Új lakhatási forma hódíthatja meg Budapestet: már 110 ezer forintért is lehet szobát bérelni, de van egy csavar
A Pénzcentrum CashTag stábja egy óbudai lakásközösséget látogatott meg, ahol a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
A Pénzcentrum CashTag stábja egy óbudai lakásközösséget látogatott meg, ahol a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
Nyugatos költőink előszeretettel tréfálták meg egymást és olvasóközönségüket is.
A Cirque du Soleil megújult Ovo-előadásán jártunk, és betekintettünk a kulisszák mögé.
Néhány nappal Aleksandar Vucic és a Szerb Haladó Párt (SNS) választási veresége után összeomlott az a szerbiai bank, amelynek tulajdonosát a korábbi elnök legszűkebb környezetéhez kötik. A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) szombaton bevonta az Alta Bank működési engedélyét, miközben a hatóságok már a pénzintézetből indított feltételezett külföldi pénzátutalásokat és a jegybank esetleges mulasztásait is vizsgálják.
A GE Vernova energiatechnológiai óriás most nyílt új budapesti irodájában, a Duna-parti BEM centerben készült Portfolio-interjúban Morgan Terrill, a cég globális ellátásilánc-fejlesztési vezetője beszélt Magyarország innovációban, ellátásilánc-fejlesztésben, nearshoringban, egyetemi együttműködésekben, lányoknak szóló STEM-programokban és a tiszta energia jövőjében betöltött szerepéről. Az új központ révén hazánk vá…
Sam Altman szerint értelmetlen, hogy annyi RAM csücsül a gépedben.
Kiket ünneplünk Mindenszentek napján, ennek jártunk utána.
Quincy Jones, Dolly Parton és Diane Keaton is csatlakozott azoknak a zenészeknek és sportolóknak a jól ismert társaságához, akik még a haláluk után is dollármilliókat keresnek. Michael Jackson 2009-es halála óta mindössze negyedszer fordult elő, hogy nem ő végzett az első helyen. Az amerikai Forbes immár 26 éve állítja össze túlvilági listáját. Kevesen hoztak létre […] The post Quincy Jones, Michael Jackson, Kobe Br…
Azt, hogy pontosan mikor és miért történt mindez, nem lehet tudni.
Már majdnem azzal kezdtem, hogy új taggal bővíti kalandmotor-kínálatát a Kawasaki, de gyorsan rájöttem, hogy nem: igazából végre rendes kalandmotort tesznek az asztalra ződék. Hölgyeim és uraim, íme a KLE650!
A Kreml szóvivője szerint ehhez Európának először meg kellene változtatnia az Oroszországgal kapcsolatos álláspontját.
Szűcs Tamás mindkét mérkőzésén lehetőséget kapott, amióta Ricardo Silva az ideiglenes vezetőedző.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kovács Patrik mesterhármast szerzett kövesdi színekben, a Szeged vereségének köszönhetően kiesőhelyre csúszott a tabellán.
Kulcsszavak: Brüsszel, baloldal, önkény.
Egymillió forinttal menekült a postarabló.
A borsodi kék-sárgák Baranyában folytatták bajnoki menetelésüket.
Mindenszentek alkalmából sokan keresik fel a temetőket.
Már az első félidőben eldőlt az összecsapás, a borsodiak ideiglenesen osztályozós helyre léptek a tabellán.
Egy korai gól döntötte el a két kiállítást is hozó összecsapást az Olajbányász Stadionban.
korábban a Tisza Párt mellett kampányoló Pankotai Lili most ismét üzent az Otthon Start Program kivezetésével kapcsolatban.
Veszélybe került az egyik legismertebb magyar kastély jövője, miután bizonytalanná vált a következő évi működésének finanszírozása. A fenntartó önkormányzat már döntött a vagyonkezelési szerződés felmondásáról, ám még van esély arra, hogy az intézmény elkerülje a bezárást. A kastély működéséhez ráadásul több elnyert fejlesztési támogatás is kapcsolódik.
Bibliaértelmezési vita a fasori könyvbemutató körül.
A Media1 értesülése szerint több más szakember mellett Heal Edina, a Google Magyarország és a Sláger Rádió egykori vezérigazgatója is tagja annak az iparági szakértői csapatnak, amely Szabó Stein Imre közmédiás vezérigazgatói pályázatának elkészítésén dolgozik. Közben egyébként egyre több ismert médiapiaci szereplő neve merül fel a vezérigazgatói posztért folyó versenyben.
A héten lezajlott a lakosok evakuálása az egyetlen ukrán városból, ahol tűzszünet van, ennek a missziónak a folytatása lesz az együttműködés. The post Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok first appeared on 24.hu.
Pankotai Lili is nehéz helyzetbe került a programváltással.
A módosítást sokan észre sem fogják venni.
A bíró szerint Trumpék szalmaszálakba kapaszkodtak.
Mikel Arteta: Nagy meccsre számítok, izennégy éve nem nyertünk az Anfieldben, szóval itt az ideje.
59 éves volt.
Nem ez az első eset, hogy a Google törvényt szeg.
Nem ez az első eset, hogy a Google törvényt szeg.
Már a jövőt képviseli az az elektromos vontató, amire fülkét sem tettek. Teljes mértékben sofőr nélküli, autonóm működésre tervezték.
A háború bírálatáért korábban nyolc és fél év börtönre ítélt Jasint több mint két évvel ezelőtt, a 2024. augusztusi nemzetközi fogolycsere során engedték szabadon.
Csaknem kétszeresére nőhet a magyarországi vendégéjszakák száma 2036-ra – állítja új elemzésében az Accor. A világ egyik legnagyobb szállodalánca szerint ezzel hazánk az egyik legdinamikusabban fejlődő célpont lehet. De mi a garancia arra, hogy ez nem vezet túlturizmushoz? Mi kell ahhoz, hogy a növekvő kereslethez legyen kínálat? Mennyire számít, hogy lesz-e addigra euró? A cég regionális vezetőjét kérdeztük.