Donald Trump: Mások beszéltek, én cselekedtem
Az amerikai elnök felszólalt az ENSZ Közgyűlésében, később pedig több kétoldalú megbeszélést is folytat majd.
Személyre szabható hírfolyam
Kép: 24.hu🔥 A nap témája
5 különböző forrás · 6 hír az elmúlt 24 órában · utolsó hír 9 perce
🐼 HírRadar
Az amerikai elnök felszólalt az ENSZ Közgyűlésében, később pedig több kétoldalú megbeszélést is folytat majd.
Egyelőre kérdéses, ki veszi át a helyét.
Több mint 4 milliárd forint közpénzért végzett munkát a sajtótanácsadó.
A HVG értesülése szerint hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. The post Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki first appeared on 24.hu.
Megint mindenki Szoboszali Dominik megjelenéséről beszél a közösségi oldalakon.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítotották meg Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit sajtóinformációk szerint kedden kihallgatott a rendőrség.
Vass Réka Luther nyomában indult útnak az 500. évfordulón.
Dárdai Márton kezelésre utazik - Szoboszlai Dominik is segíthetett neki a megfelelő orvos megtalálásában.
A kamatdöntés bejelentésének napján minden vezető devizával szemben gyengült a forint.
Nem akar véget érni a nyár Európában: a kontinens jelentős részén ismét hőkupola alakulhat ki, amely október elejéig is kitolhatja a szokatlan meleget.
A sportállamtitkár kérdésre ismét beszélt a Fradiváros-ügyről.
Zsozeatya ismét megmutatja a legkarakteresebb alkotói oldalát: október 24–25-én Budapestre érkezik a ZsArt festménykiállítás.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Wizz Air együttműködik az illetékes hatóságokkal.
Szomorú, hogy mindössze 36 éves korában elhunyt Hayden Panettiere, és mivel lezárult a nyomozás az ügyben, ezért kiderült, mi okozta halálát.
A volt miniszter neve a Volánbusz-ügyben került elő, az ügyészség kezdeményezte a mentelmi joga felfüggesztését is.
Lezuhant kedden az Egyesült Államok légierejének egyik F-16-os harci repülőgépe a németországi Spangdahlemben lévő amerikai katonai támaszponton.
Az olaszok először diadalmaskodtak ebben a műfajban a világbajnokságon.
Hámori Luca elődöntőbe jutott az Európa-bajnokságon. The post Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpia botrányba keveredő magyar bokszoló first appeared on 24.hu.
Az ügy a Tisza-frakción belül is feszültséget generált.
Némelyikük mellett szó nélkül sétálnánk el az utcán.
Aki képes elmondani nekem, hogy ez az inbecil kretén miről beszél, vendégem egy vacsorára.
Borszűrőkor, Szent Mihály ünnepén frissen préselt mustot kóstolhatunk, az iparosok napján pedig a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetünk Ópusztaszeren.
Dr. Tordas Dániel gyermekorvos szerint ideje lenne változtatni a feleslegen kiállított orvosi igazolások rendszerén.
A pénzt annak a Retkes Jánosnak a cége kapta, aki a Magyar Szövetség párkányi elnökségének tagja és a Fidesz hű támogatója.
Páratlan régészeti kincs lett belőlük.
Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok az AUKUS-szövetség keretében először hajtott végre nehéztorpedó-indítást egy személyzet nélküli víz alatti járműről. A próba során a brit fejlesztésű, XV Excalibur nevű kísérleti platformról lőttek ki egy amerikai–ausztrál közös fejlesztésű torpedót a brit felségvizeken - jelentette az Army Recognition.
Milliárdos kenőpénz elfogadása a gyanú a volt fejlesztési miniszternél, aki jelenleg a KDNP országgyűlési képviselője, ezért mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte az ügyészség. The post Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent first appeared on 24.hu.
Szlovénia után Csehországban is zöld utat kapott a Tesla önvezetése, emberi felügyelettel.
A közpénz ellenőrizhető. A vallási hovatartozás viszont nem lehet vizsgálati ok.
A hozzászólók többségének elege van a látványos, de tartalmatlan posztokból.
A baleset egy kiképzési gyakorlat után történt.
A gyógyszerek sokszor akár évekig is halmozódhatnak a szekrényben, a lejárt készítmény azonban nem csupán hatástalan lehet: az idő, a hő és a nedvesség a biztonságát is veszélyeztetheti.
A Mi Hazánk politikai mozgástere, a tisztítótűzben rejlő veszély és Orbán Viktor elgyurcsányosodása is szóba került a nézői kérdések nyomán a Napirend utánban. The post Napirend után: Hol van a Mi Hazánk helye, ha a Fidesz jobbra tolódik? first appeared on 24.hu.
Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, az államfővel a folyamat során egyeztető Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és Hack Péter egyetemi tanár fejtette ki véleményét lapunknak a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatosan. The post Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség first appeared on 24.hu.
📅 Programajánló
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Budapest Park
Budapest · Andrássy út