Marabu Féknyúz: Föltárulás
Ebbe már valaki belekotorászott!
Ebbe már valaki belekotorászott!
A 27 éves birkózó zsinórban harmadszor nyert érmet világversenyen.
Taroltak a demokraták, emelkedés jöhet a tőzsdén.
„A politikai hatalmak és vezetőik jönnek és mennek, de a népek közötti barátság megmarad” – hangsúlyozta a szerb szakszervezeti szövetség.
A BUX csekély veszteséggel kezdte a kereskedést.
Bemutatják az új adatbázist, amelynek tartalmát a levéltár főigazgatója szerint fenntartásokkal kell kezelni.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Megnyitják az adatbázist.
Nem csitul a botrány Lengyelországban az Alkotmánybíróság vezetőinek törvénytelen felfüggesztése után.
Ahogy sok ilyen szomorú sztorinál, itt sem fekete-fehér a kép.
Elhunyt Hidvégi Miklós színművész, rendező és producer, a hetvenes-nyolcvanas évek hazai operettjátszásának meghatározó alakja.
Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, ráadásul több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Októberben nőtt az eladó használt autók száma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy jobb alkupozícióba kerültek a vevők. Az átlagár is emelkedett.
Röpültek a székek és a hordágyak is, sorban villantak a piros lapok a brazíliai U20-as meccsen.
Fontos változásra kell készülniük azoknak, akik online szeretnék intézni hivatalos ügyeiket.
A szövetségi kapitány nem aggódik a játékos állapota miatt.
Biztonsági ellenőrzés miatt visszarendelték Belgrádba az Air Serbia Moszkvába tartó járatát, amelyen több magas rangú szerb politikus és az állami gázipari vállalat vezetője is utazott. Mi történt? Kedd este visszafordították az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó járatát, miután felmerült, hogy az egyik utas a kötelező biztonsági ellenőrzés megkerülésével szállhatott fel a repülőgépre – írta meg az […] The post M…
Az elkövetkező időszakban többek között elérhető lesz a Football Manager 27.
Ilyen üzemanyagárak várhatók november 4-én.
A KSH friss adatai szerint második hónapja nőtt 8 százalék fölött a magyar ipar teljesítménye. Kapitány István szerint több mint másfél éve nem pörgött ilyen jól a magyar ipar.
Nagyot nőtt az ipari termelés.
Ki kellett költöznie a házából és most szállodákban él.
Amy Acton a megélhetési költségekre építő kampányával legyőzte Trump milliárdos jelöltjét, Vivek Ramaswamyt, így ő lesz Ohio első női kormányzója.
31 százalékkal több lakást adtak át 2026 első három negyedévében mint 2025 azonos időszakában, de 2025 nagyon gyenge év volt. Az első három negyedév alapján idén újra 13 ezer fölött lehet az új lakások száma, de ennek triplájára lenne szükség.
Több helyen nehezen fértek hozzá a pedagógusok a pályázatokhoz, a szakszervezetek pedig a véleményezésre biztosított időt is kevesellték.
Gallusz Niki és 23 évvel fiatalabb párja, Tony kapcsolata annyira komoly, hogy már kitűzték az esküvő dátumát is.
Így reagáltak a banknál a történtekre.
A készítőknek nagy terveik vannak az adaptációval, egy „igazi globális filmes eseményre” számíthatunk.
Egyelőre nem vonul ki Oroszországból az OTP, mivel nem találtak olyan vevőt, amely elfogadható árat kínált volna úgy, hogy közben az orosz hatóságok is jóváhagyják az üzletet.
Javult a vevők alkupozíciója.
A 2027–2030-as gazdaságpolitikai program megvalósítása több bizonytalan tényezőtől függ.
Milyen panaszokon segíthet a Salvus víz, és milyeneken nem?
Apró kis kék kiegészítő, ami láthatóan nem dekoráció, nincs esztétikai értéke, mégis ott virított egy parkoló autó hátulján. Vajon mi a célja?
A színésznő új márkáját és filmjét szerette volna promótálni, végül fiatalos külsejével keltett közfelháborodást.
Elsősorban az áramütés veszélyét vizsgálta az NKFH, 186-ból 156 USB-s töltő megbukott a teszten.