Elkészült a Nagykörút jövőbeli forgalmi rendjét tesztelő útszakasz a József körúton. A fejlesztésnek köszönhetően a kerékpársávok lekerültek a járdáról, az új, parkoló járművekkel védett sávkiosztás pedig a közlekedők számára biztonságosabb környezetet teremt. A tesztidőszak gyakorlati tapasztalatait a körút 2029-re várható, teljes körű átépítése során fogják hasznosítani - írta meg az énbudapestem, a Fővárosi Önkor…
Történelmi konfliktus küszöbére került a Volkswagen, miután kudarcba fulladtak a konszern radikális takarékossági programjáról folytatott egyeztetések, írja a Handelsblatt. Oliver Blume vezérigazgató menedzsmentje arra készül, hogy a pénteki felügyelőbizottsági ülésen sem születik megállapodás. Ebben az esetben rendkívüli közgyűlés elé vihetik a csomagot, ami nyílt törést okozhat a vállalat vezetése, a munkavállalók…
Huszonegy nagy pénzintézet – köztük a Goldman Sachs, a Bank of America, a Citi és a Deutsche Bank – bejelentette, hogy közös vállalatot alapít egy dollárhoz kötött stablecoin 2027 első felében történő kibocsátására. A kezdeményezés a hagyományos bankrendszer eddigi legnagyobb léptékű belépését jelentheti a kriptovaluták piacára.
Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíci…
Azonnali hatállyal visszahívta a patikákból és a kórházakból a Tavneos nevű gyógyszert a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, miután az Európai Bizottság visszavonta a készítmény forgalomba hozatali engedélyét. A ritka autoimmun betegség, a kisérgyulladás kezelésére alkalmazott gyógyszer klinikai vizsgálatai során súlyos szabálytalanságok derültek ki, és a hatásosságot igazoló adatok megbízhatatlannak…
Régóta nem látott gyengülő pályára került a forint az elmúlt napokban, a háttérben ráadásul egyszerre több kedvezőtlen folyamat rajzolódik ki. A nemzetközi környezet ráadásul egyre nagyobb nyomást helyez a magyar devizára, amely már a régiós társaktól is leszakadt.
Az egymilliárd forint feletti „jövedelmekre és vagyonokra” fog vonatkozni a gyakorlatban a vagyonadó ‒ jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Közös védelmitechnológiai vállalatot alapít Mihajlo Fedorov, Ukrajna nemrég leváltott védelmi minisztere és Alex Karp, a Palantir vezérigazgatója – jelentette be a két fél kedden. A cég célja olyan technológiák fejlesztése, amelyek erősítik Ukrajnát, segítik a szövetségeseit, és biztonságosabbá teszik a világot - írta a Defense News.
A Szombathelyről Budapestre tartó utasok vonatpótló busszal érkeztek Csornára, ám a csatlakozó InterCity-szerelvény az orruk előtt indult el - írja a Nyugat. A vasúttársaságok összehangolatlan működése miatt a peronon rekedt utazók jegyét végül érvényesítették a következő járatra.
Szerdán futott be a thaiföldi Laem Chabang kikötőjébe az USS Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozó, miután több mint 200 napot töltött a tengeren, ebből hosszú hónapokat a Közel-Keleten. A mintegy ötezer tengerészt és tengerészgyalogost szállító hadihajó azután kötött ki, hogy az utóbbi időben aggasztó hírek jelentek meg a legénység lelkiállapotáról és a fedélzeti körülmények romlásáról - írta a Defense News.
Paula Badosa érthetően nem volt boldog a döntés miatt. The post Rémálom a US Openen: két labdamenetre volt a továbbjutástól, de félbeszakadt a meccs first appeared on 24.hu.
A Visa továbbfejlesztette az átutalásos csalások megakadályozására szolgáló rendszerét. A mesterséges intelligenciára és a Featurespace technológiájára épülő megoldás valós idejű adatokkal segíti a bankokat a visszaélések kiszűrésében még a pénzmozgások lebonyolítása előtt, miközben jelentősen csökkenti a téves riasztások számát - közölte a Visa.
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. volt csúcsvezetője sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta az információt. Helyette kiakadt, hogy megkeresték őt.
Miközben az Nvidia neve szinte összeforrt a mesterséges intelligencia felfutásával, az AI-boomnak egy kevésbé látványos, ám egyre fontosabb nyertesi köre is van: azok a vállalatok, amelyek az adatközpontok energiaellátásához és hűtéséhez szükséges berendezéseket gyártják. Az AI-infrastruktúra iránti robbanásszerű kereslet ugyanis már nemcsak a nagy teljesítményű chipek, hanem a transzformátorok, generátorok, áramell…
Régen volt egy büntetőügye, amiben egyedül vitte el a balhét, pedig árthatott volna a Fidesz felső vezetésének. Várhegyi Attila lojalitása miatt akkor sem került ki a pikszisből, amikor a nyilvánosság előtt kicsekkolt. Mi több, idővel az MTVA legbefolyásosabb figurájává nőtte ki magát.
Rágalmazás és becsületsértés miatt áll bíróság elé Molnár Áron, Páger Pál Attila perelte be. The post Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató first appeared on 24.hu.