Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Végre konkrétan felvetődött a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja.
NS-VÉLEMÉNY. Végre konkrétan felvetődött a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja.
Yamal szerezte az első gólt, Raphinha duplázott az angook ellen.
Tóth Balázs csapata, a Blackburn Rovers 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Stoke Citytől a Championshipben, így megszakadt az Ewood Parkban elért győzelmi sorozata.
Bár a nyilvánosság előtt a demokraták és a republikánusok egyaránt optimistán nyilatkoznak az amerikai választások várható kimeneteléről, a színfalak mögött Donald Trump elnök már jóval borúlátóbb. Mindeközben az ország több pontján technikai problémák nehezítik a voksolást, New York államban például negyedmillió szavazólapot nem tudtak beolvasni a gépek - írta a CNN.
A Barcelona kiütötte az Európa-liga-címvédő Aston Villát, a Bayern München pedig Madridban nyert.
A republikánus jelöltek számára súlyos tehertétel a félidős választásokon az elhúzódó iráni háború és az elszabaduló üzemanyagár – erről beszélt Ron DeSantis leköszönő floridai kormányzó hétfő este Stephen A. Smith rádióműsorában. A republikánus politikus figyelmeztette pártját, hogy nem tagadhatják le a választók előtt a közel-keleti konfliktus gazdasági következményeit, valamint azt sürgette, hogy ne a technológia…
A ManUnited kétgólos hátrányról nyert, a Barca legyőzte az eddig hibátlan Aston Villát. The post Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon first appeared on 24.hu.
A PSG már az első 17 percben négy gólt szerzett, a magyar kapus egy nagy hibával maga is hozzájárult a Villarreal összeomlásához.
Felmosta a padlót Gulácsiékkal a BL-címvédő.
Az Inter simán nyert Hollandiában; a Slovan újabb pofonba szaladt bele; a Lille megszerezte az első pontját.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Formula–2-es bajnokságban vezető brazil hazai pályán debütálhat a száguldó cirkuszban.
VIDEÓ. Így indultak el Szoboszlaiék Isztambulba, ahol még megbízott edzőként néznek szembe a klublegenda Dirk Kuyttel.
A Haas megerősítette, hogy a továbbiakban nem tart igényt Esteban Ocon szolgálataira. A csapat a vártnál hamarabb autóba ülteti az újoncát is.
Cuhorka Emese Attax című performanszát november 7-én, a Karakter fesztiválján próbálhatod ki a Trafóban.
A mai amerikai félidős választáson a levélszavazatok feldolgozásának üteme és az államonként eltérő szabályok miatt könnyen előfordulhat, hogy napokat vagy akár heteket kell várni arra, hogy kiderüljön, melyik párt szerzi meg a többséget a szenátusban és a képviselőházban. A korai adatok ráadásul csalókák lehetnek, így az első részeredményeket érdemes óvatosan kezelni - írja a New York Times hasábjain a lap politika…
A Szabad Magyar Szó által megosztott felvétel információik szerint pár héttel az április 12-i választás előtt készült a levélszavazatokról.
Látja a főnök úr, hogy mi van? – kérdezte egy helyi polgármester a Polgári Demokraták pécsi fórumán, aki már évekkel ezelőtt figyelmeztette a Fidesz vezetését, hogy szedjék össze magukat.
Simeone taktikája nem ült a németek ellen, az aranylabdás angol támadó helyett ezúttal Laimer volt a nyerőember.
Az egyetlen példányban elkészített, működőképes szörnykonzolt egy szerencsés rajongó viheti majd haza.
Dr. Goda Zoltán vízügyi szakértő szerint gyökeres szemléletváltásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban.
A tengerek vízszintjének emelkedése első ránézésre csupán a part mentén élők problémájának tűnhet, a valóságban azonban a szárazföld belsejében is érezteti a hatását. A jelenség komolyan veszélyezteti az élelmiszer-termelést, az ellátási láncokat és az energiabiztonságot, miközben az adóterheket is növeli, így a jelenlegi folyamatok alapján elkerülhetetlen a védekezés megerősítése - számolt be a Phys.org.
A volt gyógyszertár-tulajdonosra most akár életfogytiglani szabadságvesztés is várhat.
Azok után, hogy a mexikói Forma-1-es futam előtt váratlanul pilótát cseréltek, a brazil hétvége előtt újra megteszi ezt a Haas csapata.
Éjszakai pályakarbantartási munkálatok kezdődnek a pécsi vasútvonalon a menetidő csökkentése érdekében, miközben a kormány már a Pusztaszabolcs és Pécs közötti szakasz 2030 utáni, teljes körű felújítását készíti elő - közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Azt még nem tudni, hogy mikor érkezik Skyrim folytatása.
Egyetlen lövés vetett véget egy 17 éves lány életének.
Karbantartás miatt órákra elérhetetlenné válik a legtöbb digitális közigazgatási ügyintézési felület.
Színre lép az új igazgató.
A magyar válogatott játékos két pontig, öt lepattanóig és egy gólpasszig jutott a Fenerbahce elleni siker alkalmával.