Apja házában fogadta Orbán Viktort Aleksandar Vucic
Orbán szerint Vucic biztos lehet benne, hogy ő mindig mellette lesz, és ez több volt, mint barátság kettejük között.
Orbán szerint Vucic biztos lehet benne, hogy ő mindig mellette lesz, és ez több volt, mint barátság kettejük között.
Hameneit a háború eleje óta nem lehetett nyilvánosan látni, de az irániak közleménye szerint most találkozott a katonai vezetőkkel. Trump közben mérlegeli, hogy a választás után újraindítsa-e a támadásokat.
Alaksandar Vucsics társaságában mondott köszöntőt Orbán Viktor. A két politikus megerősítette a barátságukat, és azt mondták: visszajövünk.
Nem a sötétség hírnökei, hanem a természet hasznos vadászai.
A Kovács Patrik elleni elődöntőt és a Major Nándor elleni döntőt is 3–0-ra nyerte meg úgy, hogy még csak leget sem veszített.
Az amerikai elnök egy éve vette a fejébe, hogy aranyozott diadalívet emel.
Az ukrajnai háborúról és a fekete-tengeri biztonság kérdéseiről tárgyal Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szombaton érkezett Törökországba.
Hosszú és rögös út lesz ez, de a végén tényleg visszatérhet a teljes Destiny franchise.
A 2027-es költségvetés főbb bevételi és kiadási számai megfelelnek az előzetesen bejelentett kormányzati várakozásoknak.
Sokat ért egy négyes találat.
Urblík József az első és a második félidő elején is betalált, de az ETO Kulenovic két góljával visszajött a meccsbe, és pontot szerzett.
Nem ez az első hasonló eset: az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint harminc alkalommal sértették meg Románia légterét. The post Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután harmadik alkalommal tiltakoztak a szakszervezetek a francia nagyvárosokban a megélhetési gondok ellen, a megmozdulásokhoz az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is csatlakoztak.
Az ADAC szerint sürgős szoftverfrissítésre szorulnak a vezetéstámogató rendszerek.
Nem is nyert a Bayern. The post Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón first appeared on 24.hu.
Súlyos testi sértéssel vádolják a férfit.
Szabó Miklós képeiből válogattunk.
Nem zárultak még le az utcai megmozdulások.
Donald Tusk szerint a köztársasági elnök rombolja jogállamot a jobboldali ellenzékkel összefogva, miközben ő vádolja alkotmánysértéssel a kormányt.
Megegyezett a főpolgármester és a kormány, döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Elon Musk minden korábbinál nagyobb pénzügyi szerepet vállalt a 2026-os amerikai félidős választásokon.
Az utolsó percekig izgalmas meccset láthattak a nézők.
Az uniós pénzből vett mobil munkagépek egy része évente csak néhány tucat órát dolgozott.
Nem lesz Orbán ENSZ-vezető? Íme a költségvetés részletei. Kihúzták az ötöslottót. The post A nap legfontosabb hírei – 2026.10.31. first appeared on 24.hu.
Erre senki nem számított.
Súlyos vereségbe szaladt bele a Blackburn Rovers a Swansea City otthonában.
Olaszországban pedig szombaton voltak tüntetések. Mindenhol téma az oktatás, a közszolgáltatások romló állapota, de a demonstrálók a fegyverkezés ellen is tiltakoznak.
Az aggódó helyiek nem tudják, készült-e hatástanulmány a beruházás előtt.
Elon Musk több mint 445 millió dollárt fordított a republikánusok támogatására a jelenlegi félidős választási kampányban, amivel a modern amerikai politikatörténet legnagyobb, egyetlen ciklus alatti egyéni adományozójává vált - írja a Guardian.
Nővére ellen is versenybe kell szállnia a fiatal tehetségnek.
A cég szerint a vagyon mintegy 90 százalékát már sikerült is visszaszerezni, de a többi 10-et nem lesz ennyire egyszerű. The post 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance first appeared on 24.hu.
A katalánoknál Raphinha és Yamal is duplázott, Fermín López gólt és két gólpasszt jegyzett.
A zöld-fehérek a harmadik idegenbeli meccsükön szereztek pontot.