Trump veresége után több száz milliárd dollár vált köddé Elon Musk birodalmában: most a legnagyobb üzlete is veszélybe kerülhet
A demokraták győzelme a két vállalat tervezett egyesülését is veszélybe sodorhatja.
A demokraták győzelme a két vállalat tervezett egyesülését is veszélybe sodorhatja.
Először kereslethiány miatt nem gyártották, most pedig chiphiány miatt.
Elsőfokon 14 év fegyházra és 10 év Magyarországról történő kiutasításra ítélték.
Szerencséjére egy rendőr pont látta az esetet.
A Magyar Tudományos Akadémia vizsgálata szerint nem felelős az aszályért, de nem is hatékony a jégesők ellen a JÉGER nevű rendszer. The post A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére first appeared on 24.hu.
A felújítással összefüggő bankgaranciával és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket próbálják ezekben tisztázni a Matolcsy-klán által terjesztett, „a sajtóban megjelent valótlan hírek” miatt.
Az ügyben választ várnak arra, hogy kik fejlesztették a nyitottaktak.hu-t.
A jegybank egyben közölte: folytatják a Matolcsy György elnökségéhez kapcsolódó ügyek feltárását.
Napos, száraz időre van kilátás a hétvégén. A nappalok a sokévi átlag környékén alakulnak, az éjszakák viszont hidegek, többfelé fagyosak lesznek.
A jövő évi pilótafelállás még nagyon is képlékeny a Red Bull kisebbik F1-es csapatánál, de az alakulat főnöki pozíciója mostantól biztos a Racing Bullsnál.
Játékosként 15 magyar bajnoki címnek és nyolc kupagyőzelemnek volt részese.
Ha a gyerek lenyeli, orvosi segítséget kell kérni.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mutatjuk, merre lehet majd közlekedni.
PC után egy feltört PS5-ön is elindították az új változatot.
A vállalat a legkritikusabb komponenst lekötötte az aktuális üzleti évre.
A szám alapversenyét szombaton közép-európai idő szerint 9 órától rendezik.
Korábban sosem tapasztalt mértékű bombafenyegetések érték az európai légiközlekedést. A fenyegetések egy része telefonon vagy e-mailben érkezett, de volt, hogy a repülőgép mosdójának tükrére írták rá, hogy „bomba”. Az oroszok, Irán vagy egy nőgyűlölő szervezet áll a fenyegetések mögött?
November 6-án is folytatódtak a bombafenyegetések.
Az Európai Néppárt EP-frakciója a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárás lezárását javasolja, miközben a reformok további uniós ellenőrzését is fontosnak tartja. The post Lezárná a Magyarország elleni hetes cikkes eljárást az Európai Néppárt first appeared on 24.hu.
Az Európai Unióban 41 500 euró volt az átlagos éves (teljes munkaidős) bruttó kereset 2025-ben, Magyarországon azonban mindössze 20 100 euró. Ezzel hazánk a harmadik legrosszabb helyen végzett az uniós rangsorban. Bár a magyar mutató az előző évhez képest gyorsabban emelkedett az uniós átlagnál, a lemaradás továbbra is óriási.
Izgalmas futballhétvége jön: az Atlético Madrid a Barcelonával csap össze, az Arsenal, a Bayern München és a Manchester City is pályára lép. Mutatjuk a teljes meccsprogramot!
A honvédelmi miniszter közlése szerint ugyanarra az okra vezethető vissza mindhárom riasztás. The post Többször is riasztották a magyar Gripeneket pénteken, Ruszin-Szendi Romulusz elárulta, mi állt a háttérben appeared first on Forbes.hu.
Ez még mindig megunhatatlan.
Háromszor is riasztották a magyar légierő Gripen vadászbombázóit - adja hírül Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebookon.
Magyarországon évek óta elérhető a spinális izomatrófia (SMA) génterápiája, és a súlyos örökletes betegségre 2022 óta szűrik az újszülötteket. A Semmelweis Egyetem szakértői szerint a korai diagnózis életet menthet: minél hamarabb kapja meg az SMA-kezelést a csecsemő, annál hatékonyabb.
Minden korábbinál magasabb működési bevételt realizáltak a magyar élvonalbeli klubok a 2024-es pénzügyi évben, ám a növekedéssel párhuzamosan a kiadások is történelmi csúcsra ugrottak.
A sértettnek a tanyán élő állatokról kellett gondoskodnia, valamint ház körüli munkákat végeznie.
Több ezren gyűltek össze november 5-én, csütörtökön London Regent Streetjén, amikor a híres bevásárlóutca látványos fényfelkapcsolással és tűzijátékkal köszöntötte a karácsonyi szezont.
Bejelentette az RTL, milyen műsorokkal készül a következő évre. Jön A mi kis falunk spin-offja, és elárulták azt is, folytatódik-e Az Árulók.
Itthon Gripeneket is kellett riasztani, a Guardian szerint Csehországot, Bulgáriát, Hollandiát és Franciaországot érintették az esetek.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium bejelentette a Super Intelligence Task Force megalakulását, ami az amerikai kritikus infrastruktúrát is védelmezné.
Két egymástól független eset is történt a napokban, de nem érdemes rögtön pálcát törni.
A kisbabás családok jelentős összegeket spórolhatnak a pelenkák és egyéb babaápolási cikkek vásárlásakor.
A környezetvédelmi hatóság környezetvédelmi felülvizsgálatot indított.