Totálisan más alakja van a Földnek, mint amit az iskolában tanultunk: így néz ki éppen a folyamatosan változó bolygónk
Ha a Földről lehámoznánk a víztömeget és a légkört, nagyon nem azt kapnánk, mint amire számítunk.
Ha a Földről lehámoznánk a víztömeget és a légkört, nagyon nem azt kapnánk, mint amire számítunk.
Az egykori ügynökök nevének nyilvánosságra hozatala önmagában nem vezet a társadalom állambiztonsági múlttal való szembenézéséhez.
Az Állami Számvevőszék elnöke továbbra is elmozdítaná a hűtlen kezeléssel vádolt Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság éléről, ezért minden jogi lehetőséget kihasznál.
Ma már rá sem ismerni a hajdan gyönyörű térre.
Az S&P 500 1,58 százalékkal emelkedett, ami 1982 óta a második legnagyobb félidős választások utáni egynapi ugrása volt.
Ez a megtakarításokból, befektetésekből származó jövedelem, ami összesen több mint 3000 milliárd forint volt tavaly az egész országban.
Feltűnő mintázatokat azonosítottak a vérben, amelyek betegségekhez köthetők.
Ne is próbálj befolyásolni!
A közvéleménykutatók ismét alábecsülték a fordulat nagyságát.
Kiemelt cél a rendőrség állományának tehermentesítése, a tűzoltókat ismét tűzoltóknak fogják hívni.
Asraf Hakimi arról sztorizott, milyen volt Lionel Messivel együtt futballozni.
Az ízig-vérig magyar Bartha Mihály 20 évesen élte át az úzvölgyi csatát, ahol a betörő szovjet és az átállt román csapatok ellen védte ő is a hazát.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Ígéretes eredményt hozott az édesítőszerek vizsgálata.
2025-ben is Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó adózott tőkejövedelem összege, ám a 12 millió forint csak harmada az egy évvel korábbi értéknek. Az egész országban összesen 366 ezer tőkés élt tavaly, negyedük Budapesten. Az összes adózott tőkejövedelem 3 milliárd forint volt.
Kelemen-Tűz Gabriellával, a Skoda hazai márkaigazgatójával a magyar autópiac kihívásairól beszélgettünk.
A Ferencváros Milánóban, tartalékos olasz csapat ellen folytathatja kiváló sorozatát – követné a Honvéd példáját.
A San Siróban játszik ma este az európai szezonban még veretlen Ferencváros.
Oszter Alexandra segít megfesteni a vendégei házikedvenceit.
Göltl Béla akkor szerződött Líbiába, amikor Kádárék a csúcsra járatták az országgal a kapcsolatot. Történelmi siker közelébe juttatta az ország fociválogatottját, de végül éppen csak megúszta ép bőrrel a kupadöntőt.
Hortay Olivér: Ha maradnak a jelenlegi árak, akkor többletforrásokra lesz szükség!
Rudolf Gergely az Origo Sportnak nyilatkozott a Milan-FTC Európa-liga meccs előtt.
Hozzáférhetővé váltak a 6-os kartonok, mágnesszalagok és B-naplók iratanyagai. Elsöprő győzelmet arattak a demokraták a félidős választáson. Bizonyítékokat foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna ismét támadja az orosz olajfinomítókat. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Az Európai Bizottság következő évre vonatkozó, kiszivárgott munkaprogram-tervezete aggasztó képet fest a blokk évtized végi védelmi ambícióival kapcsolatban.
Míg az amerikaiak bevasalják a magyarok osztalékai után a magas adókat, Magyarország adózatlanul enged ki évi tízmilliárdos nagyságrendű jövedelmet az amerikai cégeknek. És ez még nem minden.
Azok is szavazhatnának levélben, akiknek van magyarországi lakcímük, változtatnának az aláírásgyűjtés szabályain is.
Az IFUA állami szerződései között közbeszerzés nélküli megbízások és olyan rendőrségi megállapodások is akadtak, amelyek miatt vizsgálat indult, és pénzt kellett visszafizetni.
Az évszázad rablásában eltulajdonított festményeket a nyomozók bravúros nemzetközi összefogással találták meg, és végül mind a hetet visszahozták Magyarországra.
„Elkezdték egymást felfalni a Tiszában” – írja közösségi oldalán Rétvári Bence KDNP-frakcióvezető.
A kapacitásproblémák miatt küldtünk közérdekű adatigénylést a tárcának.
Hét százalékkal, 3048 milliárd forintra nőtt a bevallott nettó tőkejövedelem Magyarországon 2025-ben, miközben az ilyen jövedelemmel rendelkezők száma alig változott.
Megható pillanat volt a Bajnokok Ligájában. The post Nico Paz arra a csatárra emlékezett BL-góljánál, aki belehalt abba, hogy a kapussal ütközött first appeared on 24.hu.
A város jelentősen korlátozta a szolgáltatók és a járművek számát, kijelölt parkolóhelyeket hozott létre, és szigorúbb ellenőrzést vezetett be. Most új pályázatot írnak ki a szolgáltatói engedélyekre, miközben egyre több helyen digitális tiltott zónákkal is védik a gyalogosokat.
📅 Programajánló
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ