Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban
Xavi Hernández: „Az első válogatottsága alkalmával ő jelentette a különbséget. Megérdemelte! Kiváló játékos, pont ilyenre van szükségünk.”
Személyre szabható hírfolyam
Xavi Hernández: „Az első válogatottsága alkalmával ő jelentette a különbséget. Megérdemelte! Kiváló játékos, pont ilyenre van szükségünk.”
Ez az ország egyik legsúlyosabb, az elmúlt években történt katonai balesete. Kazahsztánban nemzeti gyásznapot hirdettek.
A felnőtt-vb-n tizenhárom (három női, négy szabad- és hat kötöttfogású) versenyző képviseli hazánkat.
A katasztrofális adatokról is önmaga jut eszébe a kormányfőnek, aki Rómában is felült a bulivonatra.
Több mint félmilliárd forint vár a főigazgatóság számláján, a családok sablonleveleket kapnak.
Egyetemi tanárként folytatja munkáját az SZFE-n.
A főigazgatók az új jogszabályi rendelkezések alapján munkaviszonyban, határozott időre, legfeljebb öt évre kapnak megbízatást.
Egyes kórházi fertőzések első pillantásra egyszerű gyomorrontásnak tűnhetnek, a háttérben azonban ennél komolyabb folyamat is állhat.
Bár Nádas Péter időről időre publikált költeményeket folyóiratokban, önálló kötet eddig nem készült belőlük. Mit hozhat a Nádas-életműbe az októberben érkező Középre zárva? A gyűjteményt gondozó Okapi Press alapítóját, Simon Márton költőt és a Nádas-életművet kívül-belül jól ismerő Bazsányi Sándor irodalomtörténészt kérdeztük.
A meta új eszközével néhány mondatból komplett videójáték készülhet, amit aztán közvetlenül az Instagramon vagy a Facebookon lehet elindítani. A technológia látványos, de szülőként a terjesztés módja sokkal érdekesebb kérdéseket vet fel.
A meta új eszközével néhány mondatból komplett videójáték készülhet, amit aztán közvetlenül az Instagramon vagy a Facebookon lehet elindítani. A technológia látványos, de szülőként a terjesztés módja sokkal érdekesebb kérdéseket vet fel.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a megoldáshoz. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén arról beszélt, hogy heteken belül megállapodhatnak a kormánnyal, és azt szeretné, ha az új finanszírozási mechanizmust már a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsá…
Az alábbi egyszerű, böngészőből játszható alkalmazásban kipróbálhatja, mennyire jó fantomképrajzoló lenne. Néhány „tanú” leírása alapján kell ugyanis felvázolni a feltételezett elkövető kinézetét, ami lehet, hogy ismerős.
Juhász Péter Pálékon kívül további négy ember áll bűnügyi felügyelet alatt.
A VW Tiguan, Touran, Golf Variant, Caddy és Golf modellek érintettek.
A válogatott keretbe többször meghívott Demjén Patrikra hosszabb kihagyás vár. The post Csakfoci: a lépcsőházban támadták meg, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa first appeared on 24.hu.
Kimaradt az Ukrajna elleni meccskeretből Marco Rossi három újonca.
Gyors átalakulás előtt áll a vállalatközi, vagyis B2B-fizetések piaca. A változást két, egymást erősítő tényező hajtja: egyrészt a szabályozói környezet egyre tisztább kereteket teremt az új fizetési eszközök számára, másrészt a jelenlegi infrastruktúra elérte azt a pontot, ahol a további, lépésenkénti fejlesztések már nem elegendők a vállalati igények kielégítésére. Megjelent a Capgemini 2027-es Word Payments Repor…
A netflixes sorozathoz hasonlóan a Born Againt is szeretnék megmenteni a fanok, ám eddig sajnos nem sok embert érdekelt a kezdeményezés.
Kriston-Csigás Zoltán megkérdőjelezi az eddigi tényeket.
Lesz itt sorozatgyilkosos thriller, a neo western, gengsztertörténet és animációs fantasy is.
Kilenc újonc kapott meghívót a visszatérő Roberto Mancini olasz keretébe.
Bár az intézmény teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, lakossági termékei és szolgáltatásai egyelőre nem érhetők el.
A főváros pénzügyi helyzete hónapok óta komoly viták tárgya.
Orosz tulajdonosait és Oroszországban végzett szoftverfejlesztéseit titkolta el egy amerikai cég, amelynek termékeit a Secret Service is használta. A vádirat egyelőre csalásról szól, de csak hajszál választja el a kémkedéstől..
A létszámhiány miatt a rendszer nem fogja bírni a rá nehezedő terhelést, még inkább elhúzódnak majd az eljárások.
Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük.
Meglepő történettel állt elő R. József a gyanúsítotti kihallgatásán – ám a bíróság nem volt rá vevő, és elrendelte a letartóztatását. The post „Senkit sem kergettem az utcán, csak az apósom kocsiját akartam összetörni a baltával” – mesébe illő történettel állt elő a rendőrök által lábon lőtt abonyi rém first appeared on 24.hu.
Komoly botrányt kavart.
Sepsi Enikő szeptember 30-ig látja el a rektori feladatokat, utána tanárként folytatja a munkát az egyetemen.
Az ügyben rendőrségi bejelentés is történt, a folyamatban lévő nyomozás miatt az eset körülményeiről a klub sem adhat tájékoztatást.
A Királydombi Családi Napon két rendhagyó kötetet is bemutatnak.
A játékvezetői bizottság később megállapította, hogy a kapus nem szabálytalankodott, ezért határozatlan időre eltiltotta a meccs bíróját.