Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Ezért vagy még fáradtabb a délutáni szundi után: több dolgon is múlhat a hatása
Vannak, akik a napi egy szundira esküsznek, és sokan a szieszta elkötelezett hívei. Azonban a napközbeni röpke pihenő vagy pár perces hunyás, szundítás sem mindegy, hogyan történik.
Felháborította az ukrán futballválogatottat, hogy a magyar szurkolók kifütyülték az ukrán himnuszt
Az ukrán csapat hazai pályán, a Puskás Arénában győzte le a magyart, de a mérkőzés nem csak emiatt marad emlékezetes.
Nemcsak ingyen letölthető, még ingyenesen el is postázzák az új könyvet, ami a jövő feltalálóinak szól
Robotok, mesterséges intelligencia, virtuális valóság, fenntartható ipar és egy csapat kíváncsi iskolás az S-Szakkör című, ingyenesen beszerezhető mesekönyv főszereplője. A kötet kalandregényként mutatja meg a gyerekeknek, hogy a technológia nem valami távoli és érthetetlen dolog: ott van körülöttünk, és a jövőjét később akár ők maguk is alakíthatják.
Dédszüleink még nem is tudták, hogy igazi klímaharcosok
A napokban New Yorkban is a globális klímaakció az egyik legfontosabb téma a magyar delegáció részvételével is zajló ENSZ-közgyűlésen. Heti Fortepan. The post Dédszüleink még nem is tudták, hogy igazi klímaharcosok first appeared on 24.hu.
Legalább hatan meghaltak az Ukrajnát ért orosz támadásokban az elmúlt 24 órában
Szombaton Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter közölte, hogy Oroszország „kettős csapást” mért egy a McDonald’s gyorsétteremláncot kiszolgáló logisztikai létesítményre.
Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is
Az Olympiakosz magyar válogatott játékosa hasznosnak találta a múlt hét végi felkészülési tornát.
Stresszes, vicces, időnként felemelő a tolmácsok munkája – EUfória podcast
Tűrni kell a stresszt, reagálni kell a váratlan helyzetekre és rendkívül széles körű tájékozottságra van szükség, cserébe felemelő pillanatokat is át lehet élni – így dolgoznak a tolmácsok, akik közül kettővel beszélgettünk az EUrologus és a HVG közös podcastjában, az EUfóriában.
Spórolást ígért Magyar Péter, mégis több államtitkár van, mint Orbán Viktor kormányában
231 politikai, közigazgatási és helyettes államtitkár van a kormányban.
Jókora kedvezménnyel juthatsz be most ezekbe a hazai termálfürdőkbe: az 1500 forintos jegyár szinte ajándék
Fillérekért csobbanhatunk a szezon utolsó napjaiban: ezek a hazai fürdők zárnak be hamarosan, és most még olcsón várnak
Kulcsszerepet kaphat az NVVH, de önmagában a szuperhivatal semmire sem garancia
A valódi kérdés az, hogy sikerül-e feltárni a közvagyont érintő visszaéléseket.
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
A lakosság közel 60 százalékának már volt szüksége sürgős otthoni segítségre.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Republikánus és demokrata szenátorok együtt kérik Trumpot, hogy vonja vissza Putyin meghívását a G20-csúcsra
A 14 szenátor levele szerint Putyin részvétele gyengítené Moszkva nemzetközi elszigetelését.
Mentőhelikopter érkezett Gyálra, lezárták az M0-s felhajtóját egy súlyos baleset miatt
A jármű személyautóval ütközött.
Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban
A szombati negyeddöntőjét még megnyerte, de az aznap rendezett következő meccs hajrájában alulmaradt.
Így gyalulta le az instagram a természetet is
Kirándulásra fel, cél a naplemente!
Lopott traktorral hajtott bele riválisa házába, börtönbüntetést kapott a férfi
Súlyos viszály után mindkét felet elítélték.
Zarándokok nyomában Toscana nagydíjas történelmi-kulturális túraútján
Ódon olasz kisvárosok, derűs olajfaligetek és trópusi eső áztatta túrázók a félig köves, félig füves ösvényen: három napot talpaltunk a Via Francigenán.
Harminc alulöltözött, ételekkel összekent férfit találtak egy pincében
A madisoni rendőrség beavatási szertartás ügyében nyomoz. The post Harminc alulöltözött, ételekkel összekent férfit találtak egy pincében first appeared on 24.hu.
Ha ilyen autója van, vészesen közel a határidő, hogy lépjen
Különben akár el is kobozhatják járművét.
NL: Az NB I-es légiós megszerezte első gólját a válogatottban - videó
Először volt eredményes az örmény nemzeti csapatban Georgi Harutyunyan.
Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál
Julian Ward 14 éve szolgálja a klubot, 2022-ben néhány hónapig már betöltötte ezt a pozíciót.
Ursula von der Leyen kicsavarta Magyar Péter kezéből Magyarország legfőbb fegyverét: túl sok sebet okozott vele Orbán Viktor – Brüsszel már a folytatásra készül, nem tűr ellenkezést
Budapest sarokba szorítva indul, és még az ajtón is kiteszik.
Dübörög az ukrán ellentámadás: súlyos vereséget szenvedett az orosz hadseregcsoport
Az ukrán fegyveres erők jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti, mintegy 90 kilométer széles frontszakaszon. A hadműveletek eredményeként Szlovjanszk biztosítása a végéhez közeledik, miközben a Donyec-medence északi kulcspontjának számító Limant sikerült megerősíteni, ellátási vonalait pedig stabilizálták. Az orosz Zapad (Nyugat) hadműveleti csoport idén súlyos vereséget szenvedett ezen a fr…
Pablo, a kistigris után újabb egzotikus állattal bukott le a tiszafüredi férfi
A lefoglalt kismajmot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították.
A World of Warcraft: Forever fejlesztője feketén-fehéren megmondta, hogy kiknek készíti az MMORPG új változatát
A Blizzard játékának egy ideje már párhuzamosan létezik két eltérő változata, de némi súrlódáshoz vezetett, hogy az egyik most nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban.
Azariah exének ilyen cuki a gyereke: a Farm VIP Lunája megmutatta kisfiát
Lunának párja tanította meg, hogyan kell pelenkázni a kisbabát.
Baku hete: Forma–1, globális biztonság és rekordberuházások
Bakuban véget ért egy hét, amelyet nagy oktánszámú autóversenyek, szigorú biztonsági intézkedések és rekordösszegű befektetések tettek emlékezetessé.
10+1 csodás magyar tanösvény, amiért fizetni sem kell: vadlovak, vulkánok és erdei túlélőleckék
Vénasszonyok nyara köszönt ránk, nincs mire várni: irány a természet! Mutatunk 10+1 különleges hazai tanösvényt, ahol lovak, vulkánok és túlélőleckék várnak.
Mekkora ütést kapna Amerika, ha megtorpanna az AI-boom?
Az AI-rali két legnagyobb kockázata a beruházási költekezés megtorpanása és a tartósan magas kamatkörnyezet – különösen, ha egyszerre jelentkeznek. Öt technológiai óriás idei beruházása megközelítheti a 800 milliárd dollárt, ami az amerikai GDP közel 2,5 százalékának felel meg, így e vállalatok döntései már makrogazdasági súlyúak. Egy komolyabb AI-csalódás a tőzsdei korrekción túl a beszállítói láncokat, a munkaerőp…
Alig kezdődött el a tanév, Harry herceg gyermekei miatt máris felháborodtak a szülők
Az iskola döntése komoly indulatokat váltott ki.
Török Gábor reagált Magyar Péter mentelmi ügyére: A többmilliárdos korrupciós ügyek nem mérhetők össze egy mobil állítólagos eltulajdonításával
A politikai elemző szerint ez „provokáció vagy fricska Magyar Péter irányába”.
Ma éjjel szabad szemmel is látható lesz egy rendkívüli égi jelenség: a telihold mellett egy különleges bolygó is felragyog
Nem mindennapi égi csodával ajándékoz meg minket az őszi égbolt az esti órákban.
Ezzel játszunk a hétvégén: World of Warcraft: Forever és Control Resonant
Ismerős világokat fedezünk fel újra.
Vitézy Dávid most nagyon figyel: új sebességmérő rendszert vezettek be Magyarország közvetlen szomszédjában az autópályákon – a Tisza-kormány is éppen ilyet akar
Szlovénia több autópálya-szakaszán is bevezette az átlagsebesség-mérést.