Késsel támadtak egy rendőrre Belgrádban, legmagasabb szintű terrorfenyegetettséget rendeltek el az egész országban
A tájékoztatás szerint a támadó már eddig is a biztonsági szolgálatok látókörében volt.
A tájékoztatás szerint a támadó már eddig is a biztonsági szolgálatok látókörében volt.
Az eset miatt a legmagasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Szerbiában.
Szerdán emelkedtek az olajárak, miután a húszi lázadók ballisztikus rakétával támadták meg Szaúd-Arábia legnagyobb finomítóját, ami felerősítette a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmakat. A geopolitikai feszültségeket az izraeli választási patthelyzet és Donald Trump Iránnal kapcsolatos kijelentései is tovább fokozták - írta a CNBC.
Manapság már nem mindennapos, hogy a nagy cégek ilyen módon álljanak bele egymásba, de a Samsung megtette.
Manapság már nem mindennapos, hogy a nagy cégek ilyen módon álljanak bele egymásba, de a Samsung megtette.
Szirénázó mentők, kórházi botrányok, elmaradó ígéretek.
A Rockstar állítólag vízjellel kívánja megakadályozni a további szivárgásokat, vagyis nagyon oda kell figyelniük a tesztelőknek arra, hogy egyetlen képkocka se kerüljön fel a netre a saját példányukból.
A negyedosztályú gárda kiütötte a bajnokot, ráadásul egy különleges nevű stadionban.
Doncic 41 pontja ellenére a Portland nyerte a veretlenek csatáját; megvan a címvédő első győzelme.
A politikus korábban tagadta, hogy elhagyná Brazíliát.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző csendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót. A szerb belügyminisztérium terrorcselekménynek minősítette a történteket, és a legmagasabb, vörös fokozatra emelte a terrorfenyegetettségi készültséget az országban.
Leslie Mandoki rendszeresen megfordult állami eseményeken az elmúlt években, a kormányváltást azonban már üdvözölte. The post Tízmilliókért bérelt luxusautókat az Orbán-kormány az egyik kedvenc zenészének appeared first on Forbes.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A posztot ideiglenesen tölti be, a végleges vezetőt pályázat útján választják majd ki.
Az üzemeltető több mindennel próbálkozott, de nem maradt más megoldás.
Egy utolsó nagyobb frissítéssel engedi útjára a kalózokat a Ubisoft.
A Netflix már külön gyűjteményben ajánlja a lassabb, nyugodtabb gyerekmeséket. De vajon tényleg jobbak ezek a gyerekeknek, és miért lehet legalább ilyen fontos az automatikus lejátszás kikapcsolása?
A Netflix már külön gyűjteményben ajánlja a lassabb, nyugodtabb gyerekmeséket. De vajon tényleg jobbak ezek a gyerekeknek, és miért lehet legalább ilyen fontos az automatikus lejátszás kikapcsolása?
Három napja maradt azoknak, akik még az Otthon Start alapján szeretnének lakáshoz jutni. The post Változás a Wekerle Plusz lakástámogatásoknál: 45 évre emelték a korhatárt first appeared on 24.hu.
A nyomozásban azután sikerült áttörést elérni, hogy áprilisban egy DNS-vizsgálat megerősítette, Bundy 1974-ben megölt egy másik utah-i lányt.
Szerdán érte el India keleti partvidékét az Arnab névre keresztelt, rendkívül erős trópusi ciklon, amely széles körű pusztítást okozott Ándhra Pradés és Orisza államokban. Halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
A Vasember a legtöbb filmben Audikat vezet, de a Bosszúállók végén egy igazán különleges roadsterrel hajt el. Most licitálhatsz rá!
1901 óta az idei volt a harmadik legszárazabb tavasz.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint 2025-ben minden idők legmagasabb szintjére emelkedett a légkörben az üvegházhatású gázok koncentrációja, ami tovább fokozza a globális felmelegedést és a szélsőséges időjárási események kockázatát.
DNS-vizsgálat hozott áttörést egy 1974-es ügyben.
Az Origo az előadás premierjén járt.
Fontos lépés jöhet az orosz-ukrán hábort lezárása felé.
Az amerikai elnök szerint pontatlan a megnevezés.
A negyedik forduló egyetlen élvonalbeli párharcában két olyan csapat csap össze, amely még mindig keresi a megfelelő összetételét és játékát.
Halottak napja alkalmából különleges felhívással fordult a magyarokhoz a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb lesz összeszedni egy vaskos büntetést.
Délelőtt a magyar fizetőeszköz április óta nem látott mélypontra gyengült a dollárral szemben, de kora délutánra sikerült korrigálnia a forintnak, este pedig az amerikai Fed kamatdöntése után tovább tudott erősödni.
Sokakat meglephet, de a vashiányhoz is hozzájárulhat ez az aprócska mag.
Szoros izraeli választás, Amerikába szökött Bolsonaro, Kubatov marad a Fradi elnöke. The post Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk first appeared on 24.hu.
Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.