Egyszerre négyen sikítozhatnak a legújabb 1200 lóerős plugin hibrid V8-as autóban
A Karma Eximius 1 minden jel szerint a komolyabb pályanapokon sem nem fog szégyent vallani.
A Karma Eximius 1 minden jel szerint a komolyabb pályanapokon sem nem fog szégyent vallani.
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy nyitott a találkozóra Vlagyimir Putyinnal, és azt is megnevezte, hol kerülhet erre sor – írja az RBK Ukraine.
A jó hír, hogy egy frissítés már orvosolja a problémát; a rossz, hogy a legtöbb telefonra még nem érkezett meg.
A 83 éves filmrendező egy lőtéren sebesült meg könnyebben.
A hozzá tartozó tok még a megfelelő bitfejet is megvilágítja.
A hozzá tartozó tok még a megfelelő bitfejet is megvilágítja.
...mindezt ráadásul úgy érték el, hogy az erőforrást egyáltalán nem elektrifikálták, az eredmény a hibridekénél is jobb.
Évtizedek óta érvényesülő nem hivatalos szabály szólhat bele a jelöltségbe.
Andrea Kimi Antonelli a második idényében megnyerte a pontversenyt, és ezzel ő lett a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka. Ebben a kvízben róla, és több más korábbi világbajnokról tettünk fel kérdéseket, teszteld a tudásod! The post Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról? first appeared on 24.hu.
Hétfőn országszerte erősen felhős, borús marad az ég, időnként pedig az eső is elered.
Nem javul Molnár Anikó édesanyjának az állapota.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Gazdag Dániel gólt szerzett az Inter Miami ellen, de így is vereséget szenvedett hazai pályán a New England Revolution. Beállította az MLS-rekordot a Nashville.
Egyelőre nem világos, mi okozta a tragédiát. The post Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott first appeared on 24.hu.
Az angol sajtó többet várt a magyar játékos visszatérésétől a Liverpoolba a sérülése után.
„Magánterület! Azonnal távozz!”
A támogatás megszerzéséhez több fontos feltételt is teljesíteni kell.
Köllő Babett 16 éves lánya az új frizurájával olyan, mintha egy divatmagazin címlapjáról lépett volna le.
Dan Greenawalt a Turn 10 beolvasztása után vonul nyugdíjba.
Folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút torlódásokra figyelmeztet.
„Le fogunk zuhanni, kifutottunk az időből” – közölte a pilóta a légi irányítással.
Közzétették a teljes feldolgozottságú adatokat.
Az Otthon Start lezárult, de az árakra gyakorolt hatása még sokáig velünk maradhat. The post Olcsó hitel, drága lakás: így néz ki az Otthon Start mérlege appeared first on Forbes.hu.
Súlyos fájdalmak között, minden jel szerint kórházi fertőzés következtében hunyt el egy férfi a szombathelyi kórházban 2025 tavaszán. A lánya próbálja kideríteni, hogy ki volt a felelős ezért, de mindenhol falakba ütközik.
A Mercedes-pilóta, Kimi Antonelli történelmet írt, ő lett a legfiatalabb Forma–1-es világbajnok. A 20 éves versenyző a Mexikóvárosi Nagydíjon harmadik lett Max Verstappen és Lewis Hamilton mögött.
Miért tűnnek annyira valóságosnak a rémálmok és mit tehetünk ellenük?
Folytatódnak a küzdelmek a Bajnokok Ligájában és a Konferencialigában is.
A tulajdonos végül meghátrálásra kényszerült. The post Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre first appeared on 24.hu.
Vannak szabályok, amiket be kell tartani. A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll. The post Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben first appeared on 24.hu.
Fontos törvényjavaslatokkal indul az Országgyűlés négynapos ülése.
Kirill Dmitrijev, az orosz elnök külföldi befektetésekért és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja és az Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetője a közelgő amerikai választások előtt értékelte az eseményeket – számolt be a TASzSz.
Vitézy túl optimista volt, felfedhetik a százmilliárdos tőkealapok tulajdonosait, Kimi Antonelli az F1 világbajnoka. The post Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk first appeared on 24.hu.
Gyorsjelentések kapujában - technikai körkép a magyar blue chipekről.
Úgy tűnt, újabb különleges sportprojektben találta meg a következő kihívást az amerikai edző.