Matolcsy Ádám Porsche luxusterepjáróját hirdethetik Dubajban
A luxusautót egy kisebb lakás áráért lehet megvásárolni. The post Matolcsy Ádám Porsche luxusterepjáróját hirdethetik Dubajban appeared first on Forbes.hu.
Navracsics Tibor: Feledy Botond ügyének kormányzati kezelése a hatalmi paranoia jeleit mutatja
A volt területfejlesztési miniszter szerint valójában nincs is ügy, hiszen természetes, hogy egy piaci alapon dolgozó elemző különböző politikai oldalaktól fogad el megbízásokat.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
A szívószálpápaként is ismert debreceni milliárdos úgy gondolja, különleges megfigyelés alatt állt kereskedelmi tevékenysége miatt.
„Ahogy a sírás miatt folyik a könnyed, azt szerettem volna érzékeltetni. Kicsit szürreális, igen”
Fajgerné Dudás Andrea Merülés című kiállításának vásznai a férje, János halála utáni hónapokban készültek. A budapesti Deák Erika Galériában látható tárlatról a művésszel és a galéria tulajdonosával beszélgettünk: hogyan lett az időről szóló kiállítási tervből egy egészen más anyag, mit jelent a víz a képeken, és miért nem szükséges a nézőnek feltétlenül ismernie a háttértörténetet.
Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
Orbánnak már elutalták a végkielégítését, hat volt minisztere még vár rá. Utánajártunk, mi lett a gyermekotthonnak felajánlott százmilliókkal. The post Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét first appeared on 24.hu.
Több mint ezer dolgozóját küldi el a népszerű techcég: durván megugrottak a kiadásaik
Komoly átszervezést és létszámleépítést jelentett be a Canva, Ausztrália egyik legismertebb technológiai vállalata.
Apa lett a Ferrari Forma-1-es sztárja
Charles Leclerc is csatlakozott az F1-pilóták szülői klubjához, világra jött ugyanis a 29 éves monacói versenyző első gyermeke.
Magyar Péter azt mondta, Ügyfélkapuval bárki kikérheti a saját vagy rokona megfigyeléséről szóló iratokat. De hol és hogyan?
Mutatjuk, hol található és hogyan használható a levéltár online felülete, ahol kérelmezni lehet a betekintést a rólunk vagy halott családtagunkról jelentő ügynök kartonjába.
Évek óta nem látott szintre gyorsult az euróinfláció
Októberben az eurózóna átlagos inflációja 4 százalék volt, 2023 szeptembere óta egyszer sem volt ilyen magas az áremelkedési ütem. Az inflációt elsősorban az energiaárak emelkedése fűtötte.
Kutyák marcangoltak halálra egy férfit Szentesen, súlyos ítéletet kapott a gazdájuk
A 67 éves férfit bűnösnek találták gondatlanságból elkövetett emberölésben.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ukrán nemzetbiztonság tisztje fegyverrel próbálta akadályozni korrupcióellenes egység házkutatását
A bűnüldöző szervek magas rangú vezetőiről derült ki, hogy egy illegális call centerek kaptak pénzeket. The post Az ukrán nemzetbiztonság tisztje fegyverrel próbálta akadályozni korrupcióellenes egység házkutatását first appeared on 24.hu.
Virovácz Péter: kisebb minimálbér-emelés is elég lesz, jövőre jöhet az első felminősítés
A 2026. tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, a neheze azonban még hátravan – véli Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Az egyiptomi csípőszúnyogok jobban szeretik a férfiakat, mint a nőket
A Floridai Nemzetközi Egyetem egy friss kutatásában a különböző szúnyogfajok ízlését vizsgálták. Kiderült, hogy nincs olyan ember, akit mindhárom faj tagjai kedvelnének, de az is, hogy min múlik, hogy a rovarok kit választanak.
Realme 16 Pro+ – reális ajánlat lehet
Jól megválasztott kompromisszumokkal operál a középkategóriába szánt legdrágább Realme.
Lezárások jönnek az M5-ös autópályán ezen a napon: itt vannak a részletek
Több órás lezárás jön!
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból
Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Paty…
Nem bénítja meg Trumpot az osztott kormányzás: ezért maradhat erős az elnöki hatalom
Nem tudják felülírni az elnöki vétókat?
BBC: külföldi hatalom keze lehet abban, hogy Trump ekkorát bukott – Egyetlen ország lehet a felelős
Irán szándékosan húzhatta el a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, hogy gyengítsék Donald Trump elnök hatalmát – írta meg a BBC.
Trump óriási pofont kapott, Kína már dörzsöli a tenyerét – az egész világ kihasználhatja a kereskedelmi háborúban az amerikai elnök bukását
Új fordulatot vehet a kereskedelmi háború.
SV és GSX-R utódokat készített a Suzuki
Két utcai motorral érkezett az EICMA-ra a Suzuki, az SV-7S és a GSX-10R egyaránt csak a motorozni akaró motorosok motorja akar lenni és semmi több.
Hatalmas patkánykolóniára bukkantak a házak alatt egy Békés megyei településen
Még a profi patkányvadászok sem mertek bemenni a járatokba.
Jesús de Miguel halála után nyomozás indult, egyre több kérdés merül fel a tragédia körül
A 30 éves spanyol támadó emlékére mécseseket gyújtottak a Tenerife stadionja előtt.
Két ember, egy termék, két ár: így tüntetik el az algoritmusok a megspórolt pénzünket, a privát ablak sem véd
Rab Árpád: az algoritmusok célja, hogy minden vevőtől a lehető legtöbbet szedjék be. A jövőkutató szerint a tudatos egyéniségek megúszhatják a lehúzást.
Újabb himalájai elsőségét kérdőjelezték meg Sántha Xénia hegymászó-influenszernek
Sántha Xénia az Ama Dablam első magyar női megmászójának tartja magát, arra hivatkozva, hogy az őt 4 évvel megelőző, erdélyi Gál-Joó Melánia románként regisztrált a nepáli hatóságoknál. Sántha elsőségét a Manaszlu csúcsán is vitatták.
Rohamot indítottak a magyar cégek a beruházásösztönző hitelért – Kapitány István fontos bejelentést tett
Nagy az érdeklődés a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramra.
A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket
Egy kutatócsoport azt állítja, szenzációs felfedezést tett: a világon elsőként azonosított máig fennmaradt vörösvértesteket egy dinoszaurusz csontjában. The post A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket first appeared on 24.hu.
Fejvadászok csaptak le Magyarországon egy TOP50-es körözési listán szereplő veszélyes bűnözőre
Több mint két évig bujkált.
Megszületett Charles Leclerc első gyereke
Biancának hívják a kislányt.
Őrületes előrelépést kínál a DirectX 12 új hibakeresési funkciója
A Microsoft új rendszere gyártófüggetlenül, egyénileg konfigurálható módon segít a hibák feltárásában.
A régi-új Zelda olyan magas pontszámokat kapott, hogy idén csak a GTA 6-nak lesz esélye megszorongatni
Az Ocarina of Time a valaha készült egyik legtöbbre tartott videójáték, a feljavított változata pedig méltó örökösnek tűnik.