A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
Jelentős érdeklődés övezte a MEKH által kiírt szélerőművi kapacitáspályázatot.
Jelentős érdeklődés övezte a MEKH által kiírt szélerőművi kapacitáspályázatot.
A világ 9. leginkább saját nevelésre építő ligája lett az NB I, az MTK Budapest vezeti a hazai rangsort.
Érkeznek az éjszakai fagyok Magyarországra, amelyek a következő napokban egyre nagyobb területre terjednek ki.
Elárulta a Microsoft, mi és mennyivel lett gyorsabb a Windows 11-ben. Egyes feladatok akár 30 százalékkal lehetnek fürgébbek, mint mondjuk egy éve.
Hadházy Ákos szerint talán csak a zsarolás lehet a magyarázat arra, hogy Ruszin-Szendi Romulusz miért nem váltotta le villaépítő HM-cég vezetőjét. The post A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották first appeared on 24.hu.
A direktornak elég vegyes érzései voltak a folytatást illetően, részben David Fincher miatt is.
Az Egyesült Királyságban mintegy 30 ezer iskoláskorú ukrán menekült él. Mivel ukrán nyelvből eddig nem vizsgázhattak, a tanárok azt javasolták nekik, tanuljanak inkább oroszul.
Igazságosabb közteherviselést, egyszerűbb szabályokat és az adóelkerülés kiskapuinak lezárását ígéri a kormány két új adócsomagja, amelyek általános vitája szerdán kezdődött az Országgyűlésben. Kövesdy Attila Zoltán, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára expozéjában kiemelte, hogy az egyik javaslat a nagyvállalatok adózását, elsősorban a társasági adót érinti, a másik pedig több adóügyi területen…
A korábbi kormánypárt ezért követeli, hogy az új legfőbb ügyész „haladéktalanul indítványozza a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását.”
A 14 állam közül már csak kettőben nem dőlt el, hogy a demokraták vagy a republikánusok nyernek-e. De az már biztos, hogy előbbiek kerülnek többségbe a felsőházban.
Az amerikai időközi választásokon fölényesen nyertek a demokraták és ezzel többséget szereztek a képviselőházban és a szenátusban is. A kötvénypiac már árazza a változást és a dollár is üzenne valamit. A történteknek befektetőként is nagy jelentősége van, hiszen könnyen lehet, hogy a Trump alatt működő befektetési reflexek és stratégiák elavulnak.
Nem a zsemle kicsi.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az AI memóriaéhsége miatt újabb pofont kaphatnak a PC-s játékosok.
80 év után újra látható a Magyar Nemzeti Múzeum II. világháborúban eltűnt Apolló-szobra.
Közösségi oldalán mesélt Fésűs Nelly lánya.
Mindez 138 milliárd forintos javulást jelent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. The post 200 milliárd hiányzott az államkasszából októberben first appeared on 24.hu.
A monacói versenyző hazautazott a Mexikói Nagydíj után, de Brazíliában már ott lesz a hétvégén. The post Kislánya született Charles Leclerc-nek, a nevét is elárulta a Ferrari-versenyző first appeared on 24.hu.
Sorra jelzik a nemzetek, hogy nem értenek egyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésével.
A miniszétriumoknál fenálló fejetlenség újabb kiemelkedő példája lehet a mezőgazdasági beruházási pályázatok körül kialakult botrány.
Montenegró 2028-ban válhat az EU 28. tagjává az Európai Bizottság bővítési jelentése alapján. Albánia a második helyen áll az EU felé vezető úton, Ukrajnát lehagyhatja Moldova.
Akár akarjátok, akár nem, az élőszereplős Naruto elkerülhetetlenül közeleg.
A bevételt jótékony célra ajánlják fel.
Korábban több ló is elszabadult a környéken.
Bár az elmúlt két évtizedben jelentősen bővültek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek, a kormányoknak még többet kell tenniük a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzéséért, hogy kezelni tudják az időskori megélhetés finanszírozásának kihívásait – hívja fel a figyelmet a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss jelentése. A hagyományos, felosztó-kirovó rendszereket kiegészítő megoldások ugya…
Elfogásakor más adataival próbálta igazolni magát, de a rendőröket nem sikerült megtévesztenie.
A luxusautót egy kisebb lakás áráért lehet megvásárolni. The post Matolcsy Ádám Porsche luxusterepjáróját hirdethetik Dubajban appeared first on Forbes.hu.
A volt területfejlesztési miniszter szerint valójában nincs is ügy, hiszen természetes, hogy egy piaci alapon dolgozó elemző különböző politikai oldalaktól fogad el megbízásokat.
A szívószálpápaként is ismert debreceni milliárdos úgy gondolja, különleges megfigyelés alatt állt kereskedelmi tevékenysége miatt.
Fajgerné Dudás Andrea Merülés című kiállításának vásznai a férje, János halála utáni hónapokban készültek. A budapesti Deák Erika Galériában látható tárlatról a művésszel és a galéria tulajdonosával beszélgettünk: hogyan lett az időről szóló kiállítási tervből egy egészen más anyag, mit jelent a víz a képeken, és miért nem szükséges a nézőnek feltétlenül ismernie a háttértörténetet.
Orbánnak már elutalták a végkielégítését, hat volt minisztere még vár rá. Utánajártunk, mi lett a gyermekotthonnak felajánlott százmilliókkal. The post Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét first appeared on 24.hu.
Komoly átszervezést és létszámleépítést jelentett be a Canva, Ausztrália egyik legismertebb technológiai vállalata.
Charles Leclerc is csatlakozott az F1-pilóták szülői klubjához, világra jött ugyanis a 29 éves monacói versenyző első gyermeke.