Az MCU sztárja szerint Robert Downey Jr. simán Oscar-díjat érdemelt volna Vasember szerepéért, de a sznobizmus megfosztotta őt ettől
Paul Bettanynak határozott véleménye van arról, hogy mekkorát alakított Robert Downey Jr. az MCU-ban.
Paul Bettanynak határozott véleménye van arról, hogy mekkorát alakított Robert Downey Jr. az MCU-ban.
Egyelőre még nem döntött a kérdésben az Andoni Iraola vezette edzői stáb.
Hogy miért kezdett akadozni a Starshield-rendszer mozgás közbeni működése, és most milyen állapotban van a rendszer, nem egyértelmű az ukrán bejelentésből.
A DC Stúdió vezetője elárulta, melyik kultikus történetet vinné mozivászonra, a rajongók már most tűkön ülnek.
Alsó tagozatos diákokra szakadt az osztályterem plafonja Pakisztánban.
A diákok mellett egy tanár is meghalt. Az áldozatok száma még növekedhet, ahogy a mentőcsapatok tovább dolgoznak.
A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a tájékoztatás szerinti lejárati dátummal rendelkező ásványvizeket ne fogyasszák el. The post Félliteres ásványvizeket hívnak vissza „mikrobiológiai nem megfelelőség miatt” first appeared on 24.hu.
A fogyasztóvédelem textíliákat vizsgált, akadt olyan, 100 százalékban pamutnak felcímkézett alsónemű, ami 50 százalékban poliésztert tartalmazott.
Különleges meteorológiai jelenséget, úgynevezett lyukfelhőt (fallstreak hole) figyeltek meg Budapest felett. A ritka látványosság akkor keletkezik, amikor a felhőrétegen áthaladó repülőgép hatására a túlhűlt vízcseppek hirtelen megfagynak, majd kiválnak a környező felhőzetből – számolt be a szakmai részletekről a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzésében.
Az ukránok október 14-én jelezték, hogy nem működik a Starlink katonai verziója, ami kulcsfontosságú eszköz az ukrán haderő számára.
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezető irányíthatja a Magyar Postát. Kapitány István Facebook-bejegyzésében méltatta az új vezetőt.
Adminisztratív helyzetre hivatkozik a minisztérium a visszahívott könyvek ügyében.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ügyésznek egy újabb fegyelmi eljárással is szembe kell néznie.
Veljko Birmancevic két éve még a cseh bajnokság egyik legjobb játékosa volt, most azonban a Ferencvárosban is bizonyítania kell. A szerb szélső nyáron kétmillió euróért érkezett a Spartától, de egyelőre kevés lehetőséget kap, és a Viktoria Plzeň elleni Európa Liga-mérkőzésen is csereként számíthatnak rá.
Végrehajtási visszaéléseket vizsgálnak. Mi történt? Hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki budapesti ülésén, írja a 444. Részletek. A volt minisztereket október 28-án és november 13-án sorra…
A második játszmát szoros csatában nyerték meg, de a végjáték nem sikerült.
A rablók egyike fegyvert fogott a házaspárra, majd elsőként a mobiltelefonjaikat vették el tőlük, hogy megakadályozzák a segítségkérést.
Vezetőváltás történt az energetikai hivatal élén.
Horváth Éva a felépülésről és a nehézségekről is beszélt a Napindító műsorában.
Összehangolja a kórházak együttműködését a belgyógyászati osztályokon tapasztalható nagy terhelés miatt az Egészségügyi Minisztérium.
Sokáig bizonytalan volt a folytatás, de ez a lépés tökéletesen illeszkedik az istálló jövőépítési stratégiájába.
Tizennégy perc is elég volt a kínos bemutatkozáshoz.
Az MKIK benyújtotta a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait.
Nagyszabású nyugdíjfelzárkóztatási intézkedéscsomag közeleg: a Tisza-kormány 120 ezer forintra emelné az öregségi teljes nyugdíj minimumát, a 146 ezer forint alatti nyugdíjaknál pedig további korrekciókat hajtana végre. A csomag mintegy 127 ezer, jelenleg 120 ezer forint alatti öregségi nyugdíjban részesülő, valamint több százezer egyéb ellátásban részesülő embernek hozna akár nagyon jelentős jövedelemnövekedést – a…
Magyar alapkezelőben vásárolna részesedést az O3 Partners. A társaság első lépésben az ACCESSIO 25 százalékát szerezné meg, a kezelt vagyon jelentős növekedése esetén pedig később többségi tulajdonossá is válhat. A tervezett együttműködéssel új alapokat indítanának, az ügylet lezárásához több feltétel teljesülése és az MNB engedélye is szükséges.
Rumen Radev bolgár miniszterelnök szerint minden olyan lépés, amely csökkenti az energiaárakat, támogatandó.
Segítsen megtalálni a gyereket! The post Két napja elindult az iskolába egy 12 éves kislány, azóta nincs meg first appeared on 24.hu.
Korábban sokat írtunk az új uniós épületenergetikai irányelv várható hatásáról a lakóingatlanokra, de a szabályok alapjaiban alakíthatják át a nem lakóépületek piacát is. Az irodák, kereskedelmi ingatlanok, köz- és egyéb intézményi épületek tulajdonosai számára a következő években a legégetőbb kérdés az lesz, hogy mikor, milyen mélységben és miből tudják finanszírozni az energetikai korszerűsítést. A témát a Royal I…
Irányításával a dán válogatott a negyeddöntőig jutott az 1998-as világbajnokságon.
Az izraeli reklámügynökség hirdetéseire rá sem kellett kattintani, enélkül is azonosítani és követni tudott több százmillió embert. The post Reklámokkal kémkedhetett több százmillió ember után egy izraeli cég first appeared on 24.hu.
Ráadásul nem először használta önkényesen az ügyfelek autóját és már korábban is az italboltba ment.
Miközben az olajár, a forint és a finomítói prémiumok is hatalmas kilengéseket produkáltak az elmúlt hetekben, a magyar dízelár mintha kőbe lenne vésve: szeptember 17. óta egyetlen forintot sem változott a jegyzés. Ez már önmagában is meglepő, a jelenlegi, rendkívül feszült energiapiaci környezetben pedig nagyon fontos ellátásbiztonsági kérdéseket vet fel. Megnéztük, hogyan alakulnak az üzemanyagárak a szomszédos or…
Egy sms-re hivatkozva Magyar Péter már utalt a volt főügyész várható vallomására, ám a helyzet jogilag bonyolult. Egyrészt fegyelmik folynak ellene, és az állásából is felfüggesztették, másrészt nem mindegy, milyen hatóság vagy testület előtt, milyen formában és milyen témáról beszélne. Ráadásul a titoktartási kötelezettsége alól is fel kellene menteni, ami aligha várható.
Kiszivárgott képeken csodálhatjuk meg a Samsung első okosszemüvegeit.