Rossz hírek érkeztek azoknak, akik használt Suzukit vásárolnának
Nehéz helyzetben vannak a 2,5 millió forintig autót keresők.
Nehéz helyzetben vannak a 2,5 millió forintig autót keresők.
Tegnap lett volna 84 éves Nádas Péter, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, aki 2026. augusztus 26-án hunyt el gombosszegi otthonában.
A Samsung és az SK Hynix szárnyalása az egész tőzsdét magával húzta, aztán jött a kijózanodás. Sok kisbefektető megégette magát, a részvények zuhanni kezdtek, a kereskedést pedig már húsz percre fel is kellett függeszteni.
A baleset miatt szünetel a közlekedés Bácsalmás és Mélykút között. The post Öngyilkossági szándékkal léphetett egy ember a Kiskun InterRégió járat elé Mélykúton first appeared on 24.hu.
A férfit, miután kihúzták a folyóból, előállították, most a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt.
Több mint 60 személyt kívánnak szóban meghallgatni, illetve írásbeli nyilatkozatra kérni a következő hónapokban.
Putyin célkeresztjébe kerültek a tengeralatti brit gázvezetékek. Musk és Trump a farkasok elé veti Ukrajnát. Ha Trump visszavinné országát 1939-be, akkor valószínűleg Hitler szövetségese lenne. Ez a Dávidok kora, a kisebb hatalmak sorra bizonyítják, hogy képesek meghiúsítani a nagyok terveit. 2027 jobbratolódást hoz Európában, és lehet, hogy az EU teljesen megváltozik. Témák és vélemények a világsajtóból.
Benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a KATA és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Angelina Melnyikova: „Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen érzelmek kavarognak bennem. Legbelül sírni akarok...”
Kovács István: Annak nincs értelme, hogy továbbjutunk, aztán kapjuk a nagy pofont.
Hogyan hat a piacra a tervezett vagyonadó, illetve az Otthon Start, valamint az új építésű lakások értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfa várható kifutása? Ha lakást vennél, mekkora alkura számíthatsz reálisan most és 2027-ben? Ingatlanpiaci profik a telt házas Forbes Money Summiton. The post Vagyonadó és ingatlanok: leállhatnak a tranzakciók a luxuspiacon, komoly áresést jósolnak a szakértők appeared first on Fo…
Egy másik férfi is megsérült a bántalmazás során.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egyelőre még nem döntött a kérdésben az Andoni Iraola vezette edzői stáb.
Hogy miért kezdett akadozni a Starshield-rendszer mozgás közbeni működése, és most milyen állapotban van a rendszer, nem egyértelmű az ukrán bejelentésből.
A DC Stúdió vezetője elárulta, melyik kultikus történetet vinné mozivászonra, a rajongók már most tűkön ülnek.
A döntést azzal indokolták, hogy Fürcht „egyoldalú értelmezése alapján hozott nyilvánosságra a közvélemény számára ellenőrizhetetlen információkat egy folyamatban lévő büntetőügyben tett ügyészi intézkedésekről”.
Alsó tagozatos diákokra szakadt az osztályterem plafonja Pakisztánban.
A diákok mellett egy tanár is meghalt. Az áldozatok száma még növekedhet, ahogy a mentőcsapatok tovább dolgoznak.
A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a tájékoztatás szerint lejárati dátummal rendelkező ásványvizeket ne fogyasszák el. The post Félliteres ásványvizeket hívnak vissza „mikrobiológiai nem megfelelőség miatt” first appeared on 24.hu.
A fogyasztóvédelem textíliákat vizsgált, akadt olyan, 100 százalékban pamutnak felcímkézett alsónemű, ami 50 százalékban poliésztert tartalmazott.
Különleges meteorológiai jelenséget, úgynevezett lyukfelhőt (fallstreak hole) figyeltek meg Budapest felett. A ritka látványosság akkor keletkezik, amikor a felhőrétegen áthaladó repülőgép hatására a túlhűlt vízcseppek hirtelen megfagynak, majd kiválnak a környező felhőzetből – számolt be a szakmai részletekről a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzésében.
Az ukránok október 14-én jelezték, hogy nem működik a Starlink katonai verziója, ami kulcsfontosságú eszköz az ukrán haderő számára.
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezető irányíthatja a Magyar Postát. Kapitány István Facebook-bejegyzésében méltatta az új vezetőt.
Adminisztratív helyzetre hivatkozik a minisztérium a visszahívott könyvek ügyében.
Az ügyésznek egy újabb fegyelmi eljárással is szembe kell néznie.
Veljko Birmancevic két éve még a cseh bajnokság egyik legjobb játékosa volt, most azonban a Ferencvárosban is bizonyítania kell. A szerb szélső nyáron kétmillió euróért érkezett a Spartától, de egyelőre kevés lehetőséget kap, és a Viktoria Plzeň elleni Európa Liga-mérkőzésen is csereként számíthatnak rá.
Végrehajtási visszaéléseket vizsgálnak. Mi történt? Hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki budapesti ülésén, írja a 444. Részletek. A volt minisztereket október 28-án és november 13-án sorra…
A második játszmát szoros csatában nyerték meg, de a végjáték nem sikerült.
A rablók egyike fegyvert fogott a házaspárra, majd elsőként a mobiltelefonjaikat vették el tőlük, hogy megakadályozzák a segítségkérést.
Vezetőváltás történt az energetikai hivatal élén.
Horváth Éva a felépülésről és a nehézségekről is beszélt a Napindító műsorában.
Összehangolja a kórházak együttműködését a belgyógyászati osztályokon tapasztalható nagy terhelés miatt az Egészségügyi Minisztérium.
Sokáig bizonytalan volt a folytatás, de ez a lépés tökéletesen illeszkedik az istálló jövőépítési stratégiájába.
Tizennégy perc is elég volt a kínos bemutatkozáshoz.
Az MKIK benyújtotta a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait.
📅 Programajánló
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · MVM Dome
Budapest · KÖSZI Színházterem
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · MVM Dome