Hamarosan az EU-ban is forgalomba kerülhet az új fogyasztótabletta, amely kiválthatja az injekciókat
Százmilliárd dolláros piacért folyik a verseny a gyógyszeróriások között.
Százmilliárd dolláros piacért folyik a verseny a gyógyszeróriások között.
Észak-Korea az elmúlt hetekben sorra hajtotta végre a rakéta- és fegyverkísérleteket, miközben egyre fokozódik a feszültség a Koreai-félszigeten.
Tüntetők betörtek Marseille városházájára, és összecsaptak a rendőrökkel a Franciaország-szerte zajló, áremelkedések elleni demonstrációk során.
Hajlamosak vagyunk-e a rosszra, vagy minden csak nevelés kérdése? Van tényleges lehetőségünk kilépni a szüleink nyomdokaiból, vagy bekötött szemmel is az ő útjukat járjuk? Minden eleve elrendeltetett vagy létezik szabad akarat? Ezekről a kérdésekről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Máig nem tudják pontosan, mikor keletkezett ez a hatalmas kráter.
A Fidesz digitális polgári köreinek lakiteleki találkozóján megtudtuk, hogy az állami milliárdokhoz hozzászokott jobboldali influenszereket megpróbálják megtanítani piaci alapon működni, a mai fiatalok pedig nem is tudják, milyen jó volt nekik a NER. Az egyik résztvevő szerint új vezetőre lenne szükség, aki ellensúlyozza Magyar Péter rocksztár-jellegét.
Megterhelő időszakon van túl.
Vádat emeltek az ellen a sofőr ellen, aki ittasan, bedrogozva, eltiltás hatálya alatt okozott balesetet, majd elfutott a helyszínről.
Győzelmet azonban nem ért.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, így a kórházból elbocsátható vált.
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban, a második félidőben emberelőnyben játszva fordított, s végül 2-1-re nyert a Brentford vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján.
Ezúttal a német Dortmundot söpörte le a Fradi hazai pályán. A Győr idegenben egy góllal nyert a dán Odense otthonában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Magyarország hamarosan saját fejlesztésű lézerfegyverrel bővítheti védelmi képességeit a legújabb hazai haditechnikai innovációknak köszönhetően - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter egy Facebookon közzétett videóban. A központi gyakorlótéren tartott kétnapos szakmai rendezvényen sikeresen tesztelték a drónok megsemmisítésére alkalmas prototípust, amely mellett autonóm légi és szárazföldi eszkö…
Vas Bálint nemcsak véd, de a támadásokat is segíti.
1400 éves avar női sírokat tártak fel Kecskeméten.
Enzo Maresca csapata az Ipswich Town ellen tartotta otthon a három pontot; a Fulham a Hull Cityt győzte le.
Egyre több magyar vendéglátóhelyen ismerik a jelzést.
Széthúzás és éles viták jellemezték a kétnapos brüsszeli EU-csúcsot.
Xiaomi Smart Home HUB 2 - az okosotthon (egyik) központjaVan aki kevésbé kedveli, mint az első verziót, van aki nem...
Megrázó dolgot árult el A Nagy Ő versenyzőiről.
Újra kezdőként lépett pályára, és egy nagy védéssel segítette csapatát.
A Villarreal az Elchét fogadta szombaton a spanyol bajnokságban.
Kartal a négy közé is először jutott karrierje során 1000-es WTA-versenyen.
Szoboszlai Dominikot sérülés miatt a 32. percben lecserélték, Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést.