Az orosz hátterű pénzmosó cég több száz fedőcéget használt, számlákat, szállítóleveleket hamisítottak, hogy kijátsszák az Oroszország elleni szankciókat. Egyes átutalások katonai beszerzésekre vonatkoztak.
Lezárta 500 millió eurós kötvénykibocsátásához kapcsolódó szerződések aláírását a Mol, a tranzakció a korábban bejelentett feltételekkel valósult meg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
Kedden folytatódik a változékony, átlagosnál hűvösebb őszi időjárás. A többórás napsütést elszórtan záporok, keleten zivatarok és erős széllökések szakíthatják meg, éjszaka pedig néhol már talaj menti fagyra is számítani kell - számolt be a HungaroMet.
A hétfői amerikai tőzsdei kereskedés látszólag kiemelkedő eredményeket hozott, hiszen a Nasdaq Composite 2 százalékkal emelkedve történelmi zárócsúcsot ért el, az S&P 500 pedig mintegy 1,5 százalékos erősödéssel már alig 1 százalékra van az újabb rekordjától. A felszín alatt azonban riasztó jeleket azonosítottak az elemzők - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon…
A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
A Csakfoci a Transfermarkt statisztikái alapján összegyűjtötte, mely, klubjukhoz nyáron aláíró játékosok kezdték a legjobban az NB I 2026/27-es szezonját.
A lap forrásai szerint nagyjából 8 milliárd forintba kerülhetett a pénzdíj, a jogdíj és a szervezés. The post Telex: a magyar adófizetők dobták össze az atlétikai Világdöntő rekorddíjazását first appeared on 24.hu.
A Moscow Times jelentése szerint sokan tartanak attól Oroszországban, hogy az elnök, Vlagyimir Putyin pártjának fölényes sikerét hozó választás után drasztikus lépések jöhetnek.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására vonatkozó jelenlegi szabályokat. Az indoklás szerint a rendszer sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot, ezért a testület 2026. december 31-i hatállyal megsemmisítette a kapcsolódó költségvetési és rendeleti előírásokat - hirdette ki az Alkotmánybírós…
Hirtelen beköszöntött a télies időjárás a Magas-Tátrában, miután egy hidegfront hatására hétfőn havazásba váltott a csapadék a hegyvidék legmagasabb részein.
Magyar Péter komoly kritikával illette Takács Pétert, az Orbán-kormány egykori egészségügyi államtitkárát egy 2022-es belső levelezés kapcsán, amelyben a fideszes politikus trágár stílusban írt a Magyar Orvosi Kamaráról. The post Magyar Péter: Takács Péter e-mailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz first appeared on 24.hu.
A katari állami vagyonalap, a QIA 20 milliárd dolláros stratégiai partnerséget köt a JPMorgan Asset Managementtel, miközben az iráni háború miatt egyre sürgetőbbé válik az ország gazdaságának diverzifikációja.
Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal Szombathelyen, az Oladi platón végzett munkálatoknál, amelyek azt szolgálják, hogy minél kevesebb egészségkárosító anyag kerüljön a levegőbe az azbeszttartalmú útburkolatról. A hivatal arról is tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy a környezetvédelmi hatósághoz eddig 720 Vas vármegyei helyszínről érkezett bejelentés, az azbeszttel szennyezett kőzúzalék becsült mennyi…
A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozáso…
A nagyobb hitelek állami kezességvállalásáért felelős Start Garancia Zrt. összesen 700 millió forinttal támogatta a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát a 2024/25-ös és a 2025/26-os versenyszezonban. A kirívóan magas, a szakértőket is meglepő szponzorációs összeg jóval meghaladja a névadó szponzor és a város hozzájárulását is, miközben az állami cég üzletileg aligha profitálhat a reklámmegjelenésekből - szúrta ki a…
Bár a merevlemezekről kevés szó esik manapság, azért továbbra is fontos résztvevői a digitális életnek. De vajon melyik márka a megbízhatóbb? Egy nemrégiben készült tanulmány erre a kérdésre kereste a választ, több százezer HDD meghibásodási arányainak összehasonlításával. A vizsgálatot jegyző két közgazdász kutató egy hatalmas, valós adatbázison statisztikai módszerekkel kimutatható gyártói különbségeket talált.
A büntetett előéletű férfi a gyerekek előtt, ordítva fenyegette meg a nőt, hogy ha még egyszer hozzáér a fiához, akkor bántalmazni fogja. The post Vádat emeltek egy büntetett előéletű férfival szemben, aki az iskolába berontva fenyegette meg a fia tanárnőjét first appeared on 24.hu.