Trump olyan nagyhatalmat kormányoz, amely már nem is annyira nagy, más nagyhatalmakkal lesz nehéz elbánni. A tél közeledtével jobban kell félni Putyintól. Az EU nevetségessé tette magát azzal, hogy levett két orosz oligarchát a szankciós listáról. Brüsszel elégedettnek tűnik a Magyar-kormány reformjaival. Témák és vélemények a világsajtóból.
Téves következtetés, hogy Magyar Péter szavai azt bizonyítanák: az Országgyűlés az ellenőrzése alatt áll, vagy hogy a független államfőnek üzent volna. The post Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek first appeared on 24.hu.
2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredmé…
A mezőgazdaság és a gasztronómia szoros összekapcsolása, valamint a teljes értéklánc lefedése jelentheti a túlélést a nehéz helyzetben lévő magyar gazdák számára.
Jogutód nélkül szűnik meg többek közt az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány, az Áder János-féle Kék Bolygó és a Lázár Jánoshoz tartozó Jövő Nemzedék Földje is.
Komoly belső feszültséget okozott az előző kormányban, amikor Orbán Viktor 2023 végén a szakmai és nemzetbiztonsági aggályokat félresöpörve úgy döntött, hogy az állam helyett a 4iG-re bízza a stratégiai fontosságú magyar műholdprogramot. A jelenleg hivatalban lévő Tisza-kormány már megkezdte a szerinte az állam számára előnytelen szerződések átvilágítását, az eljárás eredménye pedig a projekt jövőjét is alapvetően m…
Az előtöltés miatt a hackerek korábban rávethették magukat a Remedy új játékára, a Reddit-kommentek alapján viszont az emberek többsége támogatni szeretné a stúdiót, ezért rá sem néz a kalózverzióra.
Lakóépületek, egészségügyi intézmények és raktárak rongálódtak meg, az orosz védelmi minisztérium szerint hadiipari, távközlési és logisztikai központokat támadtak.
Megtette az első lépéseket, hogy (legalább) utolérje a nagypapáját: a 19 esztendős korosztályos válogatott középpályás nyáron igazolt a Nyíregyháza Spartacushoz, s gólt szerzett a Vasas és a Ferencváros ellen is.
A vb-búcsú után megfordult a fejében, hogy elköszön, de az új kapitány 10 másodperc alatt meggyőzte. The post „Hülyeségeket terjesztenek, csak azért, hogy még rosszabb színben tüntessenek fel” – visszalőtt a bűnbaknak kikiáltott holland klasszis first appeared on 24.hu.
A mohácsi csatát 150 évnyi állandó háborúskodás előzte meg, következményei pedig részben máig hatnak – október 3-án, a Könyvfesztiválon mutatkozik be a 24 Extra legújabb könyve, a Mohács: Nem adtuk harc nélkül Magyarországot. The post Bemutatjuk, hogyan harcoltunk Magyarországért first appeared on 24.hu.