Az ír kormányfő megvédte a futballválogatott szövetségi kapitányát, miután az felszólalt Izrael ellen
„Izrael nem tagadhatja le továbbra is, amit a világ tud, amit a világ ért” – mondta Micheál Martin az ENSZ-ben.
Személyre szabható hírfolyam
Kép: Euronews🔥 A nap témája
8 különböző forrás · 8 hír az elmúlt 24 órában · utolsó hír 5 órája
🐼 HírRadar
„Izrael nem tagadhatja le továbbra is, amit a világ tud, amit a világ ért” – mondta Micheál Martin az ENSZ-ben.
A magyar csapat kétszer vezetett az osztrák fővárosban, de szétlövést 2–0-ra elveszítette.
Nagy vihart kavart az amerikai elnök, miután még a saját tanácsadóit is meglepve kitiltotta a CNN-t, az MSNOW-t és a Politicót a Fehér Házból, mert nem tetszett neki, ahogy róla tudósítanak. A megelőző napokban Trumpot egymás után érték a rossz hírek. A sajtó egy része azonban összeállt, és jelezte: nem eszköztelenek a sajtószabadság megsértésével szemben.
Megújul a 6-os villamosvonal önálló budai szakasza, a munkálatok várhatóan november második feléig tartanak.
Senki sem tudja, kié a hulladék között talált csontváz.
Szeptember az új főszezon a turizmusban: az úgynevezett "autumnation" jelenség keretében a klímaváltozás és a kedvezőbb árak hatására egyre többen választják az őszi utazást, ami Horvátországban is ugrásszerűen megnövelte a keresletet. A luxusutazásokra specializálódott Virtuoso hálózat adatai szerint idén őszre 59 százalékkal nőttek a foglalások, a szeptemberi értékesítés pedig 77 százalékos növekedést mutat. A Kva…
Petra a múltjára fogta visszafogottságát.
Tarr Zoltán és Nagy Ervin is tényként közölte, hogy a birtokukban vannak a megfelelő információk. The post Vizsgálatot indít a kulturális tárca az Operettszínház ügyében first appeared on 24.hu.
Az ENSZ-közgyűlésen Irán elnöke azzal vádolta az USA-t és Izraelt, hogy jogellenesen civileket támadnak, miközben az amerikai delegáció kivonult.
Neria Leiter az izraeli hadsereg tartalékos katonájaként ült egy rendőrautóban, aminek nekihajtott egy merénylő.
Magas-Tátrában szeptember végén havazás kezdődött, a Lomnici-csúcson pedig szerda reggelre 22 centiméteres hóréteg alakult ki.
Az amerikai gazdaság erősödése és az energiaárak emelkedése újabb kamatemelés felé terelheti a Federal Reserve-t. A piacokon már egyre nagyobb esélyt adnak az október végi szigorításnak, amely a választási kampány hajrájában tovább növelheti a háztartások és a vállalkozások terheit.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Soha sem állt annyira közel az emberiség a nukleáris világháborúhoz, mint kubai rakétaválság forró pillanataiban.
Az orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna megtarthatta volna az 1991-es határait, ha az európaiak nem csalnak.
Csak percekkel később tudta meg, kivel állt egy mikrofon előtt.
Az egyiküket, a francia hadsereg korábbi különítményesét ráadásul épp Magyarországon fogták el, amikor 2022-ben át akart kelni Ukrajnába, hogy harcolhasson.
A német szövetségi kapitány az oranjét irányító kollégája kapcsán humorizált.
A Csendes-óceán egy részét felmelegítő jelenség miatt bedurvulhat az éghajlatváltozás, főleg a déli országok szenvedhetik majd meg ezt.
Péni István és Major Veronika is több éremmel zárta a viadalt.
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 39. játékhéten. Lássuk, sikerült-e valakinek elvinnie a főnyereményt!
Habár a generációváltás késik, a Sony és a Microsoft egyaránt gőzerővel dolgozik a következő nagy konzoljain, és ezek elvileg fontos mérföldkőhöz érkeztek a gyártásban.
Vörös Péter szerint méltatlan támadások érték, amiért munkáját a szakmai meggyőződése szerint végezte.
A miniszterelnök korábban túlzónak nevezte a csődről szóló állításokat.
Idén ez már a sokadik észlelés.
Nem akarják megmutatni a "cápát" a premier előtt.
Szabotázsra gyanakodtak.
A két játékos az angol–argentin vb-elődöntő óta láthatóan nem eszik egymás tenyeréből.
Az északi-sarki tengeri jég szeptember 12-én érte el éves minimumát, ami a műholdas mérések történetében a tizedik legalacsonyabb érték – közölte a NASA és az amerikai Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC). Ezzel párhuzamosan az Antarktisz körüli jégtakaró a szokásos éves maximuma felé közelít, augusztusban ugyanakkor szokatlan mértékű visszaesést mutatott - számolt be a Nasa.
A szerzők szerint ekkora esemény várhatóan csak 132 évente egyszer fordul elő a Holdon.
A semmiből törhet a csúcsra ez a krimiszéria.
A férfi továbbra is tagadja a vádakat.
Az Európai Bizottság megnyitná az utat a 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás előtt, a döntést azonban még az uniós tagállamoknak kell jóváhagyniuk.
A Szentháromság téri palota 70 milliárd forintba került, a bútorokon pedig biztosan nem spóroltak.
Megvan a válogatot első NL-találkozójának játékvezetője.
📅 Programajánló
Budapest · BOK Csarnok
Budapest · KÖSZI Színházterem
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Budapest Park
Budapest · Budapest Park