Kubatov Gábor sokatmondó üzenetet küldött a Fradi szenzációs sikere után
Az AC Milan legyőzésével a magyar csapat továbbra is százszázalékos az El-ben.
Az AC Milan legyőzésével a magyar csapat továbbra is százszázalékos az El-ben.
Az MDF egykori alapítója, volt fideszes képviselő videóban reagált az ügynökakta-botrányra.
A volt washingtoni nagykövet aktája szerint „Mészáros” fedőnéven egészen 1984-ig volt hálózati személy. The post Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt first appeared on 24.hu.
A fideszes képviselő be sem léphet az Országgyűlés és hivatalai épületébe.
Apró újdonságok rejtőznek a frissítésben, valamint egy nagy visszatérő is.
A Mi Hazánk elnöke a Partizánnak nyilatkozott.
Dafne Keen, a Logan sztárja tényleg Hugh Jackman védelmére szorult gyerekkorában, amikor Hollywoodban nem egyszer megesett, hogy kokaint ajánlottak neki.
Fischer Iván a címmel járó életjáradékát autista gyermekek zenei képzésére ajánlotta fel.
A SZELEKTOR idei válogatásán a Lurkin című számmal szerepelt, szombaton kétórás DJ-szettel érkezik. Este tíztől éjfélig táncolhattok rá, a belépés ingyenes.
Több orosz régió is drasztikusan csökkentette az ukrajnai háborúban elesett katonák családjainak járó helyi kifizetéseket. A lépésre az egyre súlyosbodó költségvetési hiány kényszerítette a területi hatóságokat, amelyek az elégtelen szövetségi támogatások miatt már nem tudják fenntartani a korábbi, háborúhoz kapcsolódó juttatásokat - írta meg a Bloomberg.
Kisebbfajta csodát élhettek át a ferencvárosiak a San Siróban, ahol 2-0-ra legyőzték az AC Milant. The post „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Négyből négyet nyert a Fradi az Európa-liga alapszakaszában.
Csütörtökön második alkalommal söpört végig a héten bombafenyegetési hullám a légi közlekedésen, ami több mint tíz országot érintett. Az olaszoknál „a férfi állam harcosai” nevében küldtek emaileket, de felelőst egyelőre senki nem nevezett meg.
Megvannak az Ázsia Expressz biztos hajszázó párosai.
Lenny Joseph hőssé vált a San Siróban, pedig az első félidőben még semmi sem sikerült neki.
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
Az aktuális Xbox Free Play Days keretében stratégiai, akció- és kártyajátékok is várják az Xbox-tulajdonosokat.
Az orosz elnök szerint több ország sem hajlandó elfogadni a nemzetközi sportintézmények döntéseit.
A Trump-kormányzatból való távozását fontolgatja Marco Rubio külügyminiszter a republikánusok e heti, súlyos félidős választási veresége után. Bár a Fehér Ház és a külügyminisztérium határozottan cáfolta a lemondásáról szóló híreszteléseket, belső források szerint a politikus már egyeztetett a lehetőségeiről a tanácsadóival és az elnöki hivatal tisztviselőivel - írta meg a Bloomberg.
Az Ueno bankban mintegy tízszázalékos részesedést vásárolt az OTP Bank, ami kis volumenű kitettséget jelent.
Két góljával Európában tovább menetel a zöld-fehér klub.
Kihirdették Az Év Természetfotósa 2026 pályázat győzteseit.
Veszélyben a PlayStation 6 megjelenése? A Sony most tiszta vizet öntött a pohárba
A Nemzeti Színház igazgatója szerint fél éve keresik a fogást rajta.
„Azért teszem ezt a lépést, mert szilárdan hiszem, hogy az állam által jóváhagyott gyilkosságok összeegyeztethetetlenek Kalifornia értékeivel”, indokolta döntését Gavin Newsom.
Meggyengült Benjámin Netanjahu pozíciója a választások utáni kormányalakítási küzdelemben, miután csütörtökön a parlamenti képviselők többsége fő kihívóját, a korábbi vezérkari főnököt, Gadi Eisenkotot javasolta miniszterelnök-jelöltnek. A patthelyzetet eredményező voksolást követően Jichák Herzog államfőre vár a nehéz feladat, hogy a mélyen megosztott országban kijelölje azt a politikust, akinek a legtöbb esélye va…
A Ferencváros 2-0-ra győzte le az AC Milant a San Siróban, a mérkőzés után pedig a két gólt szerző Lenny Joseph és a két gólpasszt jegyző Kristoffer Zachariassen is értékelte a bravúros sikert.
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a parlamenti munka ismételt megzavarása és a képviselői kötelezettségek figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes házelnök.
A riadt állat Sajószentpéter közelében ügetett az út mellett, a gazdájának csak hosszú idő után sikerült befognia.
Joseph nem idegeskedett az első félidőben kihagyott helyzetek miatt; Osváth Attila szerint nem mindennapi a San Siróban nyerni.
A nő két gyermeke is otthon volt, amikor az idegen betört a házukba.
A baleset helyszínén mentők és tűzoltók is vannak.
A visegrádi országok közötti kapcsolatok erősítéséről beszélt a magyar köztársasági elnök.