Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek
Kylian Mbappé és Lamine Yamal harca lehet ez, de Harry Kane, Fabián Ruiz vagy Lionel Messi győzelme sem kizárt.
Személyre szabható hírfolyam
Kylian Mbappé és Lamine Yamal harca lehet ez, de Harry Kane, Fabián Ruiz vagy Lionel Messi győzelme sem kizárt.
Várhatóan az év végére elkészül a kormány digitalizációs stratégiája, amelynek egyik fő célja, hogy a technológiai fejlődés előnyeiből minél szélesebb társadalmi kör részesülhessen – mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.
Az orosz jegybank elnöke, Elvira Nabiullina csütörtökön bejelentette, hogy a központi bank kész szabályozási enyhítéseket biztosítani a drónvédelem kiépítésére és a sérült infrastruktúra helyreállítására felvett vállalati hitelek esetében.
11 a legsúlyosabb, kritikus besorolást kapta
Antonio Banderas és lánya, Stella együtt jelentek meg a vörös szőnyegen.
A bélben élő bakteriofágok, azaz baktériumot fertőző vírusok szerepét vizsgálták súlyos vastagbélgyulladást okozó fertőzések leküzdésében a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársainak részvételével – közölte a HUN-REN.
Valamit lépni kell, a fesztivál idén mintegy 3 milliárd forintos mínuszt termelt.
Elemzésük szerint az államháztartási kritériumok teljesítése jelenti a legnagyobb akadályt.
Szoftverfrissítéssel orvosolják az akku vezérlőegység hibás beállítását.
Ha 2030-ban sikerül csatlakozni az európai árfolyam-mechanizmushoz, Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót.
A volt államtitkár, Schmidt Ádám inkább segítséget kért a labdarúgó-szövetség elnökétől a programok lezárásához.
A magas termelésű nappali órákban egyre gyakrabban alakul ki túlkínálat és negatív ár a villamosenergia-piacon, miközben az időjárás változása miatt a tényleges termelés eltérhet a menetrendtől, jelentős kiegyenlítőenergia-költséget okozva. A tárolókapacitások bővülése és az európai kiegyenlítőenergia-piachoz való csatlakozás további lehetőségeket nyit, de új árazási és működési kockázatokat is hoz. Mizsik Dórát, az…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
...nem a Resident Evil szörnyével, hanem a görög istennővel! Egy friss trailerrel érkezett a Titan Quest 2 hivatalos megjelenési dátuma.
A Fidesz képviselője az EU minden tagállamának parlamenti képviselőjét értesíteni fogja, hogy mi történik Magyarországon, de ez nem panaszkodás külföldön.
Összesen több mint 5 millió dollárt érő, lopott műkincseket ad vissza Szíriának az Egyesült Államok - közölte szerdán a manhattani ügyészség.
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt.
Háborúk, válságok és emberi sorsok elevenednek meg a World Press Photo idei kiállításán, ahol a világ legfontosabb történeteit különleges képek mesélik el.
Az orosz elnök Donald Trumppal és más világvezetőkkel találkozhat Miamiban.
A kezdeti nehézségeket és a legmegrázóbb pillanatokat is felidézte.
Vissza kell engedni a Fehér Házba a CNN-t és a Politicót.
Milyen a demenciával szembesülni, hogy néz ki pontosan a lefolyása, hogyan lehet megelőzni és miért kellene nagyon gyorsan megváltoztatnunk, hogyan gondolkodunk róla? The post „Hiába van itt, már semmit nem fogok tudni megkérdezni tőle” – miért van ekkora információhiány a demencia terén? first appeared on 24.hu.
Az extrém szárazság is visszafogja a növekedést a jegybank várakozása szerint, 2028-ra viszont elérhető lesz az új inflációs cél.
A volt államtitkár szerint a Tisza-kormányban nem értenek az ágazatirányításhoz.
„Nem kapok levegőt! Ezt nem értem! Meg fogok bolondulni!” Az apokalipszis komor krónikása úgy reagált a bűvészmutatványokra, mint egy lelkes gyerek.
A Nemzet Színésze elárulta, ha nem részesült volna a kitüntetésben, nagy bajban lenne a hónap végén.
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.
A Monte dei Paschi di Siena (MPS) vezérigazgatója, Luigi Lovaglio arra kérte a pénzintézet befektetőit, hogy szavazzák meg a bank védekezési stratégiáját az Intesa Sanpaolo felvásárlási ajánlatával szemben – még abban az esetben is, ha végül el kívánják fogadni az Intesa ajánlatát.
A vártnál nagyobbat nőtt a H&M üzemi eredménye, miközben tovább zsugorodik az üzlethálózat
Magyar Péter vatikáni látogatása során koszorút helyezett el a magyar koronát kezében tartó Szent István-szobornál a Magyarok Nagyasszonya kápolnában bemutatott mise végén csütörtökön. The post Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek first appeared on 24.hu.
Közel 39 ezer beteg vár 60 napon túl szürkehályog-, térd- vagy csípőprotézis-műtétre. Új programmal és négy miniszteri biztossal 2027 végére érdemben csökkentenék a várakozási időket.
Budapest lemaradásban a szexpiacon.
A magas kerozinárak miatt jövőre drágább lehet a repülés Európában. A változást az utasok is megérezhetik.
A magyar éljátékos 85 perc alatt két játszmában múlta felül a selejtezőből érkezett ausztrál ellenfelét.
A Claude Opus 5.5 erős limitációval érkezik, és ezt a cég nem is tagadja, noha a pontos korlátozást nem fejtik ki.
Mérsékelt gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken, miközben az autógyártók részvényei komolyabb nyomás alá kerültek.