Áttörték a Föld eddig áthatolhatatlannak hitt védőpajzsát
Nagy energiájú elektronok jelentek meg olyan helyen, ahová elméletileg nem juthatnának el.
Nagy energiájú elektronok jelentek meg olyan helyen, ahová elméletileg nem juthatnának el.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok jogsértő módon, törvényi alap nélkül korlátozták az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia és Lettország után Csehország is jelezte, hogy nem lép pályára a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) által visszahelyezett oroszok ellen a jövő évi vb-n.
Tárgyal a svéd házelnökkel és miniszterelnökkel is.
A Tisza-kormány több sportvezetőt is eltávolítana a helyéről.
Csaknem 32 ezer forint lesz az évtized legjobban várt videójátéka.
A szó annyira népszerű lett 2026-ban, hogy magyar politikusok is meghonosították.
A Baltimore-nak elfogytak az irányítói • Az NFC Északi csoportjának mind a négy csapata playoffhelyen áll.
Tovább bővülhet azoknak a köre, akik a Tisza-kormány megalakulása óta lemondtak a pozíciójukról.
Tévedni lehet. Hazudni nem. Bartis Attila ezzel a szabállyal vág neki annak, amire korábban aligha vállalkozott volna: hogy regény helyett a saját életét írja meg.
A Buksó legújabb epizódjában Nyáry Krisztián Bartis Attilával beszélget az ügynökmúltról, a Ceaușescu-kori Erdélyről és a szerző legújabb, önéletrajzi kötetéről, ami Bartis szerint gyökeresen különbözik a fikciós munkáitól.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A szejm sorban szavazza meg az új alkotmánybírákat, hogy lecserélje a Kaczyński-érában feltöltött testületet. Az ellenzékhez kötődő államfő azonban nem hajlandó elfogadni a kinevezéseket. Az egész helyzet ostromlott erődöt csinált az alkotmánybíróság épületéből, és még Nawrocki elnök is visszafordult Afrikából.
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Magyar Külügyi Intézet hétfőn menesztett vezetőjének korábbi munkáiról.
Nem kell órákat edzened ahhoz, hogy törődj a hátad egészségével.
Az Országgyűlés a Tisza Párt szavazataival elfogadta a kormány előterjesztését, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdheti a politikusok vagyonosodási vizsgálatát – közölte Magyar Péter. The post Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát first appeared on 24.hu.
Több évnyi tapasztalatukat a Warhorse-tól átviszik a CD Projekthez, ahol a soron következő játékok összeállítását fogják levezényelni.
Novemberben nem semmi akciókat hirdetnek a hazai termálfürdőkben, akár 300 forintért is fürdőzhetünk: mutatjuk is, hova lesz érdemes menni!
Ukrajna jövőjéről és a háború lezárásáról tartanak magas szintű egyeztetéseket Brüsszelben a nyugati szövetségesek a héten. Az Európai Bizottság és a NATO égisze alatt zajló találkozók egy szélesebb körű diplomáciai folyamat részét képezik, amelynek következő állomásaként november elején az Egyesült Államok közvetítésével ukrán–orosz tárgyalásokra kerül sor Abu-Dzabiban.
Már megint az a fránya szálláskeresés...
A Becsapódás történetének ezt a fejezetét lezártnak tekintik.
Újabb fenyőfa dőlt ki a Brač szigetén található Zlatni rat strandon, Horvátország egyik leghíresebb természeti látványosságán. Az esetről a Spasimo Zlatni rat nevű Facebook-csoport számolt be, a sorozatos fakidőlések pedig egyre jobban aggasztják a helyieket és a természetvédőket. A Slobodna Dalmacija szerint a fák pusztulásához nagyban hozzájárul a talajerózió, amelyet a nyári turistatömeg és a part közelében horgo…
Csökken a belső égésű motorral szerelt járművek iránti kereslet.
A Paláver című műsorban egy betelefonáló a miniszterelnököt „genetikai selejtnek” nevezte.
A vizsgálatok a volt és jelenlegi miniszterelnökökre, miniszterekre, képviselőkre és államtitkárokra is kiterjedhetnek. Magyar Péter a parlamenti döntésről számolt be.
A Grand Theft Auto 6-ot már semmi sem tántoríthatja el a megjelenésétől, erre utal az is, hogy a Rockstar felfedte a helyigényt és az előtöltés időpontját is.
Egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülnek a román élvonal klubjai, a Csíkszeredánál pedig már a legrosszabb forgatókönyvekkel is számolnak. A román ProSport értesülései szerint a klub elnöke, Szondy Zoltán egyedül utazott Magyarországra, hogy pénzügyi támogatást és új szponzorokat próbáljon szerezni a csapatnak. A székelyföldi együttes játékosai állítólag már körülbelül két hónapja nem kaptak fizetést.
Tucatnyi európai ország katonái tartanak gyakorlatot, amellye az ukrajnai harcok megszűnése utáni időkre készülnek. Helyben segítenék az ukránokat, de nem békefenntartók lennének.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nincsenek meg a csütörtökre tervezett meghallgatás jogszabályi feltételei.
Egy törvénytelenül megválasztott, az országra hatalmi önkénnyel ráerőltetett köztársasági elnök jelöltje sem lehet jogszerű – írták közleményükben.
Pápai Gábor nem hagyta abba a rajzolást, miután az új Népszabadság közel harminc év után megvált tőle. Elindult a saját blogja, ahol fizetőfal nélkül publikál. A Népszabadság eközben továbbra sem válaszol a Media1 elbocsátással kapcsolatos kérdéseire.
Korábban még arról volt szó, hogy a letartóztatásban lévő egykori jegybankelnököt is meghallgatja a parlamenti vizsgálóbizottság.
Nem sportos, de nagyon gyors – vallja az immár hivatalosan is a BMW-csoport részeként újjászülető Alpina. A márka első sorozatgyártású modellje a megújult 7-es sorozatra épül, ami ebből az alkalomból visszakapja a V8-as motorját, a prototípust pedig a híres nardói körpályán szabadították rá a 300 km/órás száguldásra.