Mérgező dísztökök kerülhetnek az asztalra: így különböztetheted meg őket a sütőtöktől!
A dísztök nem a konyhába való.
A dísztök nem a konyhába való.
Rózsa András az Állami Számvevőszékhez fordul.
Az előttünk álló hét első felében még hűvös, szeles időre és fagyos hajnalokra kell készülni, csütörtöktől azonban jelentős felmelegedés kezdődik.
Több kérdésben sem nyugtatta meg Hadházy Ákost a Belügyminisztérium jelentése, feljelentést tett.
Nyomtalanul eltűnt a Williams történelmi Forma–1-es gyűjteményének egy darabja. A csapat nem hagyja annyiban, és jogi útra terelte az ügyet.
Nyílt háborús bűncselekménynek nevezte a rijádi nemzetközi repülőtér elleni támadást vasárnap a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője, és a húszikat tette felelőssé a halálos áldozatokkal járó műveletért.
Eddig is igénybe lehetett venni vérnyomásmérést a patikákban, amire a kommentelők is felhívták a miniszter figyelmét.
A Föld ma egyetlen emberfaj otthona, a Homo sapiensé, de az ember története egykor többszereplős volt, azaz több ősi emberfaj létezett egy időben. Hogy maradtunk csak mi?
Az Egyesült Államok délkeleti részén közel 700 ezer ember maradt áram nélkül, amikor szombaton lecsapott a vihar.
Nem mindig kell vegyszerekhez nyúlnunk, hogy ragyogjon az otthonunk.
Feltehetőleg székletszennyezés került a menübe, ami a rosszulléteket okozta.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
"Ő minden replikánst meg tud gyógyítani."
A frontról hazatérő katonáktól is félnek az EU-ban.
Pikali Gerda és Tótfalusi Fanni elképesztő módon hasonlítanak egymásra, a friss közös fotón olyan, mintha ikertestvérek lennének.
Ez volt az elmúlt több mint egy évtized legsúlyosabb támadása Szaúd-Arábiában.
A biztonságpolitikai szakértő megvilágította, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin olajbizniszéig milyen események húzódtak meg a háttérben. The post Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni first appeared on 24.hu.
A francia Arthur Gea először nyert mérkőzést top10-es rivális ellen.
Buszok elleni siklóbombákkal és drónok újabb generációjával indult el októberben az oroszok újabb támadási hulláma, amellyel a Kreml a civilek életét nehezíti meg, de áttörést a fronton nem ér el. Nemcsak az jelent új szintet az orosz támadásokban az elmúlt időszakhoz képest, hogy buszokat, vonatokat és hidakat támadnak, de az is, hogy ezt nappal teszik.
A Magyar Közlekedési Klub szerint nem a politikai szempontoknak kellene elsődlegesnek lenniük a kérdésben.
Három egymást követő napon érte dróncsapás a Yandex orosz technológiai óriáscég adatközpontjait. A legutóbbi, október 11-i támadás a vlagyimiri létesítményt teljesen megbénította, így az orosz vállalat szolgáltatásai több országban is akadoztak - tudósított a Kyiv Independent.
Az alábbi eset jól mutatja, miért nem szabad hirtelen felindulásból cselekedni. A nő ügye az ügyészség elé került. Vajon enyhe büntetést kap?
Nemrég találtunk egy közel negyvenéves fotósorozatot a feketetói vásárról, elmentünk megnézni, hogy most milyen lenne.
Édesanyja, Rubint Réka tiszteletére lépett színpadra egy televíziós tehetségkutatóban Schóbert Lara.
Legkevesebb 40 házat és két hidat söpört el egy újabb áradás Nepál középső részén vasárnapra, áldozatokról egyelőre nem tudni.
Wolfsburgban rájöttek arra, amit a vásárlók évek óta hajtogatnak: a digitális extrák nem pótolják a minőségi anyagokat és a rendes kapcsolókat. A Volkswagen megújult elektromos autója, az ID. Tiguan nemcsak új arcot és ismerős nevet kapott, de végre visszahozza a normális használhatóságot, és még a nosztalgiát is az autózásba.
Egyelőre nincs új kezdeményezés.
Egymilliárd forintos keretösszeggel hozott létre jóvátételi alapot a kormány a gyermekvédelmi rendszerben korábban fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazást, illetve elhanyagolást elszenvedett áldozatok támogatására – derült ki Magyarország Kormányának Facebook-bejegyzéséből.
Két súlyos iskolai támadás után országos rendőrségi akció indult Lengyelországban, miközben az interneten fenyegetések és pánikkeltő hírek kezdtek terjedni. Mi történik, amikor a valós veszélyhez félelem, pletykák és utánzó viselkedés társul?
Nagy probléma az is, hogy az újak nem értenek a munkájukhoz, a régiek pedig nem beszélnek az újakkal.
Saját Discord-szerver! Öt-nyolc kilométer futás! Metallica! Stalker 2! Normalitás!
Saját drukkerei miatt nem lehetett lejátszani a Rayo Vallecano–Athletic Bilbao mérkőzést.
Borbély Balázs nem kertelt az elszalasztott győzelem után.
Az aszálykár közepén volt hivatalos program nélkül Ausztriában az államtitkár.
Az emberiség elvesztette a háborút a saját teremtményei ellen, a fajunk jövője pedig nem fest túl rózsásan.