Atomháborúról közölt cikket az orosz állami hírügynökség, órákkal később eltüntették
Mi történik?
Személyre szabható hírfolyam
Tizenkét milliárd helyett nyolc sem volt az angolokkal kötött szerződés értéke, és nem arról szólt, amire a Tisza honvédelmi minisztere utalgatott.
Az orosz légierőben használt, ötödik generációs Szu-57-es vadászgépek legújabb szériája már „új műszaki konfigurációban” álltak hadrendbe, a fejlesztések az ukrajnai harctéri tapasztalatokon alapulnak - tudósított a Military Watch Magazine.
Palóc André szerint sorra zárnak be a gyárak, a munkahelyek száma csökken, a munkanélküliség nő, a kormány pedig nem tesz semmit.
A két DC-világnak nagyon más a hangulata.
Peter Nogly tizenegy éven át erősítette a Hamburgot, majd Észak-Amerikában is futballozott.
Az Egységes Oroszország kormánypárt 349 mandátumot szerzett a 450 fős alsóházban.
A fiatal futballista 21 éves volt.
KEZDÉS: 20.45. Simon Balázs 22 évet élt Ukrajnában, de azt ő sem látja pontosan, mi várható a vendégek új, olasz szövetségi kapitányától.
Az édesapa olyan játékot talált ki kislányai számára, amit te is megkönnyezel.
Egyre több országban vezetik be a négynapos munkarendet.
A rapper ezúttal más minőségben mutatja meg a tehetségét a színpadon. The post Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Edzője összeomlott a tragikus hírtől.
A nemzetközi fejlesztési bankok drasztikusan visszavágták a fosszilis energiaprojektek finanszírozását: az Európai Beruházási Bank már 2019 óta nem hitelez új fosszilis beruházásokat, más intézmények pedig csak kivételes esetekben támogatnak gázprojekteket. Miközben a banki források elapadnak, Délkelet-Európa továbbra is erősen függ a földgáztól, és az orosz gáz 2027-re tervezett tilalma előtt sürgősen alternatív el…
A világbajnoki éllovas olasz az egyik kanyarban hajtott neki a falnak, így már a Q1-ben kiesett. Csak a 16. helyről rajtol a szombati futamon. The post Antonelli megtörte az autót, Russell indul az élről Bakuban first appeared on 24.hu.
A történtek sokkolták a járművön utazókat.
Az új teherről szóló indítványt nem vette napirendre a közgyűlés.
A zenész soha nem bízott Leslie Mándokiban, Tóth Gabikát viszont szereti és hitelesnek tartja.
Már négy hónapja, összesen 17 sorsolás óta nem született telitalálatos szelvény az Ötöslottón.
A Nyíregyházi Törvényszék 13 év fegyházat szabott ki.
Az INSA-felmérés szerint továbbra is jelentős Tisza-előny a pártpreferenciákban, Orbán Viktor pedig a Fidesz-tábor legnépszerűbb politikusa.
George Russell indulhat az élről a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati futamán, miután megnyerte a pénteki időmérő edzést.
Aki mégis félretesz, azok közül majdnem minden negyedik eltitkolja a családban.
Két embert szabadítottak ki a roncsokból. The post Súlyos frontális karambol az M80-ason, mentőhelikopter érkezett a helyszínre first appeared on 24.hu.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke közölte: az angol céggel kötött katonai tanácsadói szerződés értéke nem érte el a 8 milliárd forintot.
George Russell hatalmas fölénnyel nyerte a pénteki időmérőt.
„A megszokottaknak megfelelően Csepelen készültünk a világbajnokságra heti két alkalommal” – fogalmazott a magyar szövetség honlapján Reményi Péter.
Öltöny, napszemüveg, focicsuka, hamburger – mind Beckhamnek fialtak.
A holland kormány az uniós gáztárolási feltöltési célok jelenlegi formájának kivezetését sürgeti, mivel azok aránytalanul nagy terhet rónak a jelentős tárolókapacitással rendelkező tagállamokra. Hollandia azt javasolja, hogy a célokat ne a tárolókapacitáshoz, hanem a tényleges gázigényhez kössék. A holland tárolók jelenleg 57 százalékon állnak, miközben az európai irányadó gázár éppen a holland piachoz kötődő TTF-en…
Mérföldkőhöz érkezett a Volvo szlovákiai beruházása.
A kétnapos rendezvényen sok különféle programmal várják a mangák, animék, cosplay és kelet-ázsiai popkultúra rajongóit.
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt.
Legalább egy hétig nem várható csapadék az országban, és a sokévi átlaghoz képest melegebb időben lesz részünk.