Megsemmisül Orbán Viktor minimálbér-megállapodása: súlyos figyelmeztetést kaptak a bértárgyalások résztvevői – megtudtuk, mikor ül össze legközelebb a kormány és a vállalkozások
A cégek egyre óvatosabban ítélik meg saját pénzügyi mozgásterüket.
A cégek egyre óvatosabban ítélik meg saját pénzügyi mozgásterüket.
Hiszen megígérték a fejlesztők, nem? Akkor bizony úgy is lesz!
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
A Samsung szinte teljes jövő évi kapacitását lekötötték. Átalakultak a szerződések is.
Greta Thunberg egy párizsi külvárosi középiskola előtt csatlakozott a francia diákok tiltakozásához, akik immár negyedik hete tüntetnek az oktatási rendszer súlyos hiányosságai – a tanárhiány, a túlzsúfolt tantermek és a leromlott állapotú iskolaépületek – miatt – írja a Reuters.
Itt a 9. forduló válogatottja az NB II 26/27-es szezonjából. Összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Összeomlott a vonatközlekedés.
A Nothing CMF két hordozható hangszóróval bővít: 10 és 35 wattos teljesítménnyel.
Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot is megszavazta a parlament.
Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post.
A hatóságok szerint erőszak alkalmazásával készült felvételek is előkerültek, a férfit letartóztatták. The post Hátborzongató mennyiségű gyerekpornót találtak egy 66 éves férfi adathordozóin first appeared on 24.hu.
Az 53-szoros magyar válogatott játékosnak jelenleg nincs csapata. Álíltása szerint autista fia miatt nem akarják a magyar klubok. The post Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A színésznő elég harapós kedvében volt, előtört belőle a pokolfajzat.
Az amerikai sajtó szerint a színésznő megütött egy légiutaskísérőt, egy másikat pedig megharapott. A 54 éves Blair állítólag egy rendőrt és egy ápolót is bántalmazott, amikor kórházba szállították.
Csézy kislánya olyan elbűvölő a legfrissebb képeken, mint egy kis hercegnő.
Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Miért kell reklám a NASA-nak? Miért hiszünk az egyik márka ígéreteiben, miközben a másikét ösztönösen megkérdőjelezzük? Hol tart ma a magyar vizuális kultúra? Egy magyar és egy angol szakértőt kérdeztünk.
Egy független kutatási és kiadói platform 199 ország útlevéladatait teszi közzé.
Kína mélybe húzta a BMW eladásait, de a debreceni gyárban készülő elektromos modell történelmi sikert hozott.
Egy kiejtett okostelefon, a táska mélyén a kulcsok között karcolódó kijelző vagy a rohanásban elhagyott kocsikulcs mind olyan mindennapi bosszúságok, amelyek komoly tízezrekbe kerülhetnek. The post Prémium védelem okosárak nélkül: Bemutatkozik az AlzaGuard termékcsalád! first appeared on 24.hu.
A mesterséges intelligencia újabb problémát vet fel.
A Gazdasági Versenyhivatal öt éve tudott Mészárosék bizniszéről, mégsem nézett utána. The post Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország first appeared on 24.hu.
Itt az újabb Heti Klassz, Grafitember szubjektív komolyzenei és kulturális koncertajánlója.
Szeptember elején Oroszországból érkezett az ajánlat, de a válogatottban történt bemutatkozás óta egy El-szereplő csapat is bejelentkezett.
Több mint 45 kilométert tett meg a Marson.
Most már kínai alapokon, mégis szinte ugyanott folytatja a parányi Smart, mint ahol a Fortwo-val abbahagyta. Vajon van-e annyi az elektromos #2-ben, hogy újra az utcakép meghatározó részévé váljon?
Ellenszavazat nélkül, 139 igennel választották Ötvös Károlyt a hivatal közpénzügyi, Gellért Károly Árpád a vádemelésért felelős, Terhes Tibor Dávid pedig a fellebbviteli elnökhelyettesévé.
A Győri Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott.
Így tér vissza Afrikába az autós gyorsasági világbajnokság mezőnye.
Továbbterjeszkedhet a legnagyobb magyar bank.
A KATA megduplázását is bírálta.
Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek.
Nem tragikus a visszaesés a VOSZ barométer mutatójában, de egyre többen érzik úgy, hogy már nagyon ideje volna több konkrétumot látni arról, mit tervez a kormány a gazdaságpolitikájában.
A kórházban agyhalált állapítottak meg Pike-nál, de magához tért, mielőtt lekapcsolták volna a gépekről.
Champagne Gold és Polished Silver színben jött a Metal Mesh szíj, 69,99 dollárért.