Hét éve lejárt rokkantkártyával parkolt az autós, most véget ért a trükközés
A parolóőrök kivárták, amíg felbukkan az autós.
A parolóőrök kivárták, amíg felbukkan az autós.
Újabb nemzetközi sikert aratott a magyar muaythai.
Az infláció meghaladta az elemzői várakozásokat.
Folytatódik az OTP lendületes emelkedése hétfőn.
Lékai-Kiss Ramóna szerint gyerekkorában a szülei a saját életvitelükkel példát mutattak neki, és mindig mindent elmondhatott nekik.
A vatikáni Szent Péter Műhely megbízásából az olasz Studiogusto által tervezett Michelangelus fontokat bárki ingyenesen letöltheti és használhatja.
14 év után váltott munkahelyet a rutinos médiamunkás.
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely több ütemben a következő év végéig zajlik majd. Júniusig az autóforgalom elől zárva lesz a híd.
A rakomány rögzítésére sokféle megoldás létezik, de egy lengyel autós mind közül a legegyszerűbbet, a nyers emberi erőt választotta.
Újabb budapesti bevásárlóközpontban jelent meg az Orsay, amely a korábbi kivonulása után fokozatosan építi újjá magyarországi jelenlétét.
A miniszter egy szakmai konferencián beszélt a témáról.
A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat pedig kétéves mélypontra szűkült – derül ki az a szeptemberi adatokból. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Több száz, sőt ezer éves régészeti kincsek kerültek egy betört ablakú, szigeteletlen épületbe négy és fél éve, ahol máig kitettek a rozsdásodásnak, korróziónak. The post Lepusztult raktárban sínylődnek hazánk páratlan régészeti kincsei first appeared on 24.hu.
Rosta Miklós szerint a csapat erejének és hitének köszönhetően állt fel ötgólos hátrányból a Sporting ellen.
Új életet lehet a kombikba az Opel, a Párizsi Autószalonon egy elég vad víziót mutatott be a rüsselsheimi márka.
Mutatjuk a legfontosabb időpontokat és tudnivalókat.
3 hónap alatt milliárdokon osztozott 12 határon túli szervezet, amelyek a pénzből elsősorban a mindennapos működésüket akarták biztosítani. Olyan apró tételekért is magyar állami pénzből fizettek, mint a csatornadíj, a repülőjegyek, a nyomdai költség vagy az ingatlan- és gépjárműadó.
A volt jegybankelnököt korábban gyanúsítottként hallgatták ki, mert a gyanú szerint zsarolással akarta elérni, hogy Simor Andrást kitegyék az Erste felügyelőbizottságából. The post Elutasította Matolcsyék panaszait az ügyészség az Erste-ügyben first appeared on 24.hu.
Akadt olyan barber shop, amelynek nem, hogy számlatömbje, adószáma sem volt.
Kedden már dönthetnek is róluk.
Rangos nemzetközi elismerés: a Liget a nemzetközi parkszakma élvonalába került.
A vádhatóság szerint a kihallgatott személyek megalapozottan gyanúsíthatók, a kutatásokra és lefoglalásokra is törvényesen került sor.
A gyerekek digitális jóllétének kulcsát nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltásában látják.
Elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban - vezetői utasításra - hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy osztrák anyavállalattal rendelkező magyar bankra - közölte a Fővárosi…
Áprilisban indult a nyomozás.
November után azonban az elnöknek is fel kell tennie a kérdést: eljött-e az idő, hogy végre rendet tegyen a Közel-Keleten, még jobban belebonyolódva a konfliktusba.
Franciaország egyre nyíltabban beszél nukleáris elrettentő erejéről, és az ukrajnai, valamint a közel-keleti konfliktusokból levont tanulságok alapján frissíti légierejének atomcsapás-gyakorlatait, hogy hiteles elrettentést tanúsítson Oroszországgal szemben - tudósított a Politico.
A kontinens legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget: a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) a Large Urban Parks Award 2026-os európai díját ítélte oda a budapesti parknak az isztambuli díjátadón. A csaknem 100 hektáros Városligetet professzionális üzemeltetéséért, kiemelkedő zöldfelület-fenntartásáért és a látogatói élményért díjazták. Az évente 8-9 millió látogatót fogadó Városli…
90 év elteltével is fontos információkkal szolgál az erszényesfarkas.
A Juvét irányító Spalletti láthatóan feszülten ment kezet fogni, majd még be is szólt kollégájának. The post „Jól játszotok és időhúzásban is nagyon jók vagytok” – piros lapot kaptak az egymással civakodó olasz edzők first appeared on 24.hu.
A Párizsi Autószalonon debütált a teljesen új fejlesztésű Citroën 2 CV, mely egy elérhető árú, stílusos megjelenésű kompakt és könnyű villanyautó.
Súlyos válságba került a magyar sertéságazat, ugyanis az afrikai sertéspestis hazai és európai terjedése, valamint az uniós túltermelés miatt a tenyésztők már több mint egy éve az önköltségi ár alatt kénytelenek értékesíteni. A tartalékok kimerültek, a termelők mintegy tíz százaléka felhagyott a tevékenységével az elmúlt negyedévben, a kilátástalan helyzet pedig hosszú távon a hazai önellátást is veszélyezteti - írj…
Kimi Antonelli négy pályaelhagyást hozott össze a Szingapúri Nagydíjon, a 3. helyen leintett bajnoki éllovast mégsem büntették – itt a magyarázat.
A díjazottak számát tekintve az USA vezet, de a népesség- és GDP-arányos listákon átalakul a sorrend, és Magyarország az élmezőnybe kerül.