Súlyos válság fenyegeti a hazai tejtermelőket 2026 őszén és telén, mivel a nyári aszály okozta takarmányhiány és a hónapok óta önköltség alatti felvásárlási árak egyszerre sújtják az ágazatot. A gazdaságok egyelőre a tavalyi tartalékaikból élnek, ám ezek kimerülésével a drága takarmánypótlás sokakat a termelés feladására kényszeríthet. A túlélés érdekében a termelők alternatív takarmányozási módszerekkel és kiegészí…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal könnyített adózási szabályokkal segíti a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító fenékküszöb-beruházáshoz érkező felajánlásokat. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt elrendelt építkezéshez érkező kavics-, sóder- és zúzottkő-szállítmányok meghatározott feltételekkel mentesülhetnek az eKÁER-bejelentési kötelezettség alól. Az ingyenesen felajánlott termékek és szolgáltatások után áf…
Kína első, saját fejlesztésű nehéz katonai szállítógépe, az Y-20 Kunpeng az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, ami teljesen megváltoztatta a keleti nagyhatalom katonai lehetőségeit - írta meg a South China Morning Post.
A szakértők szerint még egy héttel a villámárvíz után sem ismerjük teljesen a pusztítás mértékét. The post Évekig tarthat a helyreállítás, több mint 1000 halottja van a nepáli katasztrófának first appeared on 24.hu.
Valószínű, hogy több olyan fideszes politikus ellen is eljárás indul a jövőben, akik „börtönbiznisznek” nevezték a fogvatartási körülmények javítására tett erőfeszítéseket. Ha elítélik őket, azoknak a jogvédőknek lehetnek hálásak a függönyös vécék felszámolásáért, akiket korábban agyongúnyoltak, listáztak és megbélyegeztek.
A NER 16 éve mit tanított nekünk arról, hogy mi értelme van az elnöki kegyelemnek? Hogyan kapcsolódik a kegyelem európai története az uralkodói önkényhez? The post Réz Anna: Szükségünk van egyáltalán az elnöki kegyelemre? first appeared on 24.hu.
Új biztonsági realitásra kell felkészülnie Európának: a repülőtereket és más hétköznapi infrastruktúrákat innentől a konfliktus frontvonalában lévő célpontokként kell védeni Ursula von der Leyen szerint. Az Európai Unió és a NATO további nyomást helyezne Oroszországra, miután a német kormány Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren teherszállító gépek ellen előkészített támadásért.
Szeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak The post Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak first appeared on 24.hu.
Az 50-szeres szlovák válogatott középpályás elárulta, miért mondott szinte gondolkodás nélkül igent a Fradi megkeresésére, beszélt a Trabzonspor elleni kiütéses győzelemről, valamint arról is, melyik EL-meccset várja különösen.
Bayer Judit médiakutató-médiajogászt támogatta a Független Közmédia Testület elnöki posztjára az Országgyűlés Művelődési Bizottsága szerdán. A TISZA-s többség közben másodjára is leszavazta az ellenzéki tagjelölteket, míg a kormánypárti és médiaszakmai jelöltek – köztük az MMA-ösztöndíjas Kollár Árpád – továbbjutottak a plenáris szavazásra.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Törökország mérlegeli, hogy teljes jogú tagként csatlakozzon a Kína és Oroszország vezette Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.
2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön.