Balog Zoltán nem folytatja püspökként
Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.
Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.
A boltokban kapható USB-töltők jelentős része komoly biztonsági kockázatot rejthet magában, kimondottan veszélyes lehet az olcsóbb utángyártott eszközöket választani.
A Századvég alapítóját alig két év után kizárták a hálózatból.
A részeg férfi az első pillanattól fogva jogtalannak gondolta a súlyos pénzbüntetést, a bíróság pedig végül neki adott igazat.
Ha odavagy Madonnáért, Prince-ért, és az évtized többi emblematikus előadójáért, ez a kvíz neked készült! The post Ismerd fel a ’80-as évek slágereit az első két sorból! A korszak szerelmeseinek menni fog a 10/10 first appeared on 24.hu.
Az e heti, Dohában tartott közgyűlésén az Arab Légitársaságok Szervezete aggodalmát fejezte ki az uniós szén-dioxid-szabályok miatt, miközben a légitársaságok az európai kapcsolatok erősítésére törekednek az elhúzódó regionális bizonytalanság közepette.
A Nemzeti Tehetség Központról nem sok mindent tudni, ám az biztos, hogy az Orbán Balázs-féle birodalomtól megörökölt feladatokkal és dolgozói állománnyal a terhei alaposan megnőttek az eddigi működéséhez képest. The post Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról? first appeared on 24.hu.
A demográfiai kihívások, a mesterséges intelligencia térnyerése, az uniós bértranszparencia és a generációs különbségek alapjaiban alakítják át a hazai munkaerőpiacot. Bán Zoltán, a Mol Magyarország HR-vezetője szerint a külföldi munkaerő bevonása csak részmegoldást jelent, a jövő ugyanis a folyamatos átképzésben, a technológia okos integrálásában és a személyre szabott, rugalmas munkakörülmények megteremtésében rej…
Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fo…
A korábbiaknál is mozgalmasabb tavaszi szezonnak nézünk elébe.
Hivatalos panaszt tettek és el akarták távolítani.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A francia államadósság mértéke folyamatosan emelkedik, az adósság GDP-hez viszonyított aránya mára eléri a 120 százalékot.
Korábban Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök és Simicska Lajos beszélt arról, hogy Moszkvában is őriznek ügynökaktákat. Történészek elképzelhetőnek tartják, hogy a szovjetekhez kerültek bizonyos iratok, de hogy mik, arról nincs tudomásunk. A teljes ügynöklistára biztosan nem volt szükségük, de amihez akartak, ahhoz könnyen hozzáfértek.
Megdöbbentő vallomás.
November közepétől indul a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése.
A republikánusok súlyos vereségével végződő félidős választások után megindultak a találgatások Washingtonban arról, kik kerülhetnek kulcspozícióba Donald Trump kormányzatában az elnöki ciklus második felére. Belső források szerint a legesélyesebb jelöltek között van Sergio Gor, az Egyesült Államok jelenlegi indiai nagykövete, aki akár a külügyminiszteri vagy a kabinetfőnöki posztot is átveheti, bár az érintettek ha…
A lánya közölte az örömhírt.
Valóságos földrengést okozott a tőzsdéken az amerikai félidős választások eredménye.
Több szabadság, gyorsított eljárás a közlekedési balesetek ügyében, lakossági felkészítés a tűzvédelemben, határvadászok a rendőrök mellett – ilyesmik vannak a kormány törvénycsomagjában.
Három kínai űrhajós mehet az ország első emberekkel induló holdküldetésére, de közülük csak ketten lépnének a felszínre.
Ha a köztársasági elnök rámutat, Ejzenkotnak legfeljebb 42 napja lesz az új kormánykoalíció megalakítására. The post A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét bízhatják meg a kormányalakítással Izraelben first appeared on 24.hu.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele az elmúlt 24 óra legfontosabb híreivel.
A Liverpool vereséget szenvedett a Fenerbahce otthonában.
Az Anthropic modelljei nélkül ma már nehéz élvonalbeli AI-terméket építeni, a technológiai cégek mégis egyre nagyobb gyanakvással figyelik a Claude fejlesztőjét. Nemcsak a borsos árak és a merev tárgyalási feltételek miatt aggódnak: attól is tartanak, hogy legfontosabb partnerük egyik napról a másikra a legveszélyesebb riválisukká válik. Egy jogi AI-startup mellett már a Figma is megtapasztalta, […] The post Beintet…
A Fat Fender Garage legújabb platós Fordja alaposan kimaxolja a restomod fogalmát.
Ebben a gyönyörű családi házban neveli Cooky és gyönyörű felesége, Debóra két tündéri kisfiukat.
Ismét az autósok maradnak hoppon.
Két nap alatt átment a törvény, amivel a Tisza komoly pozíciókat és részesedéseket is szerezhet a NER-ben óriásira hízlalt két tőzsdei cégben. Nem biztos, hogy gyors folyamat lesz. The post Megkezdődött az MBH „visszavétele”? Ruff Bálint a NER két emblematikus tőzsdei cégének is nekiment appeared first on Forbes.hu.
Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters.
Folyamatban vannak az előkészületek egy Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével zajló háromoldalú egyeztetésre. The post Zelenszkij Trump embereivel tárgyalt telefonon, Ukrajna kész megtenni a szükséges lépéseket a háború lezárása érdekében first appeared on 24.hu.
Mennyi vizet kell inni naponta egy csecsemőnek, gyermeknek vagy felnőttnek? A hivatalos európai ajánlása alapján mutatjuk be, hogyan változik a napi folyadékszükséglet életkor szerint, és azt is elmagyarázzuk, mi történik, ha túl kevés vagy éppen túl sok folyadékot fogyasztunk.
Egy olyan alkotásban, ami pont nem lesz a DCU része.
A Formula–1 egyik legpikánsabb rádiózásánál Vettel a lába közéről beszélt.