Az MSNBC / MS NOW, a CNN és a Politico hétfőn közös keresetet nyújtott be a Trump-kormányzat ellen, miután az elnök bejelentette, hogy kitiltja őket a Fehér Ház területéről. A három médium az amerikai alkotmány első alkotmánymódosításában rögzített sajtószabadság védelmére hivatkozik.
A legfőbb ügyész választásával kapcsolatban jelezte, hogy nem kíván kampányolni a jelöltje mellett. The post Baka: Rendkívül rossz az ügyészség állapota first appeared on 24.hu.
Óriási kihívást jelentenek a német gazdaságban az energiaárak, az USA-val és Kínával folytatott kereskedelem változásai, valamint az, hogy évek óta zuhannak a beruházások és mélyponton van az új vállalkozások alapítása.
Átmenetileg veszít lendületéből a német gazdaság, de az év végén ismét gyorsulhat a növekedés a német jegybank szerint. A Bundesbank szeptemberi havi jelentése alapján a harmadik negyedévben a gazdasági teljesítményt elsősorban az alacsony vízállás, a magas energiaárak és a visszafogott fogyasztás fékezi, ugyanakkor a negyedik negyedévre kedvezőbb kilátásokat valószínűsít.
Baka András köztársasági elnök kezdi a felszólalások sorát, aki ma jelentette be jelöltjét a legfőbb ügyész tisztségre. The post Baka figyelmeztette a Tiszát first appeared on 24.hu.
Az ombudsman eljárást indított az ügyben. The post Nem engedték be a betegeket ujjatlan pólóban és rövidnadrágban egy horvát klinikára first appeared on 24.hu.
Magyarország amerikai mentességet kér az orosz energia vásárlására, miközben az új washingtoni törvény akár 100 százalékos vámokkal is sújthatja a jelentős oroszenergia-vásárlókat.
Az Appeninn ingatlanbefektetési társaság bérbeadásból származó bevétele 5 százalékkal, 11,339 millió euróra nőtt 2026 első félévében, operatív jövedelmezősége pedig a jelentős forinterősödés ellenére is stabil maradt. A korrigált EBITDA-margin továbbra is 60 százalék felett alakult. A társaság aktív régiós terjeszkedésbe kezdett: a tarnówi logisztikai központ megvásárlása mellett nem sokkal a félév zárása után újabb…
Elutasítóan reagált a Kreml arra, hogy Donald Trump elnök aláírta az Oroszországgal szembeni újabb szankciós csomagot: az orosz álláspont szerint a lépés nem segíti sem a washingtoni-moszkvai kapcsolat rendezését, sem az ukrajnai háború lezárását.
Már a második az argentin klasszis az örökrangsorban a közvetlenül szabadrúgásból szerzett gólok terén, és belátható közelségben van az első hely is. The post Talán még Messi sem tudja, hogyan lett gól a szabadrúgásából first appeared on 24.hu.
A várandósság alatt gyermeküket elveszítő családok támogatását sürgeti Németh Martin büki önkormányzati képviselő. A „Lex Emma” elnevezésű kezdeményezés a méltó búcsú lehetőségének biztosítását és mindkét szülő számára külön fizetett távollét bevezetését célozza.