Fizet az Apple: kártérítést kaphatnak egyes iPhone-vásárlók
Az összeg készülékenként 95 dollár is lehet, ez átszámítva csaknem 30 ezer forint.
Személyre szabható hírfolyam
Az összeg készülékenként 95 dollár is lehet, ez átszámítva csaknem 30 ezer forint.
Hamarabb érdemes érkezni a reptérre, mint eddig.
Újabb munkahelyek szűnnek meg, az Obsidian a Bethesdához kerül, a Forza-csapatok egyesülnek, több csapat az Activision alá kerül, a Ninja Theorynál pedig már pakolhatnak. Mi ez, ha nem az Xbox teljes átalakulása?
A gyorsételeket és italokat reklámozó hirdetések 28,1 órán át voltak láthatók a torna során, ami a mérkőzések teljes idejének valamivel több mint 16%-a. És ez a szám még messze nem a valóság.
A német Florian Wirtz átigazolásakor az angol csapat egy zsák pénzt fizetett ki, a drukkerek szerint hiába.
Kiegészítette a Miniszterelnökség a feljelentést az Orbán Facebook-oldalát kezelő Kaminski Fanny ellen.
Az amerikai elnök kiosztotta a kommunista Kubát és bázisok építését jelentette be Grönlandon.
Az Xbox folytatja a resetnek nevezett folyamatot, amelynek során a Halo átkerül az Activisionhöz, és a Hellblade alkotóinak sorsa is megpecsételődött.
Óvatos emelkedés jellemezte kedden a részvénypiacokat, az amerikai nyitás után a technológiai papírok teljesítettek jobban.
Milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani az ügyészség következő vezetőjét
Natalie Imbruglia ma már hosszú hajjal hódít, és 50-en túl szexibb, mint valaha.
Nagyot esett a BUX kedden.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Közel 13 év után távozott Jámbor László. Nagy a mozgás vadászkörökben. The post Lemondott a Vadászkamara elnöke first appeared on 24.hu.
Fele akkora volt az augusztusi visszaesés, mint egy évvel korábban.
Nem bírja feldolgozni a hirtelen jött gazdagságot?
A fizikai munkát keresők egyre tudatosabban választanak az állásajánlatok között.
Természetesen az Awekeys örvendezteti meg ismét a nagyérdeműt, de mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk.
Új inflációs célt határozott meg az MNB: 2028. január elsejétől 2,5 százalék a középtávú cél.
Zelenszkij a tél miatt aggódik.
Mikó Alexandra Mirjam a VI. kerületi otthonából indult el.
Berlin szerint ideje szembenézni a valósággal, és nem új uniós bevételekkel betömni a költségvetési lyukakat.
A 36 éves magyar kapussal egyre jobban teljesít a csapat.
Százmilliókat kaszáltak a magyarok.
Egyiküket megválasztották, pedig ott sem volt.
Magyarországon az éghajlatváltozás hatására drasztikusan átalakult az évszakok hossza és szerkezete, a tavasz és a nyár hetekkel kitolódott.
A magyar játékvezetőnek ez már a harmadik selejtezője lesz a mostani sorozatban.
A politológus szerint erős nap a mai.
Szinte az egész világon lehet internetezni a Telekom új szolgáltatásával. Mutatjuk, mit tud a T-Travel.
A Naftogaz és a Mol együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, ami egy projekt-előkészítő lépés, nem kötelező érvényű, de a kormányfői megszólalás után valószínűleg nem is lesz belőle semmi.
Az esélyesebb közép-európai csapat a briteket búcsúztatta a negyeddöntőben.
Az állami vezetők bércsökkentése is kisebb lett a beharangozottnál.
Az Országgyűlés a keddi ülésén megválasztotta a Médiatanács új elnökét és tagjait. Míg a kormánypárti Tisza Párt és a Mi Hazánk jelöltjei bizalmat kaptak, a parlamenti többség elutasította a Fidesz–KDNP delegáltjait. A kormánypárti frakció megosztott szavazása éles vitát váltott ki, ugyanis az ellenzék a korábbi politikai megállapodások felrúgásával és az utolsó pillanatban kiadott miniszterelnöki utasítással vádolj…
Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a hétvégén lezajlott oroszországi választások eredményét, és a Kárpátok nyolca körül kialakult ukrán-magyar konfliktust értékeltük. Vendégünk volt Bendarzsevszkij Anton, külpolitikai elemző, a posztszovjet térség szakértője. Adásunk második részében az egyik legismertebb globális nyugdíjrangsor, a francia Natixis elemzése alapján néztük meg, me…