Fucsovics Márton idén már nem versenyez
„Nem így akartam befejezni, de most az a fontos, hogy gyógyuljak, és erősebben térjek vissza. A munka nem áll meg, köszönöm mindenkinek a támogatást!”
„Nem így akartam befejezni, de most az a fontos, hogy gyógyuljak, és erősebben térjek vissza. A munka nem áll meg, köszönöm mindenkinek a támogatást!”
Továbbra is nyomtatja a pénzt Zach Cregger adaptációja, így nem az a kérdés, vérszemet kap-e a Sony, hanem az, hogy mennyire.
A házelnök kormányülésen való részvétele és a tiszás képviselő luxusvadászata körüli magyarázkodás súlyos következetlenségekre világít rá.
A közpénzügyi, vádemelésért felelős és fellebviteli elnökhelyettesi pozíciók szabadok még. A vonatkozó bizottság most javaslatokat tett. Mi történt? Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága javaslatot tett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesi pozíciójára hétfőn, jelentette be Facebook-oldalán Hantosi István tiszás képviselő, az Igazságügyi és Alkotmányüg…
Az Országgyűlés napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló jogszabály módosítása is.
Ezzel felállt a Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetése. The post Kiderült, kik lettek az NVVH elnökhelyettes-jelöltjei first appeared on 24.hu.
A Számlázz.hu rendszerében 181 ezer egyéni vállalkozót érint a kötelezettség.
Komoly bírságot kaphat, aki nem figyel.
Lemondásra szólította fel Pete Hegseth védelmi minisztert befolyásos párttársa, Thom Tillis észak-karolinai szenátor.
Litauszky Balázs a múlt héten jelentette be, hogy távozik a csatornától, ahol tizennégy éven át erősítette a Híradó csapatát. The post Újabb volt RTL-es kötött ki a kormánynál: Litauszky Balázs lett Kapitány István minisztériumának sajtófőnöke first appeared on 24.hu.
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettes-jelöltjét. A testület döntése értelmében a tisztségeket dr. Ötvös Károly, dr. Gellért Károly Árpád, valamint dr. Terhes Tibor Dávid töltheti be - közölte a Telex.
Az egyik több mint 900 kilométert tett meg, majd a Japán-tengerbe csapódott.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Dél-Korea Nemzetbiztonsági Hivatala rendkívüli biztonsági ülést hívott össze az északi rakétakilövéseket követően, hogy felülvizsgálja az ország katonai felkészültségét.
Európa késlekedése és a Hormuzi-szoros tartós kiesése miatt több ország is súlyos energiaellátási nehézségekkel küzdhet egy esetleges hideg tél során.
Pozitív történések az elmúlt napokból.
A cél az, hogy az új szabályok elfogadásáig ne valósulhassanak meg olyan beruházások, amelyek később már csak nehezen lennének megváltoztathatók. The post Változtatási tilalmat rendeltek el egy Balaton-parti városban first appeared on 24.hu.
Előzetesen két helyezést várt a szövetségi kapitány a mieinktől a baki világbajnokságon, és pontosan ennyivel is zárta a csapat a viadalt.
Az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság elnöke szerint a civil szervezetek többsége is támogatta a jelöltjeiket.
Ukrajna napok óta intenzíven támadja az orosz Google, vagyis a Yandex adatközpontjait. Ezt pedig a német és az amerikai szélsőjobb is megérezhette. The post Lehalt az AfD-t és a MAGA-t támogató orosz bothálózat a Yandex adatközpontjait ért támadások után first appeared on 24.hu.
Képes tudományos hipotéziseket felállítani és kísérleteket tervezni az új, gépi tanuláson alapú rendszer.
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról. Most ő lett a Gazdasági és Energetikai Minisztérium új sajtófőnöke.
Magyarországon évtizedek óta a saját ingatlan számít az egyik legfontosabb pénzügyi célnak. Az elmúlt években tapasztalt gyors lakásár-emelkedés azonban új kérdéseket vet fel: valóban mindenkinek a vásárlás az egyetlen út, vagy lehetne a bérlés is hosszú távon kiszámítható alternatíva, ahogy Európa több országában? A kérdés most különösen aktuális, miután a kormány bejelentette a Wekerle Sándor […] The post Vásárlás…
Corvin János törvénytelen gyermekből előbb trónörökös, majd horvát bánt lett. Tragikus sorsával nemcsak saját, de egész dinasztiájának története is véget ért. The post Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia first appeared on 24.hu.
A mai napon elkezdődött az óbudai K-híd átfogó felújítása, amely több ütemben egészen 2027 végéig tart majd, és az első szakaszban a járműforgalom teljes lezárásával jár – számolt be a beruházásról Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Az iratok alapján a vagyon áthelyezését úgy tüntették fel, mintha az már három évvel korábban megtörtént volna. Mi történt? A BBC és a Bureau of Investigative Journalism közös nyomozása szerint a Deloitte ciprusi irodája segített Roman Abramovics orosz oligarcha vagyonának elrejtésében, akár dokumentumok hamisításával. Az újságírókhoz eljutott iratok alapján a vagyon áthelyezését úgy tüntették fel, […] The post 245…
A munkahelyek 40 százalékát érintheti.
Most éppen cáfolják az exynosos modell készülését.
Nem hibázott, mégis biztos volt benne, hogy meghal.
Ultimátumot adott a parlamenti ellenzéknek az ausztrál kereskedelmi miniszter az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán, leszögezve, hogy az egyezmény újratárgyalása szóba sem jöhet. Mivel a kormánypárt nem rendelkezik többséggel a szenátusban, a megállapodás sorsa a jobboldali ellenzéki koalíció vagy a Zöldek szavazatain múlik - számolt be a Politico.
Litauszky Balázs, az RTL Híradó 14 év után a múlt héten távozó riportere lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) sajtófőnöke.
A Mi Hazánk jelöltjét a Művelődési Bizottság is támogatta, kedden már meg is választhatja az Országgyűlés.
Mike Flanagan új sorozata a Neagley és a Reacher elé is beférkőzött.
A Fidesz elnöke a választás óta eltelt fél évet fogja értékelni a Hír TV műsorában.
Szokatlanul éles hangon figyelmeztette az Európai Bizottság vasárnap a tagállamok nagyköveteit, mert az ír elnökség friss kompromisszumos javaslata 159 milliárd euróval csökkentené az EU 2028–2034-es költségvetését. Brüsszel szerint a 8 százalékos megszorítás éppen a válságtartalékokat, a versenyképességi és védelmi programokat, valamint a külső fellépést sújtaná, miközben az agrár- és kohéziós források alig csökken…
Komonczi Zsolt Csaba nem volt Seszták Miklós kabinetfőnöke.