Először jelent meg nyilvánosan Cindy Crawford a fia halála óta – megrázó részletek derültek ki Presley utolsó óráiról
Presley Gerber holttestére egy luxusrehabilitációs intézetben találtak rá vasárnap.
Személyre szabható hírfolyam
Presley Gerber holttestére egy luxusrehabilitációs intézetben találtak rá vasárnap.
Az ENSZ-közgyűlésen Trump azt kérdezte, „megsemmisítse-e az Iszlám Köztársaságot”, vagy újjáépítési megállapodást ajánljon, majd közölte, hogy amerikai és iráni tisztviselők mindeközben kihasználták az alkalmat a találkozásra. Beszéde alatt az iráni delegáció többsége kivonult.
Trump kedden az ENSZ Közgyűlésén azt kérdezte, hogy „megsemmisíteni az Iszlám Köztársaságot”, vagy újjáépítési megállapodást ajánlani; majd közölte az újságírókkal, hogy amerikai és iráni tisztviselők a margón találkoztak. Beszéde alatt Irán küldöttségének többsége kivonult.
650 ezer forintos összegről kapott gázszámlát egy rábapatonyi család, az áprilistól júliusig tartó időszak után, amikor alig használták a gázt. A szolgáltató végül elismerte, hogy hibázott és újraszámolja a számlát.
Már idén is erősen rezgett a léc a szervezőknél.
Politikai indíttatású eljárásnak nevezik az ellenük folyó ügyet.
Mentőhelikopter jött hozzá.
A Minőségi Újságírás Díjat a második negyedévben a debreceni akkuvárosról szóló riportfilm kapta.
Andrej Vasiljevic két gólt is lőtt az U19-esek kupameccsén. The post Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár first appeared on 24.hu.
A 444 újságírója az ukrán pénzszállítók kihallgatásáról szóló cikkével érdemelte ki az elismerést.
Magyar Péter az első miniszterelnök a világon, akit telefonlopás miatt ítélhetnek el – írta Havasi Bertalan.
A vietnámi háború idején az amerikai hadseregben szolgált.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Szerinte a portugál támadó halála miatt buktak meg a Liverpool rekordigazolásai.
A beruházók nem kaphatnak építési engedélyt.
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Véget érhet a tisztázatlan meggazdagodás.
A magyar válogatott a Nemzetek Ligája B-divíziójában szerepel, ahol a feljutás és a 2028-as Európa-bajnokságra való kijutás lehetősége mellett pénzügyi szempontból is van komolyabb tétje az eredményes szereplésnek.
A volt kulturális és innovációs miniszter reagált mentelmi jogának kikérésére.
Hétfőn még támogatás, kedden bukás, mi változott egyetlen nap alatt?
Demót kap a Castlevania: Belmont’s Curse, és a mentésünk sem vész el.
A torinói klub ultrái a gyászszünetbe rondítottak bele.
A bilbaói járat korábban visszafordult a futópálya előtt egy fenyegetés miatt.
Volt olyan vezető, aki alig 60 ezer forintból is meg tudta oldani a szállást éjszakánként. The post RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára first appeared on 24.hu.
Megsértődött, mert egyszerre kérték ki a mentelmi jogát Hankó Balázséval.
A verseny megrendezése már idén veszélyben volt.
Két év kihagyás után ismét megrendezték a Red Bull Ládaderbit. A Tabánban tartott rendezvényen jártunk, ahol a versenyzőkkel és a zsűritagokkal beszélgettünk a nem hétköznapi derbiről.
Javier Tebas szavaira reagált a királyi gárda, mely elfogadhatatlannak tartja, hogy az elnök folyamatosan támadja a klubot.
Minden szokásjogot felrúg a kormánypárt.
Eltörölte volna a mentelmi jogot, most ismét az övéről kell dönteni.
Értesüléseink szerint bombariadó miatt szállították le az utasokat, majd vizsgálták át a gépet. A rendőrség a HVG-vel azt közölte, hogy egy gyerekkorú betelefonáló miatt kellett visszafordítani a gépet.
A 19 esztendős támadónak a meghívó újabb előrelépés az amerikai válogatott rendszerben.
Riasztó fordulóponthoz közelíthet a Föld jégpáncélja.
A The Witcher 3 rendezője és több veterán alkotója most vámpírokkal tért vissza a Kárpátok bércei közé. És igen, ez minden elemében felnőtteknek szóló kalandokat jelent.