Egymilliárd forintért eladó Latabár Kálmán pasaréti villája
Az épület felújítása olyan aprólékos volt, hogy már szinte műtárgynak tekinthető.
Személyre szabható hírfolyam
Az épület felújítása olyan aprólékos volt, hogy már szinte műtárgynak tekinthető.
A kenyai futó hatalmas előnnyel nyert, a férfiaknál jóval nagyobb küzdelem zajlott a világbajnoki címért.
Elütött egy embert egy tehervonat Szabadkígyós és Békéscsaba között vasárnap délelőtt, ezért kisebb késésekre lehet számítani a Békéscsaba-Lőkösháza vonalon - közölte a MÁV-csoport a honlapján.
Kétséges a 2027-es Dakar rali sorsa, Szaúd-Arábia most rizikós helyszín.
Az idei kifizetés helyett már a 2027-es költségvetésben ígérnek döntést.
Egy hirtelen fékezés, irányváltás vagy figyelmetlen pillanat esetén ez a néhány plusz méter jelentheti a különbséget egy veszélyes helyzet és egy elkerült baleset között.
Tíz idézet a kormány gyermekvédelmi jelentéséből: olyan adatok és megállapítások, amelyek mögött emberi drámák és pusztító politikai döntések állnak.
Tapasztalt szakembert neveztek ki.
Koronázási hintó. Magyar közpénzből. Magyar használatra. The post Ruszin-Szendi Romulusz: Újabb csontváz került elő first appeared on 24.hu.
Nettó 10,25 millió forintért vásárolt egy egyedi, négyesfogatos hintót a Magyar Honvédség 2023-ban - közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Zach Cregger szerint a nézők így is érezni fogják a játékok iránti szeretetét.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Bátorság, ügyesség, jó fizikai állapot és szerencse kell a győzelemhez. Benzingőzben tudtunk meg mindent a rotakapákról és az ország egyik legkülönlegesebb versenyéről.
A nemzeti csapat szeptember 25-én Ukrajnával játszik Budapesten.
Az eredményeket arra használja majd Putyin, hogy minél több emberrel elhitesse: az orosz nép támogatja a háborúját.
50 éves lett Jon Bernthal, akit ma már csak a Megtorlóként emlegetünk, úgyhogy egy ezzel kapcsolatos anekdotát idézünk fel a születésnap alkalmából.
Rendkívül gyorsan közelít a negatív rekordhoz a vízállás.
Európai versenyző nyerte a félmaratont az utcai futó-világbajnokságon. The post 30 éve nem történt ilyen csoda az atlétikában first appeared on 24.hu.
A Thaiföldön játszó Andros Townsend épp levett egy labdát, mikor egy pályamunkás ráhajtott a lábára a gyephengerrel. Végül nem lett baja, játszani is tudott.
Vadon Jani a műsorban úgy fogalmazott, Havas Henrik gyűlölete őt nem tiszteli meg. Erre reagált Hajós, aki más véleményen volt. The post Hajós András Havas Henrikről: Azóta gyűlöl, amióta elfoglaltam a székét first appeared on 24.hu.
Humor, gyilkosság és egy kis túlvilági tudomány is került az e heti listánkra.
Erre aztán tényleg nem lehetett felkészülve.
Az európai lakosság több mint fele már hitelből fizeti a rezsit, Magyarországon valamivel kedvezőbb a kép.
2023 óta minden évben megszervezik a közösségi rendezvényt.
Ezúttal egy Rogán Antal által szignózott módosítóról posztolt a miniszter. The post Vitézy: Ha bármi veszélyeztette Mészáros és Szíjj profitját, az állam azonnal lépett, és a kockázatokat magára vállalta first appeared on 24.hu.
Nem pályázott a szervezésre, mégis üzlethez jutott, most feljelentés vizsgálja a történetet.
Egy drága mechanikus óra megvásárlásával még nem érnek véget a kiadások: a szerkezet rendszeres karbantartást igényel, amely akár több százezer forintba is kerülhet.
Hatalmas elismerést kapott a magyar játékos.
New York beveti a Birodalmi Kukákat, az ausztrálok a jó patkányokat küldik a rosszak ellen. Van példa arra, hogyan lehet patkánymentessé tenni egy államot. Budapesten nem vészes a helyzet, de a klímaváltozás itt is okozhat gondot.
A The Last of Us rendezője nem a God of War Laufey-ra, hanem a Fortnite-ra gondolt. Végülis, a hasonlóság tagadhatatlan. Ja nem.
Hollandiában futballozó csatárral egészült ki a magyar válogatott Nemzetek Ligája-kerete. The post Varga Barnabás sérülése miatt Marco Rossi újabb légióst hívott meg first appeared on 24.hu.
A magyar színeket Pelikán János és Peák Barnabás képviseli vasárnap.
Az NB II-es vezetőedzők értékelték a szombati eredményeket.
Kétszer háromillió forint támogatást kapott az Nemzeti Kulturális Alaptól Bayer Zsolt publicista, közölte korábban Molnár Áron.
Elszomorító a helyzet.