Ötször akkora a Robinson Tours utasainak a kárigénye, mint amit a biztosítás fedezhet
A becsődölt utazási irodának csak 64 ezer eurós biztosítása volt, miközben már most 330 ezer eurót kérnének vissza az utasok.
Személyre szabható hírfolyam
A becsődölt utazási irodának csak 64 ezer eurós biztosítása volt, miközben már most 330 ezer eurót kérnének vissza az utasok.
A jövőben azokra is kiterjed majd, akik ugyan nem vettek részt bűncselekmény elkövetésében, de a vagyonuk vélhetően abból származott.
A kormány a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot is lehúzta a listáról.
A francia bringás 44.73 kilométer per órás átlagsebességet produkált.
Megkezdődött az idei iskolai HPV elleni oltási kampány szervezése, a hetedik évfolyamos diákok szülei szeptember 15-ig juttathatják vissza a beleegyező nyilatkozatot az intézményekbe – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a Facebook-oldalán.
Szélsőséges helyzetben akár ki is tilthatják a lengyeleket az olimpiáról. The post Boszorkányüldözés vagy méretes csalás? – áll a bál a Lengyel Olimpiai Bizottság letartóztatott elnöke miatt first appeared on 24.hu.
Japán külügyminiszterével találkozott Orbán Anita.
30 éves lett a tiniszínésznőből globális szupersztárrá váló Zendaya: 8 szerepén keresztül mesélünk arról, mit jelent a neve ma Hollywoodban. The post Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát first appeared on 24.hu.
Szeptember 1-jétől szolgálatmentes nap jár a rendőrség dolgozóinak a születésnapjukon.
Nem vész kárba több száz óránk a The Witcher 3 remasteredben.
Mutatjuk a részleteket!
Egy nappal korábban derült ki, hogy az MCC Brussels ügyvezető igazgatója a pénzhiány miatt lemondott.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Rainer M. János történész lett az elnök, a tagok között Ungváry Krisztián mellett a téma több szakértője is helyet kapott.
A bíróság szerint személyiségi jogsértéseket követtek el a teológussal szemben, kétmillió forint sérelmi díjat kell fizetnie a lap kiadójának.
Ez történt 2026. szeptember 1-jén. The post Napi hírösszefoglaló 2026. 09. 01-jén first appeared on 24.hu.
A már amúgy is komoly gondokkal küzdő DVTK fontos játékosát veszíti el: Tamás Márk külföldön folytatja pályafutását.
Reggel inkább nem iszik egy pohár vizet, hogy kibírja a munkába vezető utat. Délután kihagyja a The post Kevesebbet folyadékot fogyaszt, hogy ne kelljen sűrűbben mosdóba mennie? Eláruljuk, miért rossz ötlet ez first appeared on 24.hu.
Minél kevesebb palack hever az utcán, az erre vadászók annál mélyebbre ásnak a kukákban a maradékért.
A brazil támadónak Robert Lewandowskit kell majd pótolnia.
Irán kész visszatérni az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodáshoz, amennyiben Washington is betartja vállalásait.
Két pedagógus sorsa a 2020-as évek Magyarországán.
A Lipcsében talált robbanóanyaggal felszerelt drón esete eszkalálódik.
Akár százezrekbe is kerülhet az iskolakezdés, a családok pedig sokszor kénytelenek mérlegelni, mire jut pénz – és mire nem.
Már három és fél évtizede volt a "Végrehajtó" 2. eljövetele.
Az úgynevezett Klasszikusok történetében most először indul magyar bejegyzésű csapat.
Szeptember 1-jétől visszakapták a rendszerváltás utáni eredeti nevüket és hadrendi számukat a Magyar Honvédség alakulatai. A módosítás a katonák egyöntetű kérésére történt, amellyel a honvédelmi vezetés egy korábban tett ígéretét váltotta be – írja közösségi oldalán a Honvédelmi Minisztérium.
Sylvester Stallone folytatja gengsztersorozatát, a Tulsa királyát, amelynek negyedik évadához megérkezett az első előzetes a pontos premierdátummal együtt.
A januári kormányrendelet ugyanis a háborús veszélyhelyzet megszűnésével hatályát vesztette.
Egészen máshogy is alakulhatott volna a színésznő karrierje.
Hihetetlenül gyors, a fénysebesség nyolc százalékával száguldó csillagot fedeztek fel.
A mai napon, 2026. szeptember 1-jén több fontos intézkedés is életbe lépett Magyarországon.
Évekig készültek a tervek az ingatlan megújítására, most azonban teljesen más irányt vehet az épület sorsa.
Újabb akadály gördülhet Észak-Macedónia elé.
Szeptember első felében egy újabb Call of Duty-epizód, egy fantasy túlélőjáték és egy verekedős klasszikus is landol a havidíjas katalógusban.