VIDEÓ! Az NFL-alapszakasz 2. fordulóját követően csak több kérdésünk lett, de már látszik, mely csapatokat mértük fel rosszul, s kik azok, akik úgy érzik, még ráérnek összeforrni.
Három magyar fizikus nevétől lett hangos a nemzetközi tudományos világ, miközben Magyarországon a HUN-REN jövőjéről zajlik az egyik legnagyobb átalakítás.
Indoklása szerint az elmúlt időszakban egyre többször tapasztalta: szakmai kérdésekben is pártpolitikai szempontok érvényesültek, és több méltatlan támadás is érte, mert a munkáját szakmai meggyőződése szerint végezte.
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek az olajárak megugrása és az iráni konfliktus miatt. Az ír diszkont légitársaság emiatt már csökkentette a jövő évi utasforgalmi célját is - írta meg a The Journal.
Bár a rendszer lassulása régóta foglalkoztatja a klímakutatókat, egy friss elemzés most minden eddiginél egyértelműbb, közvetlen bizonyítékot szolgáltatott a folyamatra.
A közel-keleti háború és az ukrán támadások miatt világszerte megfogyatkozott a dízelkínálat, az árak pedig az Egyesült Államokban rekordot döntöttek. A gazdák és a fuvarozók terhei miatt egyre nagyobb a politikai nyomás Donald Trumpon, hogy avatkozzon be, egy exporttilalom azonban a világpiacon tovább szűkíthetné a kínálatot, és idővel az amerikai fogyasztók is drágulással szembesülhetnek. A Fehér Ház egyelőre taga…
Az emberiséget kiirtó szuperintelligencia, MI-vel gyártott veszélyes vírusok, elszabadult robotok, kivédhetetlen hekkertámadások – az elmúlt hetekben újra fellángolt a vita, hogy az MI fejlődésével milyen veszélyek leselkednek ránk. Van, aki szerint ideje rettegni, de van, aki ügyes marketingfogásnak tartja az egészet, hogy felfújják a nagy cégek értékét a tőzsdére lépés előtt.
Magyar Pétert négyszemközti magánaudiencián fogadja csütörtökön 10:45-kor XIV. Leó pápa a Vatikánban – közölte Facebook-oldalán a miniszterelnök. A találkozót követően a kormányfő bemutatja a pápának a magyar delegáció tagjait is.
Újra együtt, de most nem a törvény nevében A True Detective után Matthew McConaughey és Woody Harrelson újra összeálltak egy viccesen őrült sorozat kedvéért, de ezúttal önmagukat és azt játsszák, hogy tesók. Lássuk, ez mennyire működik!
Korábban három koraszülött mikrobiológiai mintájából is kimutattak multirezistens baktériumot az intézményben. The post Elhárult a fertőzésveszély, újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak