Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz
A két sérülés nyomán Florian Wirtz és Jonathan Burkardt került be Jürgen Klopp keretébe.
Személyre szabható hírfolyam
A két sérülés nyomán Florian Wirtz és Jonathan Burkardt került be Jürgen Klopp keretébe.
Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium pénteki Facebook-bejegyzésében.
Videón a brutális gyermekbántalmazás.
Az amerikaiakkal is tárgyalnak a szankciómentességről.
Biztosan nem a Mészáros Lőrinchez köthető koncessziós társaság miatt nem jutott forrás a magyar közúthálózatra.
Hamarosan a Chelsea korábbi sztárját is lekörözi.
Nem tölti ki az öt évre szóló megbízatását. The post Sepsi Enikő távozik az SZFE rektori székéből first appeared on 24.hu.
Kihirdették a Prima Primissima-díj idei jelöltjeit, a Prima-díjasokat, akik már biztosan megkapják a 8 millió forinttal járó elismerést, de közülük kerülnek majd ki azok, akik a 20 millió forintos nagydíjat kapják. Hajdu Szabolcs filmrendező, Kováts Adél, Gáspár Sándor és Kemény István is díjazottak között.
Az adás vendége Kiss Rajmund diplomáciai szakértő volt.
Egyre rosszabbak az adatok.
Ázsiában állami program indult a telefonfüggőség ellen.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Idén a korábbiaknál is több iskola juthat ingyenes robotkészlethez a Yettel pályázatán. A programban bármely magyarországi közoktatási intézmény részt vehet. A készletekkel a diákok felkészülhetnek a ProSuli 2027-es országos robotikaversenyére, amelyen a mesterséges intelligencia minden korábbinál hangsúlyosabb szerepet kap.
Érdemes gyorsan ráugrani erre a kiváló metroidvaniára.
Egyre több fiatal veti meg a mesterséges intelligencia használatát, mert szerintük az AI környezetszennyező, veszélyt jelent a kreatív szakmákra, és összemossa a valóság és az álhírek határát.
4 játékkal tehetnek próbát az Xbox játékosok a hétvégén.
Ez a legnagyobb római pénzlelet, amelyet Németországban valaha feltártak.
A csapatkapitány 12 pont megszerzését tűzte ki célul.
A Csakfoci-olvasók csaknem fele győzelmet vár az ukránok elleni Nemzetek Ligája-rajton.
Újabb élelmiszer-visszahívásra figyelmeztet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az esetről térfigyelő kamerás videó is készült.
Az őszi átállás egészen másképp hathat ránk, mint a tavaszi.
A világ legnagyobb akkumulátorcella-gyártója mielőbb elkezdené a termelést.
„A futáson nagyon közel volt a második-harmadik hely, beleadtam mindent, pár másodpercen múlt.”
A felhősáv Izlandtól indulva átszelte az Egyesült Királyságot, az Atlanti-óceánt, és érintette az USA-t és a Bahama-szigeteket is. The post 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett first appeared on 24.hu.
Az Oxford Economics 2026-os globális városindexe alapján New York, London és Párizs vezeti a világ legvonzóbb városainak rangsorát
A helyiek szerint a munkálatok kiszolgálására lakóövezeten kívüli területet kellett volna kijelölni.
Dietz Gusztáv válsága olyan, amelyet minden szülő átérez.
Marco Rossi egyelőre nem szavazott nekik bizalmat. The post Három újonc nem került meccskeretbe Ukrajna ellen first appeared on 24.hu.
Új Fix Magyar Állampapírt és Magyar Állampapír Pluszt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ – derül ki az ÁKK friss közléseiből. Mutatjuk, mit kell tudni az új lakossági állampapírokról.
Péntektől hivatalosan is Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök nevét viseli a Milánó-Malpensai repülőtér. The post Silvio Berlusconi nevét vette fel Milánó legnagyobb repülőtere first appeared on 24.hu.
Tartósan száraz, túlnyomóan napos és az évszakhoz képest kellemesen meleg időre számíthatunk a hétvégétől kezdve, a következő egy hétben ugyanis teljesen elkerülik a csapadékot hozó frontok Magyarországot – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből.
Már lehet tesztelgetni a WoW új és fényes változatát, de úgy látszik, egyesek itt is csak rosszalkodni akarnak.
Péntek este hat órától kezdődnek a lezárások.
Az utóbbi időben ismét megszaporodtak a szomáliai kalózok támadásai. The post Visszafoglaltak egy szankcionált olajtankert a szomáliai kalózoktól first appeared on 24.hu.