak a fűtési szezon végén, a 2027. áprilisi szállítású kontraktusoknál rajzolódik ki.
Bódis Kriszta kommentelőket jelent fel, a Fidesz jogi segítséget ajánl az érintetteknek
A Védvonal várja az érintettek jelentkezését.
Levitte a minőségi elvárásait az Apple, hogy több iPhone Duo készüljön
Bár az iPhone Duót gyártó Foxconn gyártósorán lecserétek egy alkatrészt – feltehetően azt, ami a kijelző meghibásodását okozta –, a minőségre vonatkozó igényein nem változtatott az Apple.
Bő egy percre tért vissza a benne rejlő zseni, Muszukajev kikapott az első meccsén
Bajcajev Vlagyiszlav egy győztes mérkőzést követően alulmaradt, a vigaszágon folytathatja.