A nyugati politikai vitákban Kínát gyakran egységes, felülről vezérelt AI-hatalomként írják le, ahol Peking egyszerre diktálja a technológiai fejlesztést és a szabályozást. Egy friss tanulmány szerint ez a kép fontos pontokon félrevezető: a kínai mesterségesintelligencia-kormányzásban a központi állam, a helyi önkormányzatok és a nagy technológiai cégek között folyamatos alkufolyamat zajlik. Ez különösen fontos most…
Bár Kanada társult tagsága újra kinyithat kapukat az EU szövetségi rendszerének kiterjesztésére, az izlandi választók nemet mondtak az unió felé vezető egyenes útra, ezzel pedig nemcsak saját uniós csatlakozásukat tették hosszú időre zárójelbe. A döntés az északi térségben kialakult sajátos integrációs modellt is megerősíti, amelyben a gazdasági és biztonsági együttműködés egyre szorosabb, ebből pedig jól látszik, h…
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
📰 6 forrás ugyanerről6 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Jelentős a szórás a magyarországi lombikintézetek eredményessége között, ennek a páciensek korától és számától egészen az eszközparkig számtalan oka van. Ez derült ki a Humánreprodukciós Igazgatóság összehasonlításából, melyet most először hoztak nyilvánosságra. Az adatokból az is látszik, hogy országosan egyre jobbak az eredmények, a petesejt-donáció viszont még mindig fájó hiány.
A saját poklunk is A körberajongott Drive – Gázt! rendezője, Nicolas Winding Refn új filmmel rukkolt elő, és bizony a Neonpokol címéhez híven maga a pokol a néző számára. Lássuk, mi a gond!
Ukrajna megállapodott egy újabb Patriot rakéta csomag átadásáról, Zelenszkij azonban nem árulta el, melyik ország biztosítja azt. Az ukrán elnök az orosz követelésekről és a front helyzetéről is beszélt. The post Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról first appeared on 24.hu.
Mindkét politikus közösségi oldalát több mint 1,7 millióan követik – de ezek kerekített számok, a célfotó Orbánnál még nagyjából 40 ezer követőnyi előnyt mutat.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Moszkva nagyot profitálhat a réz történelmi ralijából, mivel óriásvállalatai, a Norilsk Nickel és az Udokan Copper révén a világ egyik meghatározó termelője és exportőre.
A füge és az olíva termesztése ma már nem csupán a mediterrán országok sajátja, a melegedő klíma és a termesztéstechnológia fejlődése miatt ugyanis itthon is egyre több helyen lehet találkozni velük. De vajon valóban ott tartunk, hogy ezekre a növényekre kellene lecserélni a korábbi hagyományos fajtáinkat? És lehet egyáltalán gazdaságosan mediterrán növényeket termeszteni Magyarországon? Erről beszélgetünk az Alapve…
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyelőre nem utasította el a moszkvai tárgyalásokra szóló orosz meghívást - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. Zelenszkij korábban komolytalanul azt mondta, "egy rakétán" látogathatja meg Vlagyimir Putyint.
Ella Pamfilova 10 éve vezeti a Központi Választási Bizottságot, és 2024-ben kapott egy több mint 750 millió forintot érő luxuslakást, amelyet az unokája nevére jegyeztek be.
Magyar Péter miniszterelnök a Vatikánban, az Apostoli Palotában egyeztetett XIV. Leó pápával. A találkozón Magyarország helyzete és az európai kihívások mellett olyan globális témák is szóba kerültek, mint a mesterséges intelligencia terjedése és a fiatalok elmagányosodása. A megbeszélés részleteiről és a Szentatya magyarországi meghívásáról Magyar Péter miniszterelnök számolt be Facebook-bejegyzésében.