Eltűnt a 25 éves brazil modell, később döbbenetes helyen találták meg a holttestét
A hatóságok boncolást rendeltek el.
Személyre szabható hírfolyam
A hatóságok boncolást rendeltek el.
A megrongálódott állomás több másik mellett az internet ukrajnai biztonságos működéséért felel.
19 tengerészt sodortak magukkal a hullámok a nyílt tengerre, a kutatás még tart a túlélők után.
Kijev a feltételként megszabott 95 célkitűzésből 84-et teljesített.
Északnyugat felől egy gyenge okklúziós front éri el Magyarországot, amely felhősödést és átmeneti csapadékot hoz magával, ám jelentősebb esőre csak a nyugati és délnyugati tájakon kell számítani – derül ki a HungaroMet Facebook-bejegyzéséből. A hét vége felé viszont naposabb és melegebb időre lehet számítani.
Szlovákián kívül valamennyi uniós ország importra szorul.
Figyelmeztető lövést adtak le, majd lábon lőtték a támadót.
Több mint ötven GTA 6-os merchtermék bukkant fel a Rockstar Store adatbázisában, de a legérdekesebb a The Goodtime State nevű, szigorúan limitált kiadás lehet.
Te csak fektess be a régiónkba, boldog Ausztria!
Kereskedelmi üzemben Magyarország legnagyobb kapacitású hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen.
Az Alkotmánybíróság hétfői döntésében alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulás jelenlegi rendszerét.
Egy másik bemutató előtti bemutató is lesz, és megtekinthetünk egy best of összeállítást korábbi skandináv filmekből.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az elkészítés módja többet számíthat, mint gondolnád.
Az egyik leszúrt pap meghalt.
Alig néhány hónap alatt hatalmasat fordult a tinédzser lány élete.
Továbbra sem használhatja a Fidesz a szervereit, a jogorvoslati eljárások folyamatban vannak.
A vivo S2 FE október 6-án, a V80 mellett mutatkozhat be.
Lezárásokra, közlekedési változásokra kell számítani péntek este hat órától a Puskás Aréna környékén a stadionban megrendezendő Magyarország - Ukrajna válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - hívta fel a figyelmet közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.
A volt egészségügyi államtitkár a tiszás politikus egyik Facebook-bejegyzése miatt tett feljelentést, és indított kártérítési pert.
„Nagyon ritka sérülés, de az mindenképpen pozitívum, hogy nem mozdult el a csont, így nincs szükség műtétre vagy gipszre.”
A Renault sportos almárkája egy látványos tanulmányautóval tért vissza.
Phenjan, amely támogatja Oroszország ukrajnai invázióját, segít az orosz erők felfegyverzésében. Az ENSZ szerint Oroszországban akár 25 ezer észak-koreai szerel drónokat, bérük nagy részét Kim Dzsongun rendszere elvonja.
Már napi egy ital is jelentősen növelheti a daganatok kialakulásának valószínűségét, és ez alól nem jelent kivételt a vörösbor, a pálinka és a gyógynövényes gyomorkeserűk sem. The post Ugyanúgy rákkeltő az alkohol, mint a dohányzás first appeared on 24.hu.
Donald Trump adminisztrációja most három lépéssel próbálja de-eszkalálni az ukrajnai háborút – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Axiosnak.
Felejthetetlen vatikáni találkozóról számolt be a miniszterelnök.
A nyári meleg deformálta a síneket.
A Tisza Párt öt előterjesztés, köztük a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügyének tárgyalását javasolja az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Október 8-tól online és nyomtatott hetilapként tér vissza a 2016 végén megszüntetett Népszabadság.
Az eredetileg emberölési kísérlet miatt emelt vád helyett végül súlyos testi sértés elkövetését ismeri el.
Schmidt Mária szerint Tarr Zoltán „az éj leple alatt” nézte meg a Terror Háza kiállítását az újranyitás előtt. The post Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium first appeared on 24.hu.
A Telex megkeresésére azt írták, a parlamenti munkanap miatt alakult így, a bejárásban pedig nem volt semmi rendkívüli, ezt minden intézményüknél megteszik a megnyitás előtt.
Nyolc év börtönt kapott a klánvezér.
A diagnózis szárkapocscsonttörés.
Újabb, jelentős üzemanyagár-csökkentésre készül az osztrák kormány: az októberre és novemberre tervezett intézkedések összességében mintegy 12 centtel mérsékelhetik a benzin és a dízel literenkénti árát – írja az Auto Motor und Sport. A csomag egyszerre nyúlna hozzá az üzemanyagokat terhelő adókhoz és az olajipari szereplők árréséhez.
762 kilométeres hatótávval és szupergyors töltéssel kecsegtet a 4 másodperces 0–100-as gyorsulású teljesen elektromos Mercedes C-osztály, melynek egyetlen komolyabb hibája, hogy a szedán mellé nem érkezik praktikusabb kombi változat.