Nő a magyar fogyasztás, jövőre pedig már a büdzsé átalakítása is segíti a kiskereskedelmet
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,3, az előző havit 1,1 százalékkal haladta meg.
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,3, az előző havit 1,1 százalékkal haladta meg.
Russell Brandot elítélték négy szexuális bűncselekmény miatt: egy nemi erőszakért és három szexuális támadásért, amelyeket négy nő sérelmére követett el 2005 és 2009 között, különböző helyszíneken.
Schumacher Vanda ráadásul nem egy alkalommal került életveszélyes helyzetbe.
Az Israel Weapons Industry kézifegyver-gyártó vállalat kiterjeszti jelenlétét, elsősorban Délkelet-Ázsiában, ahol a növekvő drónfenyegetés elleni küzdelem az egyik legsürgetőbb aggodalom,
A Moulin című film a francia nézettségi lista első helyén nyitott, sőt a Benelux-államokban is vezeti a toplistát.
Santiago Pena a télen még Magyarországon járt.
Mit reagált volna arra, ha valaki őszibarackos pizzát rendel?
Felére csökken a törölt tartalmak megőrzési ideje a Google Fotókban.
Az FBI és a kibervédelemmel foglalkozó CISA elmondta, mit használnak ki a csalók, és mit tehetnek a kiskereskedők ez ellen. The post Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt first appeared on 24.hu.
Az uniós chipgyártás fejlesztésétől a sarkvidéki beruházásokig több brüsszeli terv finanszírozása bizonytalan, mert a tagállamok még a 2028–2034-es uniós költségvetés teljes összegéről sem állapodtak meg. A kormányok év végéig szeretnének egyezségre jutni, de a takarékos tagállamok szerint az ír soros elnökség által javasolt 159 milliárd eurós csökkentés sem elég – írja a Politico.
Kínában hatalmas divat a szedánokból nyújtott verziót adni, ebből az új 3-as BMW sem marad ki.
Egy hirdetésre átlagosan 13 százalékkal kisebb érdeklődés jutott, miközben a kínálat csak 2,3%-kal bővült.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Újabb csatornákkal és streamingtartalmakkal bővül a hazai televíziós kínálat.
Több dolgozó is a szakszervezethez fordult a brit áruházlánc jövőjéről szóló hírek miatt.
A stabil beltéri mobilhálózat ma már ugyanúgy része az épületminőségnek, mint a jó gépészet, az energiahatékonyság vagy a prémium anyaghasználat. A kérdés mára egyértelműen csak az időzítés, azaz hogy mikor lesz az épületen belüli megbízható hálózati lefedettség biztosítása a fejlesztés része: már a tervezőasztalon, vagy csak akkor, amikor az elégedetlen lakók, bérlők vagy vendégek panaszáradata kikényszeríti az utó…
Az ESG sok vállalatnál még mindig közelgő megfelelési feladatként jelenik meg, a nagyobb cégek egy részénél azonban már évek óta a működés része. A Waberer’s ebben a körben is érdekes példa: tőzsdei nagyvállalatként, nemzetközi logisztikai szereplőként, egy jelentős kibocsátással járó iparágban működve kell megfelelnie az ügyfelek, a befektetők és a szabályozók elvárásainak. A vállalatnál az elmúlt években nemcsak f…
Az EA felvásárlása után újabb fontos szereplőt nézett ki magának a szaúdi állami befektetési alap és a Silver Lake. A hírek szerint zajlanak a tárgyalások a Unity megvételéről.
Kimi Antonelli az egyénit Mexikóvárosban kipipálta, a hétvégén Sao Paulóban a Mercedes is lezárhatja a konstruktőri bajnokságot – itt a matek.
Az NKA Universitas Pécs játékosa az MKOSZ videosorozatában a folyamatos fejlődésről, a családjáról és a jövőbeli terveiről is beszélt.
Valós probléma, hogy sokan lényegében soha nem töltik az ilyen autók akkumulátorát.
A szövetségi kapitány szerint az indítás-lerohanásokból, labdaszerzésekből soha nem elég!
Közel három évtizede nem látott ütemben emelkedtek a nominálbérek Japánban, a reálkeresetek bővülése pedig felülmúlta a várakozásokat - írja a Bloomberg. A tartósan erős bérdinamika kellő alapot biztosíthat a japán jegybanknak ahhoz, hogy már a decemberi ülésén tovább szigorítson a monetáris politikán, és újabb kamatemelést hajtson végre.
Nyilvánosan kért bocsánatot csapattársaitól, az edzői stábtól, a klub vezetőségétől és a szurkolóktól Bamidele Yusuf, miután a Ferencváros AC Milan elleni Európa Liga-mérkőzésén piros lapot kapott.
A Fidesz országgyűlési képviselője a Napindítóban.
Bár az amerikai félidős választások eredményei miatt szerdán átmenetileg gyengült a dollár, a devizapiaci stratégák szerint továbbra is fennállnak a zöldhasú elmúlt hónapokban tapasztalt erejét támogató tényezők. A befektetők többsége arra számít, hogy az amerikai gazdaság ellenállóképessége és a jegybanki kamatemelési várakozások az év végéig magasan tartják az árfolyamot.
Riasztást adott ki az NKFH.
A várható heti záróár ugyanakkor még így is jelentősen alacsonyabb lesz, mint múlt héten.
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
A közmédia nyáron megbízott televíziós programigazgatója a Big Picture 2027 konferencián bepillantást engedett abba, hogyan működött az öncenzúra, miért maradtak műsorok adás nélkül, és mit kellene kezdenie az új vezetésnek az intézménnyel. Szeleczky Ádám úgy fogalmazott: a közmédiát nem átalakítani, hanem felépíteni kell.
A ruhaboltokban például látványosan megugrott a forgalom.
A kutatás egyúttal arra is rámutatott, hogy az életmód megváltoztatása segíthet mérsékelni a kockázatot.
A 2027-es költségvetési tervezet alapján a magyar állam 2026-hoz képest mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot fordít adósságszolgálatra.
A magas energiaárak, a szigorú kamatkörnyezet és a nyári alacsony vízállás ellenére a német ipari termelés szeptemberben már a második egymást követő hónapban tudott bővülni - közölte az ING Bank és a Bloomberg. A növekedést elsősorban az autóipar, az építőipar és a gyógyszergyártás húzta, miközben az ipari megrendelések is jelentősen megugrottak, ám a teljes harmadik negyedéves teljesítmény még így is elmaradt az e…
A Vajdasági Magyar Szövetség két parlamenti helyet szerzett.
Az erősen véleményes külsejű Ferrari Luce eladási mutatóival a jelek szerint nincs semmi baj.