Közel százezer ember vesz részt a hétvégi budapesti futóversenyeken
A 14 számra összesen több mint 39 ezer nevezést adtak le.
A 14 számra összesen több mint 39 ezer nevezést adtak le.
Több kedvezőtlen körülmény ütközése azt eredményezi, hogy a dél-koreai gyártó kénytelen lesz leszorítani a termelését.
Több kedvezőtlen körülmény ütközése azt eredményezi, hogy a dél-koreai gyártó kénytelen lesz leszorítani a termelését.
Az intézmény szerint nem áll fenn fertőzésveszély
A sofőr elvesztette az uralmát a busz felett.
A belső védő céljai egyértelműek: magasba akar emelni egy trófeát a szezon végén.
A LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége ötpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatásának szigorítására és a hazai munkaerő-tartalék mozgósítására. Az érdekképviselet szerint a magyar munkaerőpiac védelme és a bérnövekedés elősegítése érdekében meg kell szüntetni a gyorsított behozatali eljárásokat, és átfogó szabályozásra van szükség.
A középiskolások tiltakozásából több párt is próbál profitálni, miközben az oktatás problémája is a francia gazdaság helyzetére vezethető vissza. Rövidtávon a szélsőséges pártok profitálhatnak ebből, de mindenki számára buktatókat is rejtenek a tüntetések.
A hatfős bizottságban csak a három tiszás szavazott igennel. The post Novák Előd és a Fidesz együtt szavazta le, hogy Orbán Viktort meghallgassák a kegyelmi ügyben first appeared on 24.hu.
Egyelőre csak találgatják a tűzvész okait.
Megcsappanhat a kínai hibridautók özöne – nagy kár, hogy Pekingben ilyesmiről nem tudnak.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nem hallgatja meg Orbán Viktor volt miniszterelnököt a kegyelmi botrány felelőseit vizsgáló parlamenti bizottság. A Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője a Fidesz–KDNP politikusaival együtt szavazott a meghallgatás ellen. Mi történt? A Mi Hazánk képviselőjének, Novák Elődnek a szavazatával akadályozta meg a Fidesz–KDNP, hogy a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság meghallgassa Orbán Viktor volt miniszterelnö…
Ukrajna két egymást követő napon is csapást mért az orosz technológiai vállalat adatközpontjaira, jelentős károkat okozva az ország meghatározó digitális infrastruktúrájában.
A bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center egy nyolchónapos klinikai vizsgálatban tesztelte a Google orvosi chatbotját, amely a sürgősségi ellátást megelőzően beszélgetett a betegekkel a tüneteikről, majd összefoglalót készített az orvosok számára. A The Lancet orvosi folyóiratban megjelent, kategóriájában elsőnek számító tanulmány eredményei alapján a rendszer biztonságosnak és hasznosnak bizonyult - számolt be…
Huszonöt versenyzőt szakíthattak ki második otthonából.
Karcsúsítják a vezetői és irodista-szinteket.
Tiszás troll, deliráló Dopeman, valamint Mária-ének is színesítette a Pesti Srácok utódlapja, a Revans nyitóbuliját, amit a fideszes nyilvánosság kedvelt kocsmájában, a Polgári Mulatóban tartottak csütörtök este.
Az OTP közel 7 százalékos emelkedése húzta pénteken a magyar tőzsdét, miközben a vezető európai részvényindexek is erősödtek
Újabb kampányígéretét kérik számon Magyar Péteréken: a kereszténydemokraták most törvényjavaslattal emlékeztetik a kormányt a zöldségek és gyümölcsök áfájának csökkentésére.
A kormány az év végéig literenként 25 forinttal megemeli a fuvarozók által visszaigényelhető jövedéki adó mértékét, ami összesen 6,3 milliárd forintos támogatást jelent az ágazatnak – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzésében.
Egy szekszárdi patriótatalálkozón és egy zuglói kampányrendezvényen is felléptek.
Sokan otthoni hormonvizsgálatokkal keresnek választ a tüneteikre. A szakértők szerint azonban az eredmények önmagukban könnyen félrevezetők lehetnek. Mutatjuk, mikor lehet értelme a tesztnek, és mikor érdemes inkább orvoshoz fordulni.
A színészházaspár teljesen összetört fájdalmában.
A miniszterelnök több részletet is elárult szerdai meghallgatásáról, ahol vallomást tett a telefonlopási ügyében.
Egy családi látogatás idején tört ki az erőszak.
Nyolc kerületi vezető rendkívüli közgyűlés összehívását követeli, miután szerintük a főpolgármester a hátuk mögött állapodott meg a kormánnyal a parkolási bevételekről.
Mensur Suljovic 6–3-ra nyert a 43 éves magyar játékos ellen, és készülhet Michael van Gerwenre.
A dél-afrikai jogászt a nürnbergi perek helyszínén érte a bejelentés.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
A Bükk vidéke októberben mutatja meg legszebb arcát.
Hat évig bírhatja, és háromnaponta elég tölteni? A Xiaomi új telefonja nem viccel!
A tojás világnapját minden évben október második péntekén ünneplik, ami idén mára esik.
Nem sokkal Hont András vezérigazgatói kinevezésének csütörtöki bejelentése után Tarjányi Péter közölte, hogy négy év után megszakítja együttműködését az Indexszel. A biztonságpolitikai szakértő a Media1-nek pénteken azt mondta: szerinte Hont kinevezése annak bizonyítéka, hogy a lap politikai kézi vezérlés alá kerül. Már augusztusban aggályai voltak Hont esetleges vezetői szerepvállalása miatt.
Magas klórtartalmú vízre hivatkoznak. The post Bezáratta a Kormányhivatal Esztergom legrégibb strandfürdőjét first appeared on 24.hu.