Ezt a luxusautót LeBron James tervezte, bárki megveheti
Árverésre bocsátják a Maybachot, amit LeBron James saját magának tervezett. Illetve nem azt, hanem annak ikertestvérét. A bevételt jótékony célra fordítják.
Árverésre bocsátják a Maybachot, amit LeBron James saját magának tervezett. Illetve nem azt, hanem annak ikertestvérét. A bevételt jótékony célra fordítják.
Három, közpénzből fizetett állással. The post 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora first appeared on 24.hu.
Az erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettest a pénzügyminiszter javaslatára menesztették.
Akciódús lett a legújabb előzetes, amiből ráadásul kiderülnek az egyik főszereplő múltjáról is infók.
Polyák Gábor a hét elején lépett hivatalba.
Fény derült az eki és az erőszakkutatás kézenfekvő, de eddig nem ismert kapcsolatára.
Korábban két XV. kerületi iskoláról szóltak a hírek, kiderült, jóval több iskola érintett.
A sértett még időben észrevette, hogy elzsibbadt a nyelve, miután belekóstolt az ételbe, de akár bele is halhatott volna.
Börcsök András jogviszonya viszont még így is sokáig él.
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon, a szárazság elhúzódásáért pedig egy Európa felett kiépülő, úgynevezett Omega-blokkolás a felelős. Az időjárási modellek alapján a hónap hátralévő részében sem valószínű kiterjedt esőzés, csupán néhol fordulhat elő kisebb mennyiségű zápor. A jelenlegi légköri helyzetről és a várható kilátásokról a HungaroMet szakért…
Az Ügyvédkör megbízásából szondázták az ügyvédtársadalmat. The post A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában first appeared on 24.hu.
A tolvajok 40 percig maradtak, Rolex órákat és márkás táskákat vittel el a Villarreal kapusának otthonában. The post Spanyol sajtó: 200 ezer eurós kárt okozhattak a rablók Gulácsinak first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb előadójának YouTube-csatornája, elsőként a magyar popzenészek közül, átlépte az egymilliárd megtekintést.
Lajtár István álláspontja szerint Fürcht Pál kijelentései súlyosan sértik az ügyészség szervezeti érdekeit és jó hírnevét.
Érintés nélkül nyitható zár és kétkamerás kapucsengő is került a kínálatba.
Érintés nélkül nyitható zár és kétkamerás kapucsengő is került a kínálatba.
Korábban a a Volánbusz gazdasági igazgatója volt. Mi történt? A HVG azt írja, hogy Kármán András pénzügyminiszter a NAV elnökének javaslatára csütörtökön felmentette Szalavics Mariannt az adóhatóság erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesi munkaköréből. A hírt az adóhatóság is megerősítette. Részletek. A NAV további tájékoztatást adatvédelmi és személyiségi jogi okokból nem adott. Azonban a HVG észrevette, hogy Galgóc…
Erősödött a forint a két nagy globális fizetőeszközzel szemben.
Leó pápa utazását a sajtóban azzal indokolták, hogy a „legfőbb hídverő” kíváncsi a katolicizmus megújulási képességére az elfáradt, kimerült társadalmakban. The post Prőhle Gergely: Az amerikai Leó pápa talán jobban hisz Európában, mint mi, európaiak first appeared on 24.hu.
Szerintük a névtelen közlemény terjesztésének körülményei további kérdéseket vetnek fel.
Fel lehet készülni a sztárparádéra.
Megállhatott a Tisza táborának lassú, trendszerűnek mondható lejtmenete. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, és továbbra is Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.
Akkor volt a Volánbusz gazdasági igazgatója, amikor a korrupciógyanús ügyletek nagy része zajlott. The post Kirúgták a NAV egyik elnökhelyettesét, a Seszták-féle Volánbusz-ügy állhat a háttérben first appeared on 24.hu.
Tom Armbruster az Origónak arról beszélt, hogy szerinte Putyin befolyása veszélyezteti az amerikai érdekeket. A volt diplomata szerint Washingtonnak nem Oroszországot kellene jutalmaznia, hanem minden támogatást meg kellene adnia Ukrajnának.
A Keytruda az egyik legismertebb immunterápiás rákgyógyszer, ami a szervezet saját immunrendszerét segíti a daganatos sejtek elleni küzdelemben. A Direkt36 korábban arról írt, hogy a támogatási kérelmeknél átlagosan 441 nap alatt született döntés.
Megjelenési előzetes, értsd: ez a játék tényleg meg fog jelenni.
Útlemondás vagy járattörlés: összehasonlítottunk hat utasbiztosítót aszerint, melyik mit térít, mekkora önrésszel, és hány órás késéstől fizet.
Mindenkit arra kérnek, ne igyanak a vízből.
Csökken a tehénállomány, javul a termelékenység, de a tej alacsony ára sok gazdaságnak már súlyos gondokat okoz.
2027-től jelentősen átalakulhat a profi sportolók által igénybe vehető ekho rendszere. Kíváncsiak voltunk, ez hogyan érinti az európai elitbe tartozó kézilabdaklubokat. The post „Érdemi hatással lehet a gazdálkodására” – reagált a Győri ETO kézicsapata a tervezett adóváltozásra first appeared on 24.hu.
Apró gesztus komoly egészségügyi előnyökkel.
Kimondták, hogy nem tekinthető hatékony szankciónak az embercsempészet megfékezésére.
A patchwork technika egyszerűbb mintákat is jelenthet, amelyeket kezdőként, akár kézzel varrva is könnyedén elkészíthetsz.
A dobogó legfelső fokára állhat fel az utcai harcos.